Újváros-bravúr; botlott az UTE, már 2. a REAC!
2021.12.07 | 19:45
Újváros-bravúr; botlott az UTE, már 2. a REAC!

Nagyon érdekesre sikeredett a második kör első fordulója a férfi NB II Nyugati csoportjában. A Dunaújváros legyőzte a Haladás II-t, de így sem tudott előrébb lépni, a Nagykanizsa és a REAC azonban hét-hét gólt szerezve ugrott a tabellán. Váratlan pontot szerzett a Szigetszentmiklós az UTE-tól, az ELTE pedig fontos meccsen nyert.

Mindig nagy kérdés, hogyan áll fel a Haladás II, ezúttal kevesebb visszajátszóval, így a Dunaújvárosnak nőttek az esélyei. Danó Dominik révén a hetedik percben előnybe került, és a szünetig maradt is ez az állás. A második félidőben egy öngóllal növelte az előnyét a hazai csapat, ám a vendégek szépítettek, majd miután emberelőnybe kerültek, ki is egyenlítettek. Az első után azonban az utolsó szó is Danóé volt, aki győztes gólt szerzett. Hiába nyert ugyanakkor a Dunaújváros, maradt az utolsó előtti, a kis Hali pedig visszacsúszott a harmadik helyre.

Három eltiltottja miatt nehéz volt a Nagykanizsa feladata a jó formában lévő PEAC ellen. A 14. percig nem esett gól, ekkor a vendégek kerültek az előnybe, de a hazaiak a második félidő elejére kétgólos előnyre fordítottak. A pécsiek két perc alatt egyenlítettek, ám a kanizsaiak gyorsan visszaszerezték a vezetést. Három perccel a vége előtt egyenlített a PEAC, aztán viszont két gyors kapott találatot csak egy gólváltás követett, így végül 7–5-re nyert a Nagykanizsa, ezzel három helyet előre lépve az ötödik, míg a Pécs a 10. pozícióba csúszott vissza.

Hamar előnybe került otthon a REAC a BAK ellen, ám két perc alatt jött a fordítás. A vendégek csak a rákospalotaiak ellen tudtak egy pontot szerezni a szezonban, de ezúttal sem adták könnyen magukat. A szünetre fordítani tudott azonban a hazai együttes, amely a második félidőben már nem engedett újabb kapott gólt és a kitámadó sereghajtó hibáit kihasználva 7–2-re nyert. Győzelmével a REAC egészen a második helyre ugrott fel, pedig két hete még a hatodik volt.

Papíron sima találkozónak ígérkezett a Szigetszentmiklós–UTE meccs, ám a hetedik percben kettőt vágott a hazai csapat. Tíz perc elteltével egyenlítettek a lilák, de a szünet előtt visszavette a vezetést a vendéglátó. A második félidőt remekül kezdte az UTE, hat perc alatt hármat vágott, a végjátékban azonban feltámadtak és fordítottak a miklósiak! Az utolsó percben így végül a pontmentésnek is örülhetett a listavezető. Érdekesség, hogy annyira sűrű a mezőny, hogy a Szigetszentmiklós a győzelmével már azonos ponttal állt volna a még felsőházas Sárvárral, döntetlenjével a kilencedik helyre lépett, de ha kikapott volna, a kiesőzónában lenne!

A forduló egyik legérdekesebb találkozója volt az ELTE és a Tihany párharca. A hazaiak azonban magabiztos első félidőt produkálva 3–0-ra elhúztak, így gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A vendégek csak a hajrában tudtak szépíteni, de még arra is jött egy válasz az utolsó percben. Az ELTE helyzete megint nagyon bíztató, a negyedik most, de vesztett pontok tekintetében a második, a Tihany viszont visszacsúszott a nyolcadik helyre.

Az MFA–Sárvár mérkőzést elhalasztották, december 18-án, szombaton pótolják a felek.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, 12. FORDULÓ

Dunaújváros – Haladás II 3–2 (Danó 2, Kárász (öngól), ill. Knizs, Vidák)
Nagykanizsa – PTE PEAC-B Build&Trade 7–5
(Pesti 2, Kollár 2, Dömötörfy, Gergály 2, ill. Vénosz 2, Füzes, Bartal 2)
REAC – BAK
7–2 (Sztojanovits 2, Szántovszki 2, Kollár, Fehértói 2, ill. Pető 2)
Kisép Szigetszentmiklós – UTE 6–6
(Szabó 2, Sárosi, Sztraka, Kovács 2, ill. Czerman, Szűcs 3, Huszty, Genczler)
ELTE-BEAC – Tihany 4–1
(Kovács 2, Dunai, Spáth, ill. Tar)

MFA – Sárvár – elhalasztva!

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink