Útra kész a Berettyóújfalu
2020.11.25 | 15:27
Útra kész a Berettyóújfalu

Nem volt szerencséje a Berettyóújfalunak a Bajnokok Ligája sorsolásán, mivel Grúziába kell utaznia az első fordulóban. Nem is az eredmény szempontjából mondjuk ezt, hanem az utazás megszervezése okoz nehézségeket a vírus miatti korlátosások közepette. 
Csütörtök reggel utazik a csapat autóbusszal Bécsbe, ahonnét repülővel Münchenbe, majd irány Tbiliszi. A csapat minden játékosa egészséges, bár a kötelező Covid teszt eredménye csak az utazás reggelén lesz meg, amely még befolyásolhatja a végleges utazó keretet. A 18 fős delegáció: 12 játékos + 6 fős stáb.
Természetesen szeretnénk továbbjutni a legjobb 16 közé, amelyre van esélyünk. Az ellenfélről azt tudjuk, hogy egy külföldi játékosuk van, egy iráni kapus, viszont négy játékost igazoltak a bajnoki döntőbeli ellenfelük közül, azaz szinte a grúz válogatott keret lesz az ellenfelünk - nyilatkozta a a Hungarynak Mezei József az MVFC elnök-tulajdonosa.

Grúziában az augusztusi 2019/20-as bajnoki rájátszás óta nem indult be az új bajnokság, az egyetemi csapat edzésekkel és edzőmeccsekkel készül a találkozóra. Döntetlen esetén kétszer 5 perc hosszabbítás következik. Amennyiben valamelyik csapat gólt lő a hosszabbításban azonnal továbbjut (aranygól), ha viszont nem esik gól, akkor  5-5 büntetőrúgás dönt a továbbjutásról.

Az ellenfél játékstílusa kifejezetten erőszakos, és ehhez járul a fizikai adottságuk is, viszont a futsalról mindenképpen a mieink tudnak többet, legalábbis az előzetes információk szerint.
Minderről meggyőződhetünk szombat délután magyar idő szerint 16 órakor.

Tbilisi State University - Berettyóújfalu 2020. november 28 16:00

Svéd és olasz játékvezetők lesznek a BL selejtezőn Tbilisziben. David Glavonjic (SWE) és Chiara Perona (ITA) vezetik majd a találkozót, az időmérőt és a harmadik játékvezetőt a hazai szövetség adja. A mérkőzés UEFA ellenőre az ukrán Maryna Kyryliuk lesz, míg a horvát Ivan Novak, a korábbi kiváló játékvezető ellenőrzi a bírók tevékenységét

Sergio Mullor Cabrera: - Egy új kihivás előtt állunk, amely jó lehetőség a nemzetközi tekintélyünk növelésére. Korábbi kupatapasztalataink segítségünkre lehetnek majd a mérkőzésen. Szeretnénk továbbjutni, amely nagyszerű lenne az ország, a klub, a szurkolóink és a játékosaink számára. Csak a tavalyi bajnoki rájátszásaik felvételeit tudtuk elemezni, de tudunk a csapatnál történt változásokról. Megpróbálunk nagy iramot diktálni a mérkőzésen, amely segíthet nekünk, mivel a grúzok nem játszanak tétmérkőzéseket augusztus óta. Bár nagy hátrány számunkra, hogy egy idegenbeli mérkőzésen dől el a továbbjutás, de motivál bennünket, hogy Magyarországra hozzuk a második furdulót a Bajnokok Ligájában.

Információk szerint élőben közvetítik majd a mérkőzést a helyi médiában. Kövessék a Futsal Hungaryt az elérhetőség miatt.

Címkék

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink