Volt egyszer egy bajnokcsapat…
2018.07.19 | 13:07
   Volt egyszer egy bajnokcsapat…  „Ne azt szégyelld, mikor az igazságért utálnak, szégyelld azt, amikor a hazugságért szeretnek!”       Az egyiptomiak építettek először piramist. Fordított piramist viszont úgy gondolom, én építettem először. Győrben, a futsalpiramist…     Az MLSZ elnökségi tagjaként kerültem kapcsolatba a futsallal, részese lehettem a nagyon sikeres magyarországi Európa-bajnokság rendezésének, évekig felügyeltem a válogatottakat, az egész szakágat. Annak idején, amikor az akkori két élvonalbeli győri együttes közül az egyik megszűnt, a másik pedig a megszűnés szélére sodródott, másokkal ellentétben, nem csukhattam be a szememet, s úgy döntöttem, megmentem a klubot. Nem volt egyszerű, mint ahogyan az sem, amikor a következő szezontól már egy igazi profi klub felépítését vettem a fejembe. Sose felejtem el, 2009-ben a Hotel Konferenciában volt a nagy megalakulás, mindenkit meghívtam, aki számított, s mindenki el is jött. Szerényen csak annyit mondtam a többségében a futsalt csak hírből ismerő érdeklődőknek: előbb meghódítjuk Magyarországot, aztán pedig Európát!     Beismerem, egy felfújt lufinak tűnhetett az egész, tudom, hogy rajtam kívül csak nagyon kevesen hittek benne, sőt nagyon sokan lesajnálták az egészet. Viszont én már előtte mozaikonként összeraktam mindent: az elnökséget, a csapatot, az utánpótlást, a kisebb-nagyobb támogatókat, a kommunikációt, a jelent, a jövőt… Egy nagyon komoly kísérletnek is szántam a dolgot, a semmiből létrehozni egy csodát! Úgy, hogy akkor még a háznak, a piramisnak nem volt alapja, csak teteje. Fentről építkeztem lefelé, de sikerült! Le kell írnom, mert így volt: minden az én elképzelésem alapján jött létre és kezdett el működni. Gyorsan hozzáteszem, nyilván egyedül nem sikerült volna megcsinálnom, nagyon sok értékes embert hívtam segítségnek, akik első szóra jöttek, és segítettek. Győrben, szülővárásomban, ebben a sikeres sportvárosban, még bekúszni, becsúszni ezzel az új sportággal a már szinte zárt sportrendszerbe, nos, ez is  egy varázslat volt. Tudtam, ha azt első év nem lesz ütős, már az elején elbukhat a történet. Reggeltől estig a futsal klub járt az eszemben, rengeteget dolgoztam, nagy feszültségben éltem meg az első esztendőt, mert a pályán és a pályán kívül is mindig maximumra kellett törekedni. A tudatos, kitartó munka meghozta gyümölcsét, mindent megnyertük, bajnokságot, kupát, szuper kupát, elindulhattunk a Bajnokok Ligájában, s a válogatott gerincét is a győri csapat alkotta.     Tovább léptünk, a következő év is hibátlanra sikeredett, s jöhetett a következő lépcsőfok. De már nélkülem… Ekkor ugyanis a felépített sikertörténetet kinézték egyesek, akik hátba szúrva, ellopták tőlem a klubomat! Soha nem felejtem el nekik, akik sírásói lettek aztán a futsal klubnak és kishíján a futball klubnak is. „Örökségként” hatalmas adósságot és egy európai hírű sikerklub megszüntetését hagyták maguk után… Keresztény emberként nem tehetek mást, megbocsájtok, az már más kérdés, hogy a futsal megbocsájt-e nekik?     Nehéz vigaszt találnom, még úgy is, hogy az élet úgy hozta, közben sportvezetőként bajnok lehettem az ETO-val, a Gyirmóttal, az MKC-val, s az első futsal aranyérmek után az utolsót is megkaphattam emlékbe.     Egykoron arra a bizonyos nagyszabású győri futsal klub megalakuló ünnepségre készítettem egy klipet, amelynek zenei hátterét a Mindenkinek van egy álma című sláger adta. Az álom akkor megvalósult, mostanra viszont rémálommá vált, a világon valószinüleg nincs olyan klub, amely a BL-döntőbe jutását követő néhány hónapon belül megszűnik. Hát, ez most itt és most megtörtént!    A bajnokcsapatot egy évtized alatt a pályán csak nagyon kevesen tudták legyőzni. Most a pályán kívülről viszont örökre eltüntették... A halottra általában azt mondják, fenn biztosan ennyi volt neki megírva. 2009-2018, élt tíz évet. Soha nem feledlek! Győri Rába ETO futsal klub, búcsúzom Tőled!   Horváth Cs. Attila alapító elnök    
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink