Zsinórban ötödször nyert a Nyíregyháza
2023.12.06 | 13:45
Zsinórban ötödször nyert a Nyíregyháza

Az A’Stúdió Futsal Nyíregyháza eltiltott vezetőedzője nélkül, de remek formában várhatta a DEAC elleni, hétfő esti rangadót. A felsőházért küzdő csapatok csatájában a hazaiak álltak jobban már a forduló előtt is, de újabb győzelemmel még jobb helyzetbe hozhatták magukat, míg a debrecenieknél az a veszély állt fenn, hogy a Nyírbátor sikere miatt visszacsúsznak a hetedik pozícióba.

A csapatok türelmes játékkal, de sok hibával kezdtek. A kezdetektől a hazaiak irányítottak, idővel lövésekig is eljutottak, ám Maneca és Kovács Róbert próbálkozása sem talált utat a kapuba. A hatodik percben a nyíregyháziak is megúsztak egy ziccert, nem sokkal később viszont már gólnak örülhetett a hazai publikum, miután Kovács Erik a védőjéről lepattanó saját lövését összeszedte és a helyére lőtte.

Ezután sem változott a játék képe, nagyon keveset volt a labda a vendégeknél, amikor mégis átkerült hozzájuk, akkor még időben érkezett a szerelés: így tett Kovács Erik is, valamint a játékkal nagyon együtt élő Gagyi Sándor is.

A DEAC a félidő vége felé szedte össze magát, ám két nagy helyzetet is elpuskázott, majd a fordulás után agresszívabban feljebb jött és voltak percek amikor többet támadott. Így sem sikerült az egyenlítés, ami egyre feszültebbé tette a vendégeket, ennek is köszönhetően tíz perc elteltével újra átvette az irányítást a Stúdió. A piros mezesek a 33. percben nagyon közel jártak az újabb gólhoz, de az addigi legszebb akciójuk végén Faragó Ádám bravúrral védte közelről Maneca próbálkozását.

Topcsapatokra jellemző módon a Nyíregyháza koncentrált jobban a hajrában! A 35. percben labdaszerzés után gyönyörű kontrát vezettek a hazaiak, amit Öreglaki Norbert fejezett be és még ugyanebben a percben Gregory is ajtó-ablak ziccerben találta magát, nem is hibázott (3–0).

A Debrecen azonnal időt kért és elővette az öt a négyes játékot, a szépítést végül egy büntető hozta meg, amit a hatodik fault után rúghatott. A hátralévő, közel másfél percben már nem tudott zárkózni a DEAC, sőt, a végén még Öreglaki és Maneca is betalált egyszer-egyszer, beállítva ezzel az 5–1-es végeredményt.

A Nyíregyháza zsinórban ötödször nyert és még jobb helyzetbe hozta magát a felsőházért folytatott harcban!

Futsal: NB I, 16. forduló
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza–DEAC 5–1 (1–0)
Continental Aréna,
Vezette: Zimony - Czene-Joó - Mózsa

Nyíregyháza: Gagyi – Öreglaki, Gregory, Dávid, Maneca.
Csere: Petró, Szabó, Krajnyák, Kovács R., Kovács G., Urr, Kovács E., Lakatos, Kovács Á.
Megbízott edző: Laczovics Attila.

DEAC: Faragó Á. – Vass, Ulloa, Thiago, Tóth.
Csere: Bazsányi, Nyerges, Faragó L., Berecz, Nagy, Harmati, Szatmári, Siska, Győri.
Vezetőedző: Tihanyi Csaba.

Góllövők: Öreglaki 2, Gregory, Kovács E., , Maneca, illetve Tóth A.

Forrás: szon.hu

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.02.12 | 09:15
Férfi válogatott
2024.02.10 | 08:00
2024.02.04 | 14:45
Férfi válogatott
2023.12.16 | 18:24
Férfi válogatott
2023.12.15 | 22:59
2023.12.14 | 20:57
Támogatóink

Partnereink