- Tíz éve Spanyolországban játszom. "99-ben igazoltam elõször a spanyol bajnokságba, nagyon jól éreztem magam, de bevallom õszintén, hiányzott a családom és úgy döntöttem hazajövök. Aztán be kellett látnom, rossz döntés volt, mert a brazil bajnokság nyújtotta lehetõségeket nem lehet egy lapon emlegetni a spanyolországi lehetõségekkel. Visszamentem Spanyolországba, és a mai napig ott játszom. Több minden szólt Spanyolország mellett: az anyagi lehetõségek, a bajnokság szervezettsége, ráadásul Spanyolországban nem kell annyi meccset játszani, mint itt. Tehát több idõ jut a családomra.
- Egy olyan játékos, mint Te, aki több, mint tíz éve profiskodik Spanyolországban és Brazíliában tud annyi pénzt keresni, hogy a pályafutása után is nyugodtan, gond nélkül élhessen?
- Nem hiszem, hogy le kell ragadni az anyagiaknál. Az a legfontosabb, hogy az embernek legyenek ambíciói az életben. A futsal nagyon sokat adott nekem, de tudom, hogy a továbbiakban is sokat kell dolgoznom, sokat kell javuljak úgy emberileg, mint szakmailag. A futsal pályafutás befejeztével dolgozni fogok, hiszen a családomat el kell tartani.
- Gondolom Te is a nagypályán kezdted. Nos, feltételezem akkor nem is álmodtál arról, hogy a futsal válogatott csapatkapitánya leszel.
- Nem, dehogy. A válogatott is nagyon távoli célnak tûnt, szinte lehetetlen vállalkozásnak. Az, hogy valaha én leszek a válogatott csapatkapitánya a legmerészebb álmaimba sem fordult elõ. Az életben mindenki megkapja a lehetõséget, én éltem ezzel, de a családom segítsége nélkül ez nem ment volna. Köszönöm a szüleimnek, akik bátorítottak, hogy harcoljak az álmaimért.
Farkas Norbert
