Az első félidőben lerendezte a Tolna az ETO-t
2016.10.04 | 09:27
Az első félidőben lerendezte a Tolna az ETO-t BrandMission Tolna-Mözs - Árkád ETO 7-2 (6-0) Tolna Városi Sportcsarnok, 250 néző Játékvezetők: Szabó Péter - Ifj. Hartung Vilmos - Dr. Sipos László Tolna: Ősz Csenge - Varga Adél, Anna Sydorenko, Marija Polischuk, Anna Shulha Csere: Hodován Edit, Maláti Gréta, Garay-Simon Boglárka, Heitzmann Nikolett Edző: Volodymyr Kolok ETO: Bocsárdi Eszter - Beke Adrienn, Szalkai Kitti, Öreg Cintia Mónika, Dikanová Dominika Csere: Zemlényi Csenge, András Franciska, Szűcs Laura, Mészár Krisztina Edző: Molnár Attila Gólszerző: Hodován Edit (3), Anna Sydorenko (2), Anna Shulha (2) illetve Beke Adrienn, Szalkai Kitti Első hazai bajnoki mérkőzésén a Tolna azt a Győrt fogadta, melyet a Thelena Kupán kétszer is sikerült legyőzniük. Nagy iramban kezdték Varga Adélék a mérkőzést, ami már az első percben gólt eredményezett. Láthatóan megilletődötten játszott az ETO és ez a megilletődöttség az első félidő végéig kitartott. A Tolna rendkívül kreatívan játszott, tetszés szerint növelte előnyét. Góljaik száma akár kétszámjegyű is lehetett volna, a vendégcsapat mindössze egy kapufáig jutott el. A hazai szimpatizánsok mindenesetre örömmel vették, hogy kedvenceik szó szerint játszották a futsalt és mindenben vetélytársuk felé nőttek az első 20 percben. A 6-0-val záruló első játékrész kevés izgalmat tartogatott a folytatást illetően. A fordulást követően a jelentős előnye tudatában visszavett a tempóból a hazai gárda és játéka is egy kicsit könnyelművé vált. Az első öt percben több helyzetet is kialakított az ETO, de ebből csak egyet tudott értékesíteni. A félidő derekán ismét ritmust váltott Volodymyr Kolok mester együttese, de ezt követően csak egy találatot tudott szerezni, bár a lehetőségei megvoltak a további gólszerzésre. A Győrnek sikerült kozmetikázni az eredményen, második találatukkal beállították a végeredményt. A vendégeket dicséri, hogy volt bennük tartás, s a második 20 percben bizonyították, hogy igenis többet tudnak annál, mint amit a szünetig nyújtottak. A Tolna sokkal jobban játszott, mint az Airnergy ellen, de talán a szűkös keret miatt, nem tartott ki lendületük 40 percen át. Márpedig ahhoz, hogy a legerősebb játékosállománnyal rendelkező HTE és Astra ellen legyen esélyük fontos, hogy ne csak egy félidőn át játszanak magas szinten. 14528264_10211058956776461_361683112_nVolodymyr Kolok : - Az első perctő kezdve a mi forgatókönyvünk szerint alakult a mérkőzés. Az első félidőben remekül megértették egymást a lányok, összehangolt volt a játékunk, ez hat gólt eredményezett. A második félidőre elfogyott a motiváció, egy kis fáradtság is érezhető volt. Ezt ellenfelünk ki is használta és kiegyenlítetté vált a játék. Sajnos nem mindegyik játékosunk van optimális erőnlétben és a kispadunk is rövid. De igyekszünk a lehetőségeinket minél jobban kihasználni, hogy élvezzük rajongóink támogatását. Ezen a mérkőzésen is magas szintű volt a bíráskodás. Köszönjük szurkolóink támogatását, amire a Szekszárd elleni mérkőzésen is szükség lesz. Molnár Attila: - Nehéz úgy játszani hétről hétre, hogy nem vagyok tisztában a csapatom erejével, és tudom, hogy nagyon az út elején járunk. Sok munkára van még szükségünk, hogy már a meccs elején tudjunk alkalmazkodni az ellenfél taktikájához, és ez ne csak akkor sikerüljön, amikor már elment a meccs. Sajnálom az első félidőt, de mire átálltunk az egy egy elleni védekezésre, már öt góllal vezetett a Tolna. Megjegyzem nem érdemtelenül. A második félidő azért is tanulságos, mert mindkét csapat azonos számú játékost nevezett, de a Tolna elfogyott erőnlétileg, és ha mi rutinosabbak vagyunk akár egy két gólra is feljöhetünk volna. De mivel ez csak utópia, gratulálok a Tolnának, mert az egyik legszebb futsalt játszó csapat, és sokat lehet tanulni az ellenük lejátszott mérkőzésből.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink