Üllő FC Cső-Montage
2008.06.04 | 00:00
Üllő FC Cső-Montage

Az Üllõ FC Csõ-Montage a magyar futsal sikercsapatai között tartható számon, ám idén nem sikerült bejutniuk a rájátszásba, csak a hatodik helyen végzett a gárda. Tóth Miklóst, a csapat játékos-edzõjét kérdeztük az elmúlt idényrõl.

Új helyszínre költözött a Csõ-Montage tavaly nyáron. Mi indokolta a váltást? Mik voltak a célkitûzések?

Adódott egy lehetõség Üllõn, ahol új sportcsarnok épült. Elsõsorban a közönség miatt váltottunk, szerettük volna megtölteni élettel a csarnokot, s egymásra is találtunk. A vezetõség részérõl három fõ irányvonal fogalmazódott meg. Az elsõ az volt, hogy a játékvezetõkkel alakítsunk ki normális kapcsolatot, hiszen régebben voltak ezzel gondjaink. Másodikként említhetõ a fiatalok beépítése, ez is problémás volt korábban. Harmadik feladatunk pedig, hogy jó közösséget alakítsunk ki. Ami az idénybeli elvárásunkat tekinti, szerettünk volna természetesen bejutni a rájátszásba. Ez sajnos nem sikerült.

Említetted a fiatal játékosok csapatba illesztését. Hogyan sikerült szerinted ezt megoldani?

Öt állandó embert sikerült beépítenünk, akivel maradéktalanul elégedett vagyok, az Laucsek Csaba. Még csak tizenhét éves, de teljesítménye bizakodásra adhat okot. A többiek is sokat játszottak, de azért még nekik kell egy kis idõ.

Hullámzó volt a Csõ játéka idén, voltak nagy gyõzelmek, de váratlan vereségek is. Mi lehetett ennek az oka?

Az volt a gond, hogy a fiatalok a helyzetkihasználásban nem jeleskedtek, nem volt igazából góllövõnk, olyan játékos, aki eldönthetett volna egyedül egy mérkõzést. A hatodik helyet reálisnak értékelem, hiszen végig ott voltunk a rájátszás közelében, sajnos oda már nem sikerült bejutnunk. A fiatalok beépítése miatt nem volt haszontalan ez az esztendõ sem.

A kupaszereplésetekrõl mi a véleményed. A négybe nem kerültetek be, de volt egy bravúrotok a Gödöllõ ellen.

Így igaz, az akkor még nagy nevekbõl álló Gödöllõt ki tudtuk verni. Aztán jött a Csömör elleni két meccs, s azt mondhatom, hogy mindkét mérkõzésen jobb teljesítményt nyújtottunk, mint az ellenfelünk, de két egygólos vereséget szenvedtünk. Ebben a sorozatban is a helyzetkihasználással volt probléma.

Hogyan láttad a válogatott idei szereplését? Ti is adtatok egy stabil kerettagot Németh Péter személyében.

Mindenképpen bravúr az, hogy az ukránokat le tudtuk gyõzni, még ha nem is jutottunk tovább. Az egy fantasztikus eredmény, mint ahogyan elõtte a lengyelek legyõzése, és az azzal kivívott csoportelsõség. A válogatott szerintem erõn felül teljesített.

Elég régóta benne vagy a futsalban, sok mindent láttál ebben a sportágban. Mi az a dolog, amin változtatnál?

Ahogyan többen is mondták, a bajnokság szervezése nem az igazi. Az, hogy heteket kell várni egy-egy mérkõzésre, aztán egy héten belül két-három meccset kell játszani, az változtatásra szorul. Azt gondolom, hogy a játékvezetés sem az igazi még sajnos.

Hallani pletykákat a Csõ jövõbeli szereplését illetõen, hogy ha tudja is folytatni a bajnokságot a csapat, akkor más szerkezetben kénytelen majd ezt tenni. Mi ennek a háttere?

Alakulófélben vannak a dolgok. Mindenképpen indulni szeretnénk, szerintem ott is leszünk a rajtnál. Más kérdés, hogy milyen költségvetéssel kezdünk neki a jövõ szezonnak. Még képlékeny a dolog, arról sem mondunk le, hogy akár erõsítsünk is.



Címkék

Hírdetés

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink