Miskolci Vénusz Szabadidõközpont - Salgótarjáni Vadmacskák
Hullámzóan szerepelt eddig a Miskolc. Az elsõ napon szoros mérkõzésen veszítettek Tolnán, majd bravúros hazai gyõzelem a tavalyi bajnok ellen, nem várt vereség Kiskunfélegyházán, s mi jön most? Gyõzelemnek kellene, s erre meg is van az esélyük. A vendég Vadmacskáknak még nem termett idén babér. Nagyon össze kell kapniuk magukat, ha erre ma akarnak sort keríteni.
Skorpió Salgótarján - Univerzum
A vendéglátó nógrádi csapat nem örülhet felhõtlenül az eddigi három fordulóban mutatott játéknak. Még nem sikerült pontot szerezniük, s a papírforma sem erre a napra sugallja ezt. A vendég az elõzõ évi bajnok, akik viszont a második fordulóban Miskolcon szenvedtek nem tervezett vereséget.
Tóth Ferenc (Univerzum):
- A héten több sérülés és betegség hátráltatta a felkészülésünket, így szombaton sem tudunk teljes csapattal kiállni. Ettõl függetlenül gyõzelmet várok csapatomtól és próbálunk ismét új játékelemeket alkalmazni.
DTE Hellotel Hefa Üllõ - Tolna Mözsi NLSE
A forduló mérkõzésére, ha lehet ezt mondani Üllõn kerül sor. A pályaválasztók jól kezdték az idényt. Két gyõzelemmel rajtoltak. A harmadik fordulóban a Vesta Cityline megálljt parancsolt nekik. Most az a kérdés, hogy sikerül-e újra gyõzni, vagy újra megindul a csapat. Ez nem lesz könnyû, hiszen az ellenfél az eddig veretlen és kitûnõen teljesítõ Tolna Mözs.
B. Nagy Zoltán (DTE Hellotel Hefa Üllõ):
- Az elmúlt héten, a Vestától elszenvedett vereség után a legfontosabb dolgunk az volt, hogy minél hamarabb túltegyük magunkat a kudarcon. Csakúgy, mint egy hete, ezúttal is a bajnokságban még százszázalékos csapattal találkozunk, most a Tolna-Mözst sodorta utunkba a sorsolás szeszélye. Egy remek, egységes gárda ellen játszhatunk vasárnap délelõtt tizenegy órakor az Üllõi Sportcsarnokban. Nagy csatára van kilátás, és megpróbálunk a tavaszi meccsünkbõl erõt meríteni, amikor is öt-háromra diadalmaskodtunk a tolnaiak ellen. Ezúttal is a három pont megszerzése a cél, amelyért nem száz, hanem százhúsz százalékot kell nyújtanunk - reméljük sikerül.
Simon Boglárka (Tolna Mözsi NLSE):
Az elmúlt héten 3 edzésen vett részt a csapat, ezalatt volt mind taktikai mind technikai edzésben részük a lányoknak. Edzõmérkõzést nem szerveztünk. Minden csapat ellen másként készülünk, bízunk benne, hogy fogjuk tudni alkalmazni az edzésen elsajátított elemeket. Sérültünk szerencsére nincs, így remélhetõleg mindenki 100%-os teljesítmény jut a meccsen. Az ellenfél jó játékerõt képvisel, jó és izgalmas meccsre számítunk.
A Vesta Cityline K és 3S - Somafone KHTK mérkõzést november 15-én játsszák le.
Üllőre kell figyelni
2008.10.25 | 00:00