Üllőn rangadó
2009.09.28 | 00:00
Üllőn rangadó

Duna Takarék-ETO FC - DTE-Royal FC

A Duna Takarék úgy kezdte a szezont, ahogyan azt elvárták a gyõri vezetõk, ám a folytatás már nem úgy jött össze Kozma Mihályék számára. Gödöllõn vereséget szenvedtek, ám most itt a lehetõség a javításra, az újonc DTE-Royal ellen. A dunavarsányiak is hasonló mutatóval rendelkeznek, mint a nyugat-magyarországiak, azaz egy gyõzelem és egy vereség áll a nevük mellett. A hazaiaknál már minden valószínûség szerint visszatér Lódi Tamás, többek között az õ játéka is hozzájárulhat ahhoz, hogy hozza a kötelezõ gyõzelmet a Gyõr.

Üllõ FC Csõ-Montage - FTC-Goldball

A forduló rangadója. Mindkét gárda jól erõsített a nyáron, így egy izgalmas összecsapásra van kilátás Üllõn. A Csõ úgy rajtolt, ahogyan szerették volna, két gyõzelemmel a tarsolyukban várhatják a derbit. A Fradinál az elsõ mékõzésen nem sikerült begyûjteni a három pontot, igaz a bajnok volt az ellenfelük. Azon a meccsen keveset szerepelhetett sérülés miatt Kovacsics Károly, most azonban már talán több szerepet kaphat a válogatott keretben is szerepelt játékos. Egyik gárda sem adja majd könnyen a bõrét, szoros mérkõzés várható, és a vendégdrukkerek is jelentõs számban képviseltethetik magukat Fradi meccsen, hiszen a hazai pályás mérkõzésük zárt kapus volt, így minden bizonnyal kíváncsiak lesznek tétmeccsen is a zöld-fehérekre drukkereik.

Borsod Volán SE - Rubeola FC Csömör

A miskolciak szép gyõzelemmel nyitották az évet, ám Dunavarsányban már vereséget szenvedtek. A Rubeola két rangadóval kezdett, ám mindkettõt elbukták az átalakult kerettel eliduló csömöriek. A vendégek szeretnék megmutatni, hogy talán többre képesek annál, amit eddig mutattak, ám a miskolciak sem szeretnének rontani hazai mérlegükön.

Gyöngyösi Futsal&BSK - Colorspectrum Aramis

A gyöngyösiek idén már a harmadik élcsapattal kell, hogy megmérkõzzenek, ilyen szempontból nem volt szerencséjük a sorsolással. Nagy Gáborék az MVFC és a Csõ-Montage ellen is elbuktak, s az Aramis ellen sem lesz könyebb dolguk. A vendégek hozták eddigi két összecsapásukat, magabiztosan rajtoltak tehát Frank Tamásék, s most is az õ gyõzelmülket jósolja a papírforma.

Legrand MetalCom Szentes - Gödöllõ-Fortuna

A fiatalokkal felálló Szentes nagyarányú vereséget szenvedett a bajnok otthonában, ám most az ott hiányzó emberek is rendelkezésére állhatnak talán Némethy Lászlónak. A Gödöllõ kezdeti miskolci balsikere után legyõzte a Gyõrt, így nem igazán lehet tudni melyik arcát mutatja most hétfõn Kis János együttese. Érdekes összecsapás lesz, amelyen bármi megtörténhet.


Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink