Aranyéremre vágynak az Amazonok
2016.05.24 | 20:16
Aranyéremre vágynak az Amazonok A Gyulai Amazonok NBII-es futsal csapata ebben az évben a Keleti-csoport első helyét szerezte meg, így a versenykiírás szerint osztályozó mérkőzésen, oda-vissza vágón kell eldönteni az nb1-be jutást a nyugati bajnok (Göcsej SK.) ellen. A 2012/2013 és 2013/2014-es években ezüstéremig jutott el Molnár Zoltánné vezetőedző csapatával, azonban akkor nem vállalták az NBI-es szereplést. Az idei évben ősszel az első fordulóban váratlanul magabiztosan nyert a gyulai csapat ellen a Skorpió SE Salgótarján, azonban a vereség után szinte szárnyaltak az őszi szezon végéig. Tavasszal több sérülttel is bajlódott Molnár Zoltánné alakulata, egész szezonban nem tudott pályára lépni Molnár Ágnes, Deák Márta kapus. Ennek ellenére nem omlottak össze az Amazonok, végig tartani tudták az első helyet a tabellán. A rendkívül sok fiatalt felsorakoztató csapat előtt nagy jövő állhat, hiszen az átlag életkor messze a legfiatalabb az NBII-es mezőnyben. (16,5 év) Fiatal koruk ellenére „sok borsot törtek” az ellenfeleik orra alá, hiszen a gyulai csapat a másodosztály egyik legkeményebb és legagresszívebb támadójátékát mutatta. Ki-ki mérkőzés várható a döntőben, mindkét csapat győztesen szeretné elhagyni a pályát, így érdemes kilátogatni mindkét találkozóra! Molnár Zoltánné vezetőedző:- Az idei évben célunk az volt, hogy a keleti-csoportban dobogón végezzünk, hiszen a bajnoki rajt előtt szinte a legtöbb játékosomnak nem volt felnőtt futsal mérkőzésen rutinja. Nagy öröm számomra, hogy hamar bele rázódtak az iramba, elmondhatom, hogy a legtöbb csapat ellen maximálisan felvették erőnlétileg a küzdelmet. Nem igazán örültünk neki, hogy a kiírás szerint az aranyéremért rá kell játszani a nyugati csoport győztesével, hiszen 26 meccsel a hátunk mögött úgy gondolom, megérdemelnék a csapatok, hogy külön-külön díjazzák a két csoportot. Ennek ellenére célunk a bajnoki cím, mivel az idei évben rendkívül sokat tettünk azért, hogy idáig eljussunk. Amit megmutattak nekem a lányok ebben az évben az az, hogy mennyire tudnak egymásért és a csapatért küzdeni, és akkor sem adják fel, ha több meghatározó játékos hiányzik a csapatból. Az idei évben a helyzetkihasználásunk és a védekezésünk egyaránt javult, melyek gólokban is megmutatkoznak. (160 rúgott és 56 kapott gól). Bízom benne, hogy a lányok nagyszerű játékkal és szép gólokkal szolgálják ki május 25-én a kilátogató nézőket.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink