A Hajdúböszörmény idegenben javított
2018.05.14 | 19:01
A Hajdúböszörmény idegenben javított
Nem sikerült kettőre növelnie előnyét az Astra-4IG Kiskunfélegyházi Bullsnak a női futsal NB I. bajnoki döntőjében, a három győzelemig tartó párharc második mérkőzését 4-2-re a Hajdúböszörményi TE nyerte. A hajdúböszörményi együttes már az első percben előnybe került, az Astra szinte végig az eredmény után futott. Hátrányban több pontatlanság jellemezte a csapatot, az ellenfél kihasználta az Astra játékbeli hibáit, fontos győzelmet aratott. A bajnoki döntő 1-1-es állásról folytatódik, a harmadik mérkőzést május 19-én a Hajdúböszörmény otthonában rendezik meg. 
Lélektanilag az Astra került előnybe a női futsal NB I. bajnoki döntőjében, hiszen az első találkozón a Hajdúböszörményi TE otthonában 2-1-re nyert. A párharc második mérkőzését május 13-án Kiskunfélegyházán tartották meg. Az Astra egy esetleges győzelemmel megléphetett volna riválisától a három győzelemig tartó párharcban, a Hajdúböszörmény az egyenlítésért küzdött. Nem kezdte jól a mérkőzést az Astra, egy előre ívelt labdát a védők közül kilépő Kota Gabriella már az első percben a hálóba juttatott, amivel előnyt szerzett csapatának. (0-1) Hátrányban némileg görcsössé vált az Astra játéka, a helyzetek befejezésébe rendbe hiba csúszott, a mezőnybeli fölény nem érett góllá. A második félidőben fokozódott az Astra nyomása, de a felállt védelem ellen pontatlan, rossz megoldások születtek. A hajdúböszörményi együttes jól szűkítve a területet harcosan védekezett, az Astra emberelőnyt sem tudott gólra váltani. A hazai gólcsend végül a második félidő közepén tört meg, Szabó Boglárka szemfüles találatot szerzett, de csupán egy percig állt döntetlenre az állás, Kota Gabriella újfent betalált egy védelmi hibát követően. (1-2) Az utolsó percekben újabb egyenlítés helyett ismét a Hajdúböszörmény lőtt gólt, Pádár Anita távoli szabadrúgásból bizonyult eredményesnek. Három perccel a lefújás előtt Szabó Boglárka ugyan ismét visszahozta a reményeket, de a 2-3-at a ziccerek ellenére nem követte harmadik Astra találat, ellenben a vendégek egy gyors kontrát vezetve eldöntötték a mérkőzést. (2-4) Az összeszedettebben, koncentráltabban játszó Hajdúböszörményi TE fontos sikert ért el, amivel ismét nyitottá tette a bajnoki döntőt. dombóDombó János: - Megérdemelten nyert a Hajdúböszörmény a mai napon, emberhátrányt kivédekezve hősiesen játszott. Több egyéni hibát vétettünk, a szerencse sem állt mellettünk, a játékosaim nem voltak eléggé élesek, fejben fáradtnak tűntek, pontatlanul játszva nem találták a mérkőzés ritmusát. Minden találkozó háromesélyes a bajnoki döntőben, a pillanatnyi forma dönt, remélem a következő mérkőzésen sikerül javítanunk. Quiriko VivienQuirikó Vivien: - Nagy dicséret a csapatnak, hatalmasat küzdöttek a játékosaim, extra teljesítmények voltak egyéni és csapatszinten. Fel tudtunk állni a nehéz helyzetekből, a kiállítás után kettőzött erővel küzdöttünk, így úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Megnyugodnunk nem szabad, de ilyen hozzáállással jó eséllyel megyünk neki a hátralévő meccseknek. Női Futsal NB I. Döntő 2. mérkőzés 05. 13. Astra-4IG Kiskunfélegyházi Bulls - Hajdúböszörményi TE 2-4 (0-1) Gólszerzők: Szabó Boglárka 30. p., 38. p., ill. Kota Gabriella 1. p., 31. p., Pádár Anita 36. p., 39. p. Piros lap: Bodor Adrienn 24. p. (Hajdúböszörmény) Következő mérkőzés: Női Futsal NB I. Döntő 3. mérkőzés 05. 19. 15:00 (Hajdúböszörmény) Hajdúböszörményi TE – Astra-4IG Kiskunfélegyházi Bulls  Forrás: félegyházi közlöny -  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink