A leány U 17 bajnokságról
2019.04.17 | 17:15
A leány U 17 bajnokságról Bajnok a Tolna-Mözs, második helyen a Miskolci Vénusz, és az év végi hajrát követően 3. helyen a Gyulai Amazonok együttese végzett az I. osztályú Leány U17-es futsal bajnokságban. Színvonalas, gól gazdag mérkőzéseket játszottak a fiatal futsal palánták az U17-es bajnokságban, ahol hamar látszott, hogy 4 csapat közül fognak eldőlni a bajnoki érmes helyezések. Az őszi szezon elején is látszott, hogy a Tolna az aranyéremre pályázik, míg a tavalyi bajnok Miskolcon érződött a fiatal tehetségek hiánya, akiket az NBI-es keretben játszattak egész évben. Vissza térve a tolnai csapathoz, a nyáron Szekszárdra igazol Ezer Anna hiányát nem érezte meg a csapat, sőt, a bajnokság végére imponáló előnnyel szerezték meg az első helyet a tabellán Wiesner Dalmáék. Berta Petra, Wiesner Dalma, Vámosi Georgina és Kiss Gréta összesen 135 gólt szerzett 157 találatból, melyből látszik, hogy hatalmas tehetségek vannak kibontakozóban Tolnán idén is. Kérdés, hogy a vezetőség mennyire fogja tudni beépíteni őket a jövőben a felnőtt csapatba.

55939997_1615063548596539_4878724553494233088_n A megérdemelt tolnai bajnoki címet követően az utolsó Gyula elleni fordulóban már 2. helyet megszerző Miskolc nyakában csillogott az ezüst. A Vénusznál nem okozott problémát 6-7! U17-es korú játékos nélkülözése az NBI-es mérkőzések miatt, hiszen látszik a remek és tematikus munka a csapatnál, a felnőtt együttes évről –évre építi be a ifjú tehetségeket, így a saját korosztályukban kevés lehetőséget kapva a legjobbak között versenyezhettek hétről hétre. Ennek megfelelően a tavalyi bajnoki cím után ezüstérmet szereztek Eszlári Dóráék, mely mögött nagy munka van. A bronzéremért idén, mint ahogy tavaly is versenyben állt a Szekszárd és a Gyulai Amazonok, így a tavaszi utolsó előtti fordulóban úgy tűnt, a Gyulán elért győzelmével a szekszárdi csapat megelőzheti Békés megyei riválisát. Az Amazonok azonban ezt máshogy gondolták, az utolsó fordulóban nagy falat ígérkezett a tavalyi bajnok Miskolc személyében, akiknek cseppnyi esélyt sem adtak a fürdővárosiak. Noha, az első játékrészben kiegyenlítettebb volna a mérkőzés, a második félidőben hengert a gyulai csapat, és 6 gólos győzelmet aratva bebiztosították 3. helyüket a tabellán. Érdekesség, hogy a Szekszárdi UFC és a Gyulai Amazonok csapatának is 36-36 pontja volt, a különbséget annyi jelentette, hogy a gyulaiak 12, míg a szekszárdiak 11 győzelmet szereztek idén, így Molnárné Irénke lányai örülhettek a bronzéremnek.

57216728_2088146261221544_7422463056749264896_n

Szekszárdon nagy átalakulás volt nyáron az utánpótlás terén, Kolok Vlodimir ukrán kiválóságú szakember vette át az utánpótlás irányítását. A Tolnából Szekszárdra érkező játékosok hamar beépültek a klub munkájába, de sajnos a dobogós helyezés várat még magára. Ezer Anna személyében azért ünnepelhetnek, hiszen 70 találattal, a mezőn egyik legfiatalabb játékosaként gólkirálynő lett a Tolna megyei játékos. A bajnokság 5. helyén az a TFSE végzett, aki a 2. helyet megszerző Miskolcot kétszer! is felül tudta múlni, mely nagy fegyvertény lehet a jövőre nézve. A fővárosi csapat rapszodikus teljesítményt nyújtott, ez azonban betudható annak, hogy első évüket töltötték a futsal bajnokságban. A HTE és az Astra nem tudott igazán nagy ellenállást mutatni az U17-es bajnokságban, nem úgy, mint a felnőttek. Mindkét csapat rengeteg gólt kapott, talán az egymás elleni mérkőzéseket élvezhették legjobban a fiatal, még kezdő játékosok. Ennek ellenére elmondható, hogy biztosítva volt a lányoknak egy olyan bajnokság, ahol megtapasztalhatták korosztályuk legjobbjait, így a jövő évben vélhetően nagyobb rutinnal léphetnek majd pályára.

57116374_2177655512273761_1910404691666141184_n

A Bajnokság végeredménye: 1. hely: Tolna – Mözs 2. hely: Miskolci Vénusz 3. hely: Gyulai Amazonok 4. hely: Szekszárdi UFC 5. hely: TFSE 6. hely: Hajdúböszörményi TE 7. hely: Astra- Herbária KFháza FC

Gólkirálynő: Ezer Anna (Szekszárdi UFC) 70 találattal

A Futsal-hungary 2018/2019-es bajnokság U17-es válogatottja: (2002-2005-ös születésű lányok, akik az U17-ben vagy az NB I-es futsal bajnokságban részt vettek)

Kapusok: Ádám Anna (Miskolci Vénusz) Németh Viktória (Gyulai Amazonok) Mezőnyjátékosok: Ezer Anna (Szekszárdi UFC) Grósz Bianka (Gyulai Amazonok) Wiesner Dalma (Tolna-Mözs) Vámosi Georgina (Tolna-Mözs) Kiss Gréta (Tolna-Mözs) Mázik Flóra (Gyulai Amazonok) Nagy – Cseke Vivien Edina (Szekszárdi UFC) Csóka Panna (Szekszárdi UFC) Komlósi Anna (Gyulai Amazonok) Eszlári Dóra (Miskolci Vénusz) Galambvári Gréta (Miskolci Vénusz) Berta Petra (Tolna-Mözs)  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink