Véget ért a 2. Futsal Edzőképzés
2009.07.20 | 00:00
Véget ért a 2. Futsal Edzőképzés
2009. július 18-án, szombaton, délelõtt az elméleti-, délután a gyakorlati felkészültségükrõl tettek vizsgát a futsal edzõképzés hallgatói.

Bár az eredmények még nem ismertek, ám azt bizton elmondhatjuk, hogy igen színvonalas képzésen és nagyon aprólékos végsõ beszámoltatáson estek túl a képzés „nebulói", akik között olyan hírességek is voltak, mint Mucha József a futsal válogatott egykori mestere, Tóth Szabolcs, aki 100-nál is többször viselhette a futsal válogatott mezét, valamint Fehér Zsolt, az FTC edzõje. A képzés nemzetközi voltáról a brazil Carlos Carneiro de Moura személye gondoskodott.

Kozma Mihály és Márkus Ákos elõtt vizsgáztak az edzõjelöltek, akik nagy tisztelettel és nagy szeretettel közelítettek hozzájuk, ám ez nem zárta ki azt a kritikát, amit szinte minden hallgató megkapott.

Úgy gondolom a tanfolyamot elvégzõk olyan ismeretekhez jutottak a hazai futsal élet legkiválóbb szakembereibõl álló oktatóiktól (természetesen vannak még, akiknek szintén a tanítók között lenne a helyük), amivel bátran elindulhatnak az edzõi szakma oly, rögös útján. Hogy lesz e belõlük valóban edzõ, futsal szakember, az már rajtuk múlik.
Az alapoknak birtokában vannak!



Király Gábor

 

Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink