Újra a pályán a miskolci hölgykoszorú
2009.09.23 | 00:00
Újra a pályán a miskolci hölgykoszorú

A negyedik évét kezdi a Miskolci-Szabadidõközpont Vénusz csapata is, akik eddig figyelemmel követték a csapat szerepléseit, azok tudják, hogy a tavalyi szezonban a dobogó 3. fokára tudott felállnia csapat, ami az egyesület eddigi legszebb eredménye volt.
 
A lányok az idei szezont, csakúgy mint tavaly, a tolnaiak otthonában kezdik, ahol a hazaiak 4-3-as összesítésben legyõzték a Vénuszokat.

A tavaszi mérkõzésen viszont már a miskolciak kerekedtek felül a tolnaiak együttesén amelyet 6-4-re a Miskolci Szabadidõközpont Vénusz csapata nyert meg.

A miskolci szezonkezdési mérleg: 2 gyõzelem és 1 vereség.
 
Sárréti Géza:
- Jól sikerült a csapat nyári felkészülése. Változatlan összeállításban neki a bajnokságnak. Mindenképpen az elsõ négy közé várom a csapatot, melynek elsõ állomása a Tolna csapata, akivel harcban leszünk a négy közé jutásért. Gyõzelemmel szeretnénk hazatérni.
 
Lengyel Zsanett:
- Véleményem szerint jó esélyekkel vághatunk neki ennek a mérkõzésnek, hiszen egész nyáron megállás nélkül folytak edzésein, ami által erõsebbek és jobbak lettünk.

Média-csoport (Kozák Attila)

Lengyel Zsanett

Lengyel Zsanett




Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink