Szerda délelõtt elérkezett talán a legnehezebb pillanat. Ott álltunk utolsó földi utadnál, hogy végsõ nyughelyedre kísérjünk. A feléd áradó szeretetet és aggódást sajnos már megtapasztalhattuk, a Neked szervezett tornán, hiszen aki csak tehette, ott volt, és ez most sem volt másként.
Bármerre néztünk, a családon kívül több száz barát, egykori csapattárs, ismerõs állt érthetetlenül, hogy miért pont Te. Miért pont Rád volt odafenn szükség. Miért Neked kellett itt hagyni e földi világot. Neked, aki annyi örömöt és vidámságot hoztál mindannyiunk életébe, hiszen Nélküled elképzelhetetlen volt egy jó hangulatú foci, egy baráti összejövetel, egy igazi buli.
Nem volt olyan ember, akinek Te nem tudtál mosolyt csalni az arcára. Talán ennek volt köszönhetõ, hogy eme végtelenül szomorú napon is sokan tudtunk önkéntelenül elmosolyodni egy-egy pillanatra. Igen elmosolyodni, még ha fájó is, de ahogy ott álltunk, Rólad csak a jókedv, a vidámság, és az élet szeretete jutott eszünkbe, ami megmelengeti az emberi szívet. A felidézett, végeláthatatlan történetek, sztorik, amik Neked köszönhetõen felejthetetlenek és örök életûek. Ez az érzés, amit nem lehet pótolni.
Hiányod felfoghatatlan, de a rengeteg szép emlék talán segíthet, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant.
Nyugodj békében!
