Válogatott futsalos érkezik a DEAC-hoz
2020.06.22 | 19:28
Válogatott futsalos érkezik a DEAC-hoz
 A Nyírgyulajtól a Debreceni Egyetem férfi futsalcsapatához igazol Siska Gergő. A nemzeti együttesben eddig harmincegy meccsen szereplő Siska a koronavírus miatt megkurtított idényben tizenhat gólt lőtt az NB I-ben.
A következő idényben ismét a DEAC-ot erősíted. Miért döntöttél úgy, hogy visszatérsz?Siska Gergő: Több együttes is megkeresett, de az Elek Gergő által felvázolt koncepció nagyon megtetszett. Debrecenben élek, ami valamilyen szinten ugyancsak befolyásolta a döntésemet. Az sem mellékes, hogy a DEAC-ban kezdtem el futsalozni. Mindig nyomon követtem a gárda teljesítményét, így örültem a megkeresésnek. Szerintem a beilleszkedéssel nem lesz gond, ugyanis akadnak olyanok, akikkel korábban egy csapatban vagy a válogatottban már játszottam. Hosszú távra tervezek itt. Egyébként sem vagy “vándormadár”, amit alátámaszt, hogy öt és fél évet húztál le a Nyírgyulajban. Siska Gergő: Sok élménnyel gazdagodtam előző együttesemnél. Csalódottak voltunk, hiszen a legutóbbi idényben talán az éremszerzésre is esélyünk lett volna, de a koronavírus miatt nem tudtuk befejezni, amit elkezdtünk. Ettől függetlenül köszönettel tartozom a nyírgyulaji edzőknek és csapattársaknak. A Nyírgyulajban nyújtott teljesítménynek hála kerültem be a magyar válogatottba, ami jelentős mérföldkőnek számít a karrieremben. A nemzeti együttes szerelését eddig harmincegy mérkőzésen húzhattad magadra. Az újabb meghívó mennyire motivál? Siska Gergő: Nagyon! Olyan teljesítményt akarok nyújtani a DEAC-ban, hogy Turzó József szövetségi kapitány ismét bizalmat szavazzon nekem. Te leszel a gárda egyik legrutinosabb tagja. Mennyire “terelgeted” majd az ifjabb játékosokat? Siska Gergő: Korábban furcsa volt számomra ez a szerep, de egyre jobban megbarátkoztam vele. Úgy gondolom, több olyan fiatal van a keretben, aki megfelelő hozzáállással szép pályafutást futhat be. Próbálom őket hasznos tanácsokkal ellátni. Milyen reményekkel várod a valószínűleg szeptemberben rajtoló szezont? Siska Gergő: Konkrétumokat nem szeretnék mondani, de elképzelhetőnek tartom, hogy a DEAC lesz az egyik meglepetéscsapat. Nem nagyon foglalkoztat, hogy mennyi gólt szerzek, a gárda sikeres szereplése a legfontosabb. Forrás: deac.hu      
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink