Visszavágott és döntős a Szigetszentmiklós!
2017.05.29 | 09:46
Visszavágott és döntős a Szigetszentmiklós!  Az első találkozót követően a Romhány volt előnyben, de annyira minimális volt a különbség, hogy teljesen nyitott volt a továbbjutó kiléte. A visszavágóra Üllőn került sor, ahol sok vendégszurkoló kísérte el csapatát, így jó hangulatban indult az összecsapás. Romhány SE – SZSZMFFE 1-3 (0-1) Üllő, 100 néző Játékvezetők: Wittner, Hartung, Szabó Romhány: Matus – Nagy, Veres, Ruzicska, Gregus Cserék: Gál – Pászti, Rebők, Főfai, Torma, Nagy, Takács Edző: Nagy Attila SZTK: Hoffer – Gergály, Dauner, Appl, Kovács Cserék: Trautman – Urbán, Sélley, farkas, Spáth, Fülöp, Lukács, Gál, Gelencsér Vezetőedző: Haffner György Sárga lap: Főfai, Gregus illetve Dauner Gólszerzők: Takács illetve Fülöp, Spáth, Kovács Összesítésben: 5-4 a Szigetszentmiklós javára. Amire számítani lehetett, hogy a Romhány az előny tudatában próbálja lassítani a játékot és tartani a labdát, hiszen tisztában voltak vele, hogy ha belemennek a rohanásba, abból csak a Miklós jöhet ki győztesen. A Romhány a tőlük megszokott módon levitték az elejétől kezdve a kapust, és próbálták tartani a labdát, kicsalogatva az ellenfelet. Ez jól is működött az első 10 percig, ekkor egy labdavesztést követően ledolgozta hátrányát a vendégcsapat. Fülöp szerzett labdát, és ívelt az üres kapuba. A bekapott gól nem szegte a Romhány kedvét, és tovább erőltették az 5 a 4-t. Az újabb fordulás nem sokkal a fordulás után következett be. Az első gólhoz hasonlóan labdát szerzett a Haffner alakulat és az üres kapuba nem volt nehéz betalálni. Spáth gólja már azt jelentette, hogy a vendégek álltak továbbjutásra. Ezek után a vendéglátóknak már sürgősebb volt a dolog, így már nem csak labdát tartani kellett, hanem rohamozni. Ezzel nem is akadt gondja a Romhánynak, hiszen ez jól ment, a gondot a helyzetkihasználás jelentette. Hiába több lehetőség, nem sikerült betalálni. Az újabb gondok a játékrész derekén jöttek. A vendégek harmadszor is beköszöntek Kovács révén, így már két gól volt az előnyük összesítésben. A hátralévő időben nagy erőket mozgósítottak Nagy Gáborék, de jól állta a sarat a Szigetszentmiklós. A hazai gólcsend az utolsó percben tört meg, ekkor Takács szépített, de ezután már nem maradt idő a hátrány ledolgozására, így végül idegenbeli bravúrjával a Szigetszentmiklós jutott a fináléba teljesen megérdemelten, és ők küzdhetnek a bajnoki címért és az NBI-es tagságért. Nagy Attila, a Romhány mestere: - Két játékosunk is betegséggel és sérüléssel töltötte az első meccs utáni napokat. A mérkőzésre kidolgozott taktikánkat nem sikerült maradéktalanul véghezvinni. Pedig amit kidolgoztunk, működött, mert ellenfelünk nem volt olyan veszélyes, mint hétfőn. Sajnos két hibából kapott gól után váltanunk kellett.  Több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, de minden kifelé jött. Összességében ma nem volt jobb az ellenfelünk, de minden hibánkat kihasználva jutott a döntőbe, amihez gratulálok nekik Haffner György, az SZTK mestere: - Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy a Romhány SE kiváló, NBI futsal tapasztalattal rendelkező játékosaiból álló csapatát kaptuk ellenfélként azon az úton, aminek egyik állomása, hogy képességünk, motivációnk, és hozzáállásunk alapján bebizonyítsuk, elsősorban magunknak, illetve az egyre nagyobb számban kilátogató szurkolóinknak, jogosan dörömbölünk a futsal NBI kapuján. Párharcunk első, elvesztett mérkőzéséből tanulva, tegnap este taktikailag, technikailag, fizikálisan, és mentálisan is méltó ellenfele voltunk az idei NBII futsal bajnokság közép nyugati csoport bajnokának. Játékosaink hittek a továbbjutásban, és a pályán megtettek mindent annak érdekében, hogy győzelmünkkel bekerüljünk a Final Four döntőjébe. Szurkolóinknak pedig nagyon szépen köszönjük biztatásukat, és tudom, hogy mint játékosaink a pályán, úgy ők a lelátón, szintén jól érezték magukat, ezzel olyan pozitív élményt tudtunk egymásnak nyújtani, aminek csak a siker lehetett az eredménye!  
Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink