Az MVFC nyerte a hajdúsági derbit, 0-2-ről fordított a KRSE Szekszárdon
2018.01.23 | 08:49
Az MVFC nyerte a hajdúsági derbit, 0-2-ről fordított a KRSE Szekszárdon A női NB II-ben Keleten a Rubeola FC Csömör feljött a második helyre , miután gólzáporos mérkőzésen győzte le a Szolnok Fanatic SE csapatát. Nagy küzdelem, kimondottan jó iram jellemezte az összecsapást, a csömöriek nagy arányú sikeréhez hozzájárult, hogy a vendégek mindössze egy cserével érkeztek. Tóth László a győztes gárda hadvezére a lefújást követően a következőket nyilatkozta honlapunknak: „ Először is köszönjük a szolnokiaknak, hogy beleegyeztek az időpont módosításba. Az idei első tétmeccsünk volt, így nehéz volt felvenni a ritmust. A meccs összképe alapján teljesen megérdemelten nyertük meg a párharcot és ugyan volt egy kis hullámvölgyünk a második félidő közepén, a vártnál könnyebben tartottuk itthon a három pontot. Beárnyékolja a sikerünket, hogy a Nyírség személyében egy újabb visszalépő van a csoportunkban, ami már-már nevetségessé teszi a szezont. Hozzáteszem az év elején amikor mindenki happy volt, hogy mennyi csapat nevezett, én három visszalépőt tippeltem, ami lassan bejön..Továbbá azt is sajnálom, hogy a szövetség a legegyszerűbb lebonyolítás mellett döntött, mondhatni bonyolódjon le minél gyorsabban az NB II-s bajnokság ls letudtuk! Sajnálom, mert az szintén kabaréba illő, hogy jelen esetben számunkra már március 18-án véget ér a bajnokság! Ez a női futsal hátországának ledegradálása!” NB 2 KeletA DEAC ötgólos sikere a Szent Mihály ellen azt jelenti, hogy Darányi Antal formába lendülő gárdája már csak egy pontra áll a dobogós helyektől. Nem ünneprontásként mondjuk de a Szent Mihály nem a legjobb összeállításban érkezett, miután kispályán otthon mozgó legjobbjaik közül többen is Győrben a nagypályás csapatoknak kiírt teremfocigálán szerepeltek. Darányi Antal a hajdúságiak edzője a győzelem ellenére is látott kivetnivalót tanítványai produkciójában: „ A győzelem ellenére némi hiányérzetem van, mert a játékunk nem volt olyan gördülékeny, mint amilyennek kellett volna lennie. Viszont voltak fellángolásaink, rugtunk szép gólokat, de sajnos ennél sokkal több kell, hogy a még jobb csapatokkal is felvegyük a versenyt. Igaz, a Szent Mihály is élcsapat elvileg, de mintha kicsit megtorpant volna mostanában.. A mai napon jobbak voltunk náluk, de folyamatosabb játékot várok a jövőben, illetve a begyakoroltakból is többet szeretnék viszontlátni majd! Olykor még mindig azt erőltettük, ami nem működik, szóval kérem, minél többet játsszuk azt, ami viszont megy nekünk! Ezzel együtt is gratulálok a lányoknak! Remélem így haladunk tovább, s a végén elcsípünk egy dobogós helyezést!” [gallery ids="95675,95677,95679"] Nem játszatott vissza senkit az első csapatból a Quirikó Vivien-Torma Lilla edzőpáros az MVFC elleni hajdúsági rangadón, s túl sok esélye nem is volt a pontszerzésre a Hajdúböszörménynek. A Berettyóújfalu már az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert Erős Zsanett és Tóth Nóra góljaival, s bár szünet után Nagy Mária gyorsan szépíteni tudott, nem tudtak élni lélektani előnyükkel a vendégek, s Erős Zsanett második találata után már érezni lehetett, hogy eldőlt a találkozó. A kegyelemdöfést Pozsgai Kitti adta meg a böszörményieknek akik már csak a Békéscsabát előzik meg a tabellán. Sajnálatos módon –s erre utalt nyilatkozatában Tóth László a Csömör szakvezetője- a Nyírség visszalépett a bajnokságtól, s így már csak 7 csapat alkotja a mezőnyt. Reményeink szerint a héten interjút tudunk készíteni Kósa Jánossal a Nyírség vezetőedzőjével, így megtudjuk mi a visszalépés oka. A zuhanyhíradó szerint nem anyagi ok vezetett ehhez a döntéshez, hanem az, hogy több játékosukat is beszippantotta egy másik klub.. Csak reménykedni tudunk abban, hogy a nyíregyháziakkal a jövőben újra találkozhatunk, üde színfoltjai voltak a Keleti csoportnak. NyugatNyugaton a TFSE bebizonyította nem véletlenül áll a csoport első helyén. Az igen masszív ELTE-BEAC ellen 7-1-re nyertek Bagdi Csilláék és éppen az Ősz Játékosa szavazáson holtversenyben második helyen álló játékos volt a találkozó hőse, aki háromszor is eredményes tudott lenni. Persze a sikerhez ő egyedül kevés lett volna, kellettek hozzá társak is, s pont ezt emelte ki a TFSE társedzője Horváth Gábor is amikor értékelést kértünk tőle: „ Nagyszerűen indult számunkra az év, hiszen egyből győzelmet ünnepelhettünk, ráadásul szemkápráztató gólokat szerezve. Minden játékosunk maximális dicséretet érdemel, élmény volt nézni, hogy csapatként játszottunk és mindenki kiszolgálta a másikat. Azon dolgozunk, hogy ez a jó forma a bajnokság végéig kitartson, hiszen tudjuk, hogy nehéz mérkőzések várnak ránk, akár már a következő fordulóban is.” A Kalafa SE könnyedén múlta felül a Tolna II-t, s így önbizalommal telve készülhet a következő fordulóra. Maradjunk annyiban túl sok sportértéke nem volt az összecsapásnak, akkora volt a különbség a mérkőző felek között. Szép gólokban itt sem volt hiány, s a Kalafa fanok örömmel üdvözölték a nyakműtétje után visszatérő Szabó Katalint, s a népszerű Cofi visszatérése parádésra sikeredett, háromszor is túljárt a tolnai hálóőr eszén. Sokszor dicsértük az Atomerőmű és a PAFC-MITRE futsalosait is, folyamatos fejlődésük okán. Ugyanez a véleményünk nem változott az egymás elleni ütközetük után sem. Igyekeztek maximálisan kiszolgálni a szépszámú publikumot, akik kimondottan élvezetes 40 percnek lehetettek szemtanúi. Horváth Györgynek az ASE vezetőedzőjének nem volt könnyű dolga, hiszen nélkülözni kényszerült sérülés miatt Marosi Ildikót, aki kulcsembernek számít a Paksban, valamint a mindössze 19 esztendős Wahl Ramóna sem állhatott a tapasztalt mester rendelkezésére. A piliscsabaiak számítottak esélyesebbnek ennek ellenére a mérkőzés elején Heitzmann Nikolett kidobása után Kovács Mónika csúsztatása egyedül találta Koloh Reginát aki mutatós lövéssel szerezte meg a hazaiaknak a vezetést. Többször is lehetőségük volt az előny megduplázására az ASE-nak, de kimaradtak a ziccerek. A félidő utolsó perceiben már a PAFC irányította a játékot, s ha nincs Fritz Fanny akkor bizony aligha tudott volna előnnyel szünetre vonulni a házigazda. Fanny produkciója annyira lázba hozta az egyik helyi 40 év körüli, felettébb jóképű drukkert, hogy nemes egyszerűséggel Istennőnek titulálta a védőt. Fanny agilitása a szünet után sem csökkent, viszont kezdett nyomasztó fölénybe kerülni a vendégcsapat, s nem volt váratlan, hogy Simon Noémi révén összejött az egyenlítés, sőt a remek képességű Bankó Olga már a piliscsabaiakat juttatta előnyhöz. A hajrában aztán a káprázatos formában lévő Kovács Mónika kihagyhatatlan helyzetbe hozta Maláti Grétát, aki élt is a lehetőséggel így döntetlennel zárult az összecsapás. [gallery ids="95680,95682,95685"] A Viadukt Boros Andrea személyében egy megbízható kapussal erősödött, s mindent elárul teljesítményéről , hogy egyszer sem tudtak túljárni az eszén a pécsiek. Pedig a PTE sokszor tesztelte Boros képességeit, ám hiába..Sokáig jól állta a sarat a PTE, de a félidő hajrájában előbb Fehér Vivien majd Suhajda Anita is feliratkozott az eredményjelző táblára. A folytatásban Fehér Vivien módosította 3-0-ra az eredményt, s már nem lehetett kérdés, hogy Ferenczi Anna gárdája otthon fogja tartani a három pontot. Látva a Viadukt formáját egyáltalán nem lenne meglepő, ha a csoportban a dobogón végezne az újonc.. Ferenczi Anna nyilatkozata: "Egy részről nem vagyok büszke erre a meccsre, másrészről igen. Szokásos idény eleji formát mutatott a játékunk, ami rengeteg pontatlanságot, dekoncentráltságot mutatott. Eladott labdák, kimaradt helyzetek tömege, így a nem teljes kerettel kiálló pécsi csapatnak is lehetőségeket adva a gólszerzéshez. Másrészről örültem a csapat egyre egységesebb arculatának. Sikerült néhány jó játékost is igazolni, így a sérülteket és eltiltottakat is sikerült pótolni. A hozzáállással nem volt probléma, de még össze kell szokjanak játékosaim, hogy további sikereket érjünk el. Külön örülök az új játékosok sikeres szereplésének és köszönöm a rutinos játékosoknak. hogy befogadták, segítették őket. Talán ez is a csapategység egyik kulcsa." A forduló meccsén honlapunk is képviseltette magát. Az otthon játszó Szekszárd Csigi Eszter két villanása után kétgólos előnyre tett szert, a KRSE azonban nem adta fel s előbb Dura Mercédes szépített, majd a villámgyors Kiss Patrícia egalizálni tudott. A döntés a második játékrészre maradt. Lovász Viktória remek helyzetfelismerő képességét bizonyítva újra a hazaiakat juttatta előnyhöz, s nem fogják kitalálni ismét a bombasztikus Dura Mercédes volt az, aki visszahozta a rendőrcsapat reményeit. A volt klubja ellen pályára lépő friss igazolás, Bogárdi Mónika juttatta először előnyhöz a vendégeket, s ha egy üzlet beindul.... Antal Anita 3-5-re alakította az állást, így hiába talált be szinte a lefújás pillanatában másodszor is Lovász Viktória, ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a helyzetek száma alapján a Szekszárd is nyerhetett volna, ugyanakkor Miklián Bernadett a KRSE kapusa sokat tett azért, hogy ne így történjen. Honlapunk tudósítója kiemelkedőnek látta a sérülése után egyre jobban belelendülő Ferencz Flóra Franciska játékát is. Női NB II, Keleti Csoport, 12. forduló Rubeola FC Csömör – Szolnok Fanatic SE 11-5 (6-1) Gólszerző: Mátyás Noémi (4), Szennai Adrienn (3), Kakuk Anikó (2), Gálik Ágnes, Nagy Zita (öngól) illetve Vágó Anikó (4), Urbán Viktória DEAC – Szent Mihály 6-1 (2-1) Gólszerző: Balla Anikó (2), Maries Nicoleta, Bornemissza Barbara, Böröczky Szilvia, Pócsik Livia illetve Varga Zsuzsa MVFC Berettyóújfalu – Hajdúböszörményi TE II 4-1 (2-0) Gólszerző: Erős Zsanett (2), Tóth Nóra, Pozsgai Kitti illetve Nagy Mária Női NB II, Nyugati csoport, 12. forduló ELTE-BEAC – TFSE-Szertarsport.hu 1-7 (0-2) Gólszerző: Horváth Eszter illetve Bagdi Csilla (3), Kovács Szilvia (2), Molnár-Sáska ildikó, Bobok Csilla Mária Kalafa SE – Univerzum Tolna-Mözs 15-0 (7-0) Gólszerző: Botos Regina (3), Szabó Katalin (3), Szabó Zita (3), Pap Eszter (3), Ugrits Adrienn (2), Szabó Klára Atomerőmű SE – PAFC-MITRE 2-2 (1-0) Gólszerző: Koloh Regina, Maláti Gréta illetve Simon Noémi, Bankó Olga Dalma Viadukt SE – PTE-ÁOK Petőfi SE 5-0 (2-0) Gólszerző: Fehér Vivien (2), Suhajda Anita (2), Bozsik Nikolett Agenta Girls Szekszárd FC – KRSE 4-5 (2-2) Gólszerző: Csigi Eszter (2), Lovász Viktória (2) illetve Dura Mecédes (2), Kiss Patrícia, Bogárdi Mónika, Antal Anita  - Simonyi András - Fotó: Papp Attila  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink