Veszprém – ETO rangadóval indul a rájátszás
2015.02.08 | 10:41
Veszprém – ETO rangadóval indul a rájátszás A magyar kupa sorsolással együtt elkészítették az NBI rájátszásának menetét is. Az első fordulóban a Rába ETO a Veszprém vendége lesz. A Haladás letudja legmesszebbi túráját, hiszen Berettyóújfaluba látogat. Az, hogy az Aramis kivel találkozik, csak az alapszakasz utolsó fordulója után derül ki, hiszen a hatodik helyre még két csapat pályázik. Jelenleg a Déli FC a befutó, ráadásul a saját kezükben a sorsuk. Amennyiben nyernek Csömörön, ők készülhetnek a felsőházra. Ellenkező esetben nagy valószínűség szerint a Dunaújváros megelőzi őket. Az elmúlt évektől eltérően mégsem kapják meg a visszalépő Szeged hátralévő ellenfelei a 3 pontot, mivel az idei versenykiírás már úgy szól, hogy az összes eredményét törölni kell. Ez leginkább a veszprémieket érinti, akiknek a két győzelem alapján 8 góllal romlik a gólarányuk, míg a Mezeinek csak hárommal, így egyenlő a gólkülönbségük. Jelenleg 3 csapatnak is 35 pontja van, így csak az utolsó kör után dől el, hogy ki melyik helyen végez, és mennyi pontot visz a rájátszásba. Jelenleg az Aramisnak a legjobb a gólaránya, így most ők a másodikak, de a záró körben rájuk vár a legnehezebb meccs, hiszen az ETO vendégei lesznek, ahol nehéz feladatnak tűnik a három pont begyűjtése. A harmadik a Veszprém, akik csak több rúgott góljuknak köszönhetően előzik meg az MVFC-t. Ráadásul a Madarász-legénységre is nehéz összecsapás vár Szombathelyen. Jelenleg a negyedik a Berettyóújfalu, akikre a legkönnyebb feladat vár. Békéscsabán vendégeskednek, így nekik a legnagyobb az esélyük a második helyre, amivel két pont hátrányból indulnának az ETO-val szemben a rájátszásban. A papírforma alapján csak több góllal kellene nyerniük, mint a Veszprémnek a Hali otthonában. Erre azért valljuk be, elég jó esély van. Az alapszakasz győztes ETO 7 ponttal kezdi meg a rájátszást, míg a második helyezett 5, a harmadik 4, a negyedik 3, az ötödik kettő, míg a hatodik helyezett 1 ponttal.
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink