Zöld-fehér visszatérők Budaörsön!
2021.08.29 | 21:12
Zöld-fehér visszatérők Budaörsön!

Az Aramis gőzerővel készült az NBII nyugati csoportjára, de a Fradi megszűnésével megadatott a lehetőség, hogy mégis az élvonalban szerepeljenek. A budaörsi alakulat élt az alkalommal, így továbbra is az NBI-ben küzdhetnek.

Ahhoz, hogy sikeresek legyenek, szükség volt az  erősítésre, ami úgy tűnik elég jól sikerült. A Fradi játékosok szabadon igazolhatóvá váltak, akik közül elég sokan az Aramist választották. Bognár Bence, Horváth Szabolcs, Büki Baltazár, Sámson Zoltán és Hosszú Ádám is odaigazolt, akik számára nem lesz ismeretlen a közeg, hiszen mindannyian voltak már a nagymúltú együttes játékosai.
Főleg a Büki – Bognár páros, akik ott nevelkedve lettek az NBI meghatározó játékosai, de Sámson is jó pár évet lehúzott már Budaörsön.

Rajtuk kívül érkezett még a Népligetből a Fradi fiatal tehetséges kapusa, Nyerges András is. Egyébként a visszatérőknek még nincs vége, hiszen a Fekete ikrek is az Aramist választották, eljőve Újpestről, igaz vélhetően csak Márk fog futsalozni, mert testvére inkább a nagypályára fókuszál. Az újonnan érkezőkkel kiegészülve elég erős lesz a budaörsiek kerete, amiből akár egy felsőházi rájátszás is összejöhet.

Ami biztos, hogy lényegesen jobb szereplés várható a Moga legénységtől, mint az előző szezonban volt.

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink