Szabó Bogi három gólt vágott a Vénusznak
2021.01.17 | 11:30
Szabó Bogi három gólt vágott a Vénusznak

A nyolcadik fordulóval folytatódik az NBII. Bár sok bepótolnivaló mérkőzés maradt még a tavalyi évből, de a lányok, hölgyek újult erővel vághatnak neki a folytatásnak. Az újévi szezont a Bátonyterenye TC és a Mezei-Vill FC női csapatai nyitották. A Mezei-Vill szurkolók fókusza természetesen a női csapat mellett a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé frissen bejutott férfi futsalcsapatukon is van, akiknek ezúton is tiszta szívből gratulálunk!

 

NBII Kelet

 

Reklámpress–BTC – MVFC Berettyóújfalu (1-0) 1-1
2021.01.16., Bátonyterenyei Városi Sportcsarnok
Vezette: Strehó – Derda – Forgó

A BTC hihetetlen erőről tett tanúbizonyságot, hiszen mindössze egy cserével fogadták a Mezei-Vill csapatát, és a félidőben még vezetni is tudtak vendégeik ellen! Azonban a második játékrészben elfáradtak a nógrádiak, a Berettyó pedig egyenlíteni tudott, ám a győztes találatot egyik csapatnak sem sikerült megszerezni, így pontosztozkodás lett a meccs vége. Mindkét csapat hét ponttal tanyázik a tabella vége felé, ám az MVFC mentségére szóljon, hogy mindössze három találkozón szerezték, így ők az egyetlen még mindig veretlen gárda Keleten, ám tegyük hozzá, hogy sok meccset kell még bepótolniuk.

Reklámpress-BTC: Cseh-Rusz – Mészáros, Molnár, Bali, Almási
Csere: Baksa
Edző: Tóth Zsolt

MVFC Berettyóújfalu: Pozsgai M. – Erős, Tóth, Madzin, Balogh
Csere: Vámos-Bíró, Balla, Lengyelné Abdai, Pozsgai K., Mága, Hetrovics, Dancs, Petrik
Vezetőedző: Ugrai Csilla

Gólszerzők: Molnár (12’), illetve Erős (34’)
Sárga lap: Almási (40’), illetve Petrik (40’)

 

Miskolci Vénusz – SK Tóalmás (2-2) 3-4
2021.01.16., Miskolci Városi Sportcsarnok
Vezette: Sántha – Dr. Vigh – Vígh

A Miskolc teljesítménye felemás eddig az idei szezonban, ám ez természetes, hiszen az egy-két rutinosabb játékos mellé rengeteg fiatalnak kell még tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítania Kolok mesternek. A Tóalmás ezzel ellentétben kicsit gyengébben kezdte a bajnokságot, azóta azonban javuló tendenciát mutat a teljesítményük, sorra hozzák a találkozókat. Szabó Boglárka nagy visszatérőként sokat hozzátesz új csapata teljesítményéhez, ehhez a győzelemhez is mesterhármassal járult hozzá, a másik oldalon pedig a szintén igen rutinos Kovács Aliz duplázott – öröm látni, hogy nagy neveink továbbadják tapasztalataikat az újabb generációknak.

Miskolci Vénusz: Putnoky – Gyarmathy, Visnyánszki, Varga N., Kovács
Csere: Vámos (kapus), Zékány, Végh, Lamos, Szunyogh, Varga E.
Edző: Volodymyr Kolok

SK Tóalmás: Göblyös – Kiss, Szabó, Képes, Véglás
Csere: Lőrincz, Békés, Simon, Pálházi
Edző: Németh László

Gólszerzők: Kovács (17’, 39’), Végh (18’), illetve Szabó (2’, 27’, 32’), Véglás (14’)

Sárga lap: Göblyös (17’)


Csorvási SK – Dévaványai SE
01.17. 18:30
Békéscsaba Evangélikus Sportcsarnok

A forduló gyakorlatilag legkönnyebben tippelhető mérkőzését játsszák majd a felek Csorváson. A Dévaványa az élen fejezte be a 2020-at, és mindössze a Miskolci Vénusz elleni szoros mérkőzésen szenvedett vereséget Tanács Zoltán csapata. Azóta ugyan a Bátonyterenye ellen is alulmaradtak a zöld-fehérek, ám nem kérdés, hogy még így is a Keleti csoport egyik legerősebb csapatáról beszélhetünk, akik továbbra is vezetik a bajnokságot. A Csorvás eddig csak négy találkozót játszott, ám eléggé lemaradtak a többiektől, eddig még nem szereztek pontot a Kelet küzdelmeiben. Hosszú még a bajnokság, de úgy gondoljuk, a hazaiak nem most fogják elkezdeni a pontgyűjtést.

 

NBII Nyugat

 

Atomerőmű SE – Kalafa SE
2021.01.17. 10:00
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnoka

Nagy rangadónak ítélkezik a találkozó, a győztes a tabella harmadik helyét nyerheti meg, hiszen mindkét csapat hét ponttal rendelkezik jelenleg. Nagyon sűrű a mezőny, így abból a szempontból is fontos a pontszerzés, hogy ne maradjon le az élmezőnytől egyik gárda sem, bár hosszú még a bajnokság. A két csapat szeptemberi találkozóján 3-3-as döntetlen született Száron, bár valószínűnek tartjuk, hogy most ennél azért mindketten többet szeretnének. Kíváncsian várjuk a párharcot.

 

Dunaújváros – Kelen SC
2021.01.17. 10:00
Dunaújvárosi Sportcsarnok

Az aktuális listavezető otthonába látogat az aktuális utolsó helyezett. Papíron óriási a különbség, ám ez a valóságban nem biztos, hogy így van – a két csapat első találkozóján mindössze kétgólos különbséggel nyert a Dunaújváros, de a Kelen a többi csapattal is a végletekig szoros meccseket játszott, a Csepelt kivéve. Így nem vennénk rá mérget, hogy könnyű lesz a Dunaújváros feladata, még úgy se, hogy a hazaiak gólvágója, Pasker Renáta egyedül több gólt rúgott, mint a bajnokság csapatainak fele. Vajon tudja majd őt semlegesíteni a Kelen?

 

Viadukt SE Biatorbágy – Máltai SE
2021.01.17. 11:00
Aréna Törökbálint

A hazaiak hamarabb kezdhették az évet, hiszen még érdekeltek voltak a Magyar Kupa küzdelmeiben. Bravúros teljesítményük ellenére a negyeddöntő jelentette nekik a végállomást, így most már teljes erőbedobással koncentrálhatnak a másodosztály Nyugati csoportjára. Szükséges is a koncentráció, hiszen kiváló játékoskeretük ellenére a középmezőnyben tanyáznak Ferenczi Annáék, a továbbiakban ezen változtathatnak, ehhez az első lépés lehet ’behúzni a kötelezőt’, és otthon tartani a három pontot a Máltai SE ellen. Akik pedig nagyon kellemes csalódás az idei mezőnyben, az egyetlen csapat ráadásul, akik az összes eddigi találkozójukat időben, a kijelölt versenyhétvégén lejátszották (!). Bravúrjuk is volt már, a Paks elleni pontszerzés, és kívánjuk, hogy sokban legyen még részük, ehhez azonban Lengyel Zsanettnek és a Viaduktnak is lesz még egy-két szava

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink