Üveges Katalin Tolnáról, válogatottról, jövőről
2018.05.02 | 17:13
Üveges Katalin Tolnáról, válogatottról, jövőről Üveges Katalin technikai képzettsége, játékintelligenciája, futsal iránti alázata és persze emberi értékei miatt minden klubjában közönség kedvencnek számított, nincs ez másként Tolnán sem. Az edzőváltás óta a népszerű futsalos szárnyakat kapott és a Magyar Kupa elsőség mellett a bajnoki menetelésből is alaposan kivette a részét. S bár nagy az esélye annak, hogy jövő héten lesz az utolsó hazai meccse a Tolna színeiben, gyanítjuk, hogy rá mindig is jó szívvel fognak emlékezni vezetői és játékostársai. Katalin a rá jellemző őszinteséggel válaszolt a kényes kérdéseinkre is, kerülve a sablonválaszokat, amit ezúton köszönünk neki.   Nem túlzás kijelenteni komoly részed van abban, hogy a Szekszárd elleni bronzcsata első felvonását megnyertétek. Érezted már meccs előtt, hogy jól fog menni a játék?  - Általában szoktak lenni ilyen megérzéseim, de most nem volt. Csak jól akartam játszani, és előrébb vinni a csapatot. Annyira kevés van már a végéig, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy feladjuk, vagy félvállról vegyünk akár egyetlen meccset is. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a HTE ellen a döntőbe jutás, de remélem, hogy sikerül legalább a 3. helyet megszereznünk. 31699019_2243568572327914_7866989831128088576_n 1-0-ra vezettek a két győztes meccsig tartó párharcban. Mit vársz a következő meccstől? Meglehet a bronzérem? - Minden esélyünk megvan rá, hogy összejöjjön. Azonos képességekkel rendelkezik mindkét csapat. Náluk éppúgy megvannak a húzóemberek, akik bármikor képesek megfordítani a meccs állását. Sokszor azon is múlik, hogy ki fog ki jobb napot. Mindenesetre mi biztosan mindent megfogunk tenni annak érdekében, hogy ne keljen egy 3. fordulót játszani. Már izgatottan várom!   Amikor kiderült, hogy mindössze egy cserével álltok ki, nem érezted úgy, hogy visszaüthet egy ilyen remek csapat ellen mint a Szekszárd? - Sajnos elég sokszor voltam már hasonló helyzetben a társaimmal. Nem csak ennél a klubnál. Pontosan tudjuk, hogy mekkora felelősség. Sokszor jól jön ki. Több játéklehetőségünk van, több javítási lehetőség. Szerencsére csapatunk minden egyes tagja jeleskedik azzal a különleges képességgel, hogy egyik pillanatról a másikra átírják a papírformát. Mint ahogy azt már számtalanszor bizonyították. Ehhez semmi más nem kell csupán megfelelő akarat és koncentráció. Felül kell kerekedni a fáradtságon és menni tovább. DSC_0489 Feltűnő volt, hogy a bronzmérkőzésen nem két csalódott hanem rendkívül motivált csapatok mérkőztek meg egymással. Ez a Tolna és a Szekszárd rivalizálásának köszönhető vagy ti tényleg sikernek könyveltétek el, hogy éremért játszhattok? - Természetesen jobban szerettünk volna az aranyért küzdeni, azonban mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy nagyon rövid a kispadunk és rengeteg nehézség adódott egész évben. Sokkal könnyebb lett volna, ha együtt tudtunk volna dolgozni a négy ukrán lánnyal. Mi  tökéletesen elégedettek lennénk a 3.hellyel, de ehhez még hátra van egy nagyon fontos mérkőzésünk, amit egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk. A Szekszárd-Tolna meccsek mindig is nagy izgalommal telnek, biztosan ez is inspirálja társaim, és a szurkolóink szívét. 22279595_1578465908876651_474783390588472661_n A büntetőpárbajnak külön lélektana van. Azzal, hogy a HTE elleni kupadöntőt így nyertétek meg, segített abban, hogy a Szekszárd ellen is Ti bírjátok jobban idegekkel? Elsőként vállalkoztál a büntető végrehajtására. Ez Adél döntése volt, vagy rutinos játékosként úgy érezted kötelességed neked elvállalni? - Amikor a büntetőkre került a sor, akkor biztos voltam benne, hogy nyerni fogunk. Ez a sorrend már egyszer bevált. Másrészt pedig van egy nagyon jó kapusunk. Nálam csupán babona, hogy az elsőt rúgom. Az esetek többségében az betalál, az utolsó már nem biztos. 28576677_2082907881734336_5103412072563996099_n  Már a Magyar Kupán és persze az azt követő meccseken is érezhető volt, hogy az edzőváltás, az ukránok lelépése és az anyagi nehézségek ellenére összefogtatok és hihetetlen emberi tartásról, klubhűségről és csapategységről tettetek tanúbizonyságot. Erőt merítettek a gondokból vagy mi az oka ennek a bravúros szereplésnek? - Az igazat megvallva ezt mi választottuk. Simon Feri bácsi  leült velünk beszélgetni, és megkérdezett mindannyiunkat, hogy mit szeretnénk még mielőtt bármit is csinált volna. Tudtuk hogy mit vállalunk. Nem egyezett a szemléletmódunk az akkori edzővel és ez egyértelműen rá is ült a játékunkra. Azt éreztem már az első külön töltött mérkőzésen, hogy mindenki fellélegzett, és azt játszotta, amit tud. A kupagyőzelem már csak hab volt a tortán.    Több meccseteken is jelen voltam és nagyon régóta követem pályafutásodat ezért ki merem azt jelenteni, hogy mintha Kolok mester maximális bizalmát nem mindig élvezted és ez némiképpen kihatott teljesítményedre. Viszont az edzőváltás óta szárnyalsz és a régi Üveget látjuk a pályán. Neked aki Olaszországban profiként futsaloztál és meg kellett küzdened minden játékpercért ennyire fontos , hogy az edződ bizalma? 21764846_1949499938706326_8946881903399069405_n- Sajnos nem csak én nem élveztem a bizalmát ... Ez volt az egyik kiváltó oka a nézeteltéréseinknek. Holott mint említettem, nagyszerű játékoskerettel rendelkezik a csapat, és ő ezt egyáltalán nem vette észre, vagy nem akarta. Válaszolva a kérdésre: valóban így van. Nagyon fontosnak tartom, hogy motiválva legyek valami által, és ha az edzőm nem képes rá, akkor kénytelen vagyok magamból erőt meríteni. De ha nem kapok játéklehetőséget sem, akkor úgy elég nehéz. Ezt Olaszországban el tudtam fogadni, ugyanis a csapattársaim 90%-a brazil, argentin és portugál volt. Itt viszont igazságtalannak éreztem. Ott is ugyanez volt egyébként, hogy a Ternana-ban az első edzőm Pierini alig játszatott, míg a következőnél Marco-nál már kezdő voltam. Pedig ott is folyamatosan rugdostam a gólokat, de valamiért mégsem voltam szimpatikus neki. Szerintem egy edzőnek nem csak az a feladata, hogy összeállítson egy edzést, hanem az is, hogy belelásson a játékosai lelkébe. És megfelelőképpen orvosolja, hogyha valami miatt a játékosa szorong, vagy terhelt.   Kényes téma jön a válogatottság, ami neked mindig is szívügyed volt. Közel 30 játékost jelöltek a klubedzők a keretbe, de Te nem voltál köztük, ami azért is érdekes mert az olasz éveknek is köszönhetően jelentős nemzetközi tapasztalatod van. Miként érintett ez a döntés? Látsz esélyt arra, hogy visszakerülj a keretbe?  - Eléggé meglepődtem a kereten. Azon is, hogy most életemben először nem hívtak be. Tudomásom szerint azért, mert Kolok nem javasolt. Habár már akkor jó ideje nem is volt nálunk. De minden okkal történik, ennek most valamiért így kellett lennie. Egyáltalán nem érzem magam kevesebbnek ettől. Csak csinálom tovább amit a klubbom vár tőlem, és próbálok eleget tenni a kötelezettségeimnek. Nem tudom mi lesz később, próbálok a jelennel foglalkozni, és azt megélni. Szerencsére sok más öröm pótol a mindennapokban.   Jónak érzed azt, hogy klubedzők állítják össze a válogatott keretet? - Valamikor jó, valamikor nem. Sito-t nagyon szerettem. Ő egy igazi szakember volt. Egész életében a futsallal foglalkozott. Teljesen átlátta a mozgásformációkat. Ő annak idején kijárt a meccsekre, és az alapján választotta ki magának a keretet. Szerintem ez lenne az alap. Holott egyáltalán nem ismerte a mezőnyt, és okkal kérhette volna az edzők segítségét.   Többször megadatott neked, hogy pályára lépj Oroszország és Spanyolország ellen, így megkérdezném tőled, hogy milyen esélye lehet válogatottunknak a moszkvai négyes tornán? 185790_544702895547832_453320851_n- Az oroszok nagyon egységesek, rendkívül gyorsak. Fegyelmezettek a pályán, és tanult focit játszanak. Egész más a játékfelfogásuk. Rengeteg pontrúgás variációt ismernek, és szinte tökéletesen is alkalmazzák őket. Professzionális módon folyik náluk a futsalképzés, mint ahogyan a férfiaknál is. Nem szeretnek sok góllal elmenni, inkább járatják a labdát, és próbálnak minél több helyzetet kialakítani. A spanyolokra viszont nem ez jellemző. Ők kegyetlenül támadják az ellenfeleiket, gólra mennek. Szeretnek egyénieskedni, sokat vállalják fel az 1 az 1-et. Sokkal látványosabb játékot játszanak, kicsit szórakozottabbak is. Látszik minden mozdulatukból, hogy a vérükben van a mozgás, és minden technikai elem ami szükséges.  Mindkét nemzeti csapat ellen öröm játszani, rengeteg tanulság vonható le belőle. Ahhoz viszont sok összetartásra lenne szükség, hogy ki lehessen igazán elemezni a játékukat, és építkezni lehessen rájuk. Én ennek a hiányát érzem most, de tiszta szívből kívánom, hogy eredményesek legyenek a lányok, és legalább egy bronzéremmel térhessenek haza. A lengyelek ellen tartom a legvalószínűbbnek a pontszerzést.    Ha a Tolna szurkolóin és vezetőin múlik akkor hosszú évekig szeretnének a klub kötelékében látni. Van erre reális esély, hiszen a mi információink szerint a HTE már megtette mesés ajánlatát feléd, amit aligha lehet visszautasítani.. - A bajnokság végéig nem szeretnék még ezzel foglalkozni. Valóban érkezett már ajánlat más csapattól is, de nem tartom sportszerűnek és tisztességesnek azt, ha valaki befejezetlenül már elígérkezik valahová. Szeretném megvárni a szezon végét, majd leülni a vezetőséggel beszélni a jövő évi terveikről. De talán nem titok, hogy nagyon jól érzem magam ebben a közegben, és az egyik legjobb döntés volt, hogy Tolnára igazoltam. Rengeteg szeretetet és támogatást kapok a szurkolóktól nap, mint nap, amiért rettenetesen hálás vagyok! Próbálom ezt jó játékkal viszonozni nekik.

31504403_2243569092327862_304639418965164032_n

 - Simonyi András -  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink