Astra – Tolna csata a bronzéremért!
2022.04.22 | 20:45
Astra – Tolna csata a bronzéremért!

Megkezdődnek a helyosztók a női élvonalbeli bajnokságban. Több mint egy hónap után kezdetét veszi a bajnoki döntő, és a bronzmérkőzés. Utóbbinál az Astra és a Tolna találkozik. A bronzéremhez két győzelemre van szükség. Mivel az üllőiek végeztek előrébb az alapszakaszban, ők kezdhetnek hazai pályán.

A tavalyi bajnokságban a Tolna döntőt játszott, így kissé csalódás lehetett, hogy az alapszakaszban csak a negyedik helyen végeztek. Az elődöntőben a Debrecennel kerültek össze, ahol hiába próbáltak meg mindent, rúgott gól nélkül kaptak ki mind a kétszer, így maradt a bronzmérkőzés a számukra. Ellenfelük az az Astra lesz, akik az utolsó játéknapon nyertek Budaörsön, így végül a harmadik helyen zártak, és az elődöntőben a Budaörsiekkel találkoztak. Mind a két találkozón megvot az esélyük a győzelemre, de mind a kétszer veszítettek, így végül nem kerültek a fináléba. Varga Adélék nem jutottak be a kupában a legjobb négy közé, így számukra már csak ez a párharc ad esélyt az éremszerzésre.

A két együttes háromszor csapott össze a szezonban, az első két alkalommal a Tolna örülhetett. Üllőn és otthon is nyertek minimális különbséggel egyaránt, majd az Astra egy egygólos összecsapáson harmadjára már visszavágott. Erre a párharcra is igaz, ahogy a döntőre is, hogy kinek milyen lesz a formája, hiszen több mint egy hónapja nem volt mérkőzés. A két csapat nagyjából hasonló játékerőt képvisel, ez mind a három egymás elleni meccsnél kiderült, így a pillanatnyi forma és a jobb helyzetkihasználás dönthet.


Bronzmérkőzés, 1. összecsapás:

ASTRA-ACTIVTEC HFC-ÜLLŐ  –  2F-BAU TOLNA-MÖZS  
04.23 szombat, 17:00 Üllő, Városi Sportcsarnok

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink