Újra az NBI-ben a Ferencváros, minőségi igazolásokkal!
2016.08.08 | 20:07
Újra az NBI-ben a Ferencváros, minőségi igazolásokkal! Ami benne volt a levegőben és sokan beszéltek róla, mára hivatalossá vált. Az 1988 Déli Futsal nem indult az idei NBI-es bajnokságban, így fel kellett tölteni az üresen maradt helyet. Az MLSZ szabályzata alapján a Kincsem és a Rubeola is élhetett volna ezzel a lehetőséggel, de nem akartak, így végül a Fradi volt a következő, akik boldogan igent mondtak a felkérésre, így ők készülhetnek a szeptember közepén rajtoló bajnokságra. A Fradi idén hiába nyerte meg hibátlan mérleggel az NBII nyugati csoportját, a rájátszás elődöntőjében nem tudta legyőzni a Bőnyt, így hiába kapott ki összesen egyszer a bajnokság folyamán, nem tudta megnyerni a rájátszást, és vele a feljutást. Érdekesség, hogy a Fradi legutóbb 5 éve szerepelt az élvonalban, akkor egy bronzérem után léptek vissza a szezon kezdése előtt. Most a másodosztálytól búcsúznak bronzéremmel. A csapat egyébként már sejthette, hogy jó esélye van az első osztályra, hiszen minőségi igazolásokkal erősítették meg a csapatot erre a szezonra. A mondás, hogy végy egy jó kapust, amit ők is komolyan vettek. Sikerült leigazolniuk Sikur Lajost, aki az Aramistól érkezik. Már télen is felmerült, hogy a hálóőr a zöld-fehérekhez megy, de akkor meghiúsult a transzfer. A legnagyobb fogás, ha lehet ilyet mondani, talán Komáromi Péter, aki a Mezei-Villt hagyta ott a fővárosiak kedvéért. A válogatott alapembere számára nem lesz újdonság a Népliget, hiszen ott nevelkedett, talán emiatt sem véletlen, hogy a több kérő közül őket választotta. Rajtuk kívül érkezett két utánpótlás válogatott játékos, Lak Imre és Horváth Benedek személyében, akik tavaly a Déliben tűntek fel, és sok bosszúságot okoztak ellenfeleiknek fiatal koruk ellenére. A két tehetséges játékos számára sem lesz talán annyira idegen a környezet, mert ugyan az lesz az edzőjük, aki a Délinél, hiszen a zöld-fehéreket idén Csernai Gábor irányítja. A távozók oldalán két játékos található. Kavalecz Márk visszatért a TF gárdájához, míg Fehér Krisztián elfogadta a Veszprém invitálását. fhsikurSikur Lajos: - Minden sportoló számára nagy megtiszteltetés, mikor Magyarország legnépszerűbb klubjában szerepelhet, ezért is volt számomra nagy elismerés, amikor megkeresett az FTC. A mai magyar mezőnyben nagyon fontos, hogy szerepeljen egy ekkora tradicionális múlttal rendelkező csapat és most már, hogy bizonyos az első osztályú indulás, nekem is egyszerűbb volt a döntésem.  Néhány rövidebb beszélgetés után sikerült is megegyeznünk a folytatásban. Régebbről ismertem már a vezetőség egy részét, gondolok itt a Felipére, Machalek Attilára, és akit most ismertem meg, Németh Péter klubb igazgatót, mindenkiben csak a pozitívumot és a bizonyítási vágyat látom. Remek körülmények között, maximális szakmai felkészültség mellett, és remek csapattársakkal készülhetünk a bajnokságra. Sokat befolyásolt a döntésemben, hogy szerettem volna olyan klubba igazolni, ahol vannak célok a csapat előtt. Igaz hogy újoncként vágunk neki a szezonnak, de szeretnénk maradandót alkotni mind a bajnokságban és a kupában. Izgalmas végletekig kiélezett mérkőzéseket játszani a bajnokság végső győzelmére is esélyes csapatokkal és szeretnénk már az első NBI-es szezonunkban a középmezőny elején végezni. fhbedi Horváth Benedek: - Nagyon örülök, hogy a Fradi csapatához kerültem, mert ez egy komoly klub, komoly tervekkel, amelyekhez a szakmai háttér is adott. Ezen kívül külön öröm, hogy folytathatom a munkát Csernai Gáborral, aki az előző szezonban is az edzőm volt, úgy érzem sokat fejlődtem az ő kezei alatt. Már nagyon várom az edzéseket, amiket hétfőn kezdünk. A következő szezonban remélem, a felsőházba tudunk kerülni a csapattal, amire minden esélyünk megvan. Szeretnék minél többet fejlődni és segíteni a csapatot. Remélem, sok gólt fogok szerezni a Ferencváros színeiben. fhlakLak Imre: - Boldog vagyok, hogy csatlakozhattam a Ferencváros csapatához! Büszke vagyok, hogy Fradi mezt viselhetek. Amióta focizom, azóta gyerekkori álmom hogy a Fradi játsszak! Úgy gondolom, remek csapatunk lesz és fegyelmezett jó játékkal minden ellenfelünk dolgát megtudjuk majd nehezíteni. Nekem is más lesz ez, mint a Vasasban volt, hiszen mások a célok. Szeretnék bizonyítani és minden meccsen 100%-kot nyújtani! Mikor a Fradi megkeresett, nem volt kérdés, hogy ide igazolok! A legjobbat akarom kihozni magamból, de a legfontosabb hogy a csapat jól szerepeljen! Biztos vagyok benne, hogy fogunk meglepetéseket okozni és elérjük a céljainkat! fhkomáromiKomáromi Péter: - Aki ismer, tudja, hogy Ferencváros nevelés vagyok 6 éves korom óta. Itt kezdtem el futsalozni is, itt tanultam meg az alapokat, itt lettem élvonalbeli játékos, az első érmemet is itt szereztem. Most néhány év kitérő után térek vissza legnagyobb örömömre. A nyáron több helyre is hívtak, de igazán komolyan csak a Fradi ajánlatát tudtam venni, így nem volt kérdés, hogy hazatérek. Szép és sikeres időszakot töltöttem a Mezeinél, amiért hálás vagyok nekik. Mind Mezei Józsefnek, mind Turzó Józsefnek. Remélem az ott szerzett tapasztalataimat és tudásomat tudom itt is kamatoztatni.  Várom, hogy kezdődjön a szezon, hogy bizonyítsuk, hogy az élcsapatok között van a helyünk.  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink