Újpest – Kartal rangadó, csarnokavatóval!
2019.11.10 | 19:32
Újpest – Kartal rangadó, csarnokavatóval! Keleti csoport   ÚJPEST FC-220 VOLT – KARTAL SE 20:30 Budapest, UTE Atlétikai Stadion A keleti csoport őszi rangadójára kerül sor, ahol a listavezető Kartal látogat az Újpesthez. A hazaiak számára nagy nap lesz a hétfői, hiszen nem csak fontos meccs vár rájuk, hanem beköltözhetnek új otthonukba, így végre igazi otthonra lelnek, és nem kell elhagyniuk a IV. kerületet hazai mérkőzésnél. Egy igazán impozáns csarnokot vehetnek birtokba Újpesten, ami igazi oroszlánbarlang lehet a számukra. Ahhoz, hogy sikerül-e győzelemmel ünnepelni a csarnokavatót, a vendégcsapatnak is lesz egy-két szava. A Kartal eddig remekül menetel. Továbbjutottak múlt héten a kupában a Kistarcsa ellenében, míg a bajnokságban mindössze egy döntetlen csúszott be Mádon, a többi mérkőzésüket hozták. Jelenleg négy pont az előnyük közvetlen riválisukkal szemben, így bizakodva tekinthetnek a találkozó elé, nyugodtan játszhatnak Ami a lila-fehéreket illeti, próbálják tartani a lépést mostani ellenfelükkel, ami sokáig jól is ment, de becsúszott egy váratlan gyöngyösi vereség, és négy pontra nőtt a hátrány, így a nagyobb nyomás a Póta-legénységen van, hiszen egy újabb vereséggel már-már behozhatatlannak tűnő hátrányba kerülnének. De erre gondolni sem szeretnének Újpesten, ahol egyre nagyobb a lelkesedés és az optimizmus. A múlt héten a kupában közel jártak a bravúrhoz, hogy kiejtsék a Veszprémet, de végül ez elmaradt, de abból a találkozóból is erőt és önbizalmat tudnak meríteni, hogy jó úton járnak, és képesek a céljaikat elérni. A kupában látott teljesítménnyel és fegyelemmel meglephetik a Kartalt és felzárkózhatnak egy pontra a tabellán.   MÁDI FC – NYÍRBÁTORI SC 18:30 Mád, Városi sportkomplexum A szezon előtt kevesen gondolták, hogy az újonc Mád az alapszakasz egyharmada után jobban fog állni, mint a nyáron megerősített Nyírbátor, pedig jelenleg 4 hely van közöttük. A vendéglátók hazai pályán rendkívül veszélyes, megszórta az Újpestet, és döntetlent ért el a listavezető ellen, így bizakodhatnak, hogy ismét otthon tudják tartani a három pontot. A Bátor számára csak akkor lehet reális esély a bravúrra, ha teljes kerettel érkeznek, ellenkező esetben nehéz dolguk lesz nagyon. A Mád egy újabb sikerrel feljebb is léphet akár a tabellán a negyedik helyre, ami újoncként szép teljesítmény.   CSENGER FUTSAL – UTE 19:00 Csenger, Városi sportcsarnok A Csenger visszaesett az elmúlt évekhez képest, de ennek ellenére talán több van bennük, mint azt a jelenlegi helyezésük mutatja. Most egy olyan ellenfelet fogadnak, aki ellen kötelező a győzelem, amivel kicsit felzárkózhatnak a középmezőnyre. A vendég UTE eddig egyetlen győzelmet számlál a bajnokságban, azt is hazai pályán. Idegenben annyira nem megy az együttesnek, és nagy meglepetés lenne, ha nem szakadna meg a rossz sorozatuk.   KINCSEM LOVASPARK SE – MEAFC 19:30 Tápiószentmárton, Városi sportcsarnok A Kincsem legutóbb nagy diadalt aratott Gyöngyösön, ahol öt gólos hátrányból fordítva nyertek, ami nagy lendületet adhat nekik. Ami viszont rossz hír a számukra, hogy a hat góllal visszatérő Mészárosra nem számíthatnak, ami nagy érvágás. Ennek ellenére a rutinos játékosaik szállíthatják a győzelmet egy jó teljesítménnyel az újonc ellen. A Miskolc nem szerepel rosszul, de inkább hazai környezetben gyűjtögeti a pontokat, így nehéz este vár rájuk. A tabellán a két csapat két pont választja el, így igazi hatpontos meccsre van kilátás. Amennyiben Vörösék otthon tartják a három pontot, helyet cserélnek ellenfelükkel a tabellán.   KISTARCSAI VSC – MVFC BERETTYÓÚJFALU II 20:30 Kistarcsa, Városi Sportközpont A Kistarcsa idén jól szerepel és negyedik helyen áll a bajnokságban és esélye van a dobogóra is fellépni, amennyiben győztesen hagyják el a pályát ezen az estén. Ez nem ígérkezik könnyűnek, hiszen pont a legnagyobb riválisuk, az előttük álló Mezei-Villt fogadják. A berettyóújfalui fiatalok is jó szezont futnak és a dobogóról várják a fordulót, amit egy értékes győzelemmel meg is erősíthetnek. Ha sikerül begyűjteni a vendégeknek a három pontot, akár a második helyre is felléphetnek, egy esetleges Kartal siker mellett.   Nyugati csoport   SZC FUTSAL CLUB – REAC-SISE 19:00 Bábolna, Városi Sportcsarnok Sok egymást követő vereség után a legutóbbi játéknapon megszerezte első győzelmét a hazai csapat, amit most tovább is fokozhat, hiszen egy újabb nyerhető mérkőzés következik. A bábolnai alakulat a REAC gárdáját fogadja, akik az elmúlt fordulókban igen nagy pofonba szaladtak bele. Ennek ellenére a fővárosiak a kupában megmutatták a Fradi ellen, hogy ha összeszedik magukat, akkor képesek jó teljesítményre. Ez most is így lesz, ha rendes csapattal tudnak elutazni, akkor van keresnivalójuk, de ellenkező esetben ismét zakó lehet e vége.   HALADÁS VSE II. – TFSE SZERTARSPORT.HU 19:30 Szombathely, Haladás Sportcsarnok A szombathelyi fiatalok hamar felvették az NBII ritmusát és eddig hozták a kötelező győzelmeket, így az előkelő negyedik helyen állnak. Viszont a bajnokság folyamán most lesz a legnehezebb dolguk, hiszen a listavezetőt fogadják. Az egyetemisták magabiztosan menetelnek és veretlenül menetelnek a bajnokságban, míg a kupában szintén jó szerepelnek, hiszen az NBI-es DEAC ellen sikerült kiharcolni a továbbjutást egy győztes mérkőzéssel. A Csernai-legénységnek ezúttal sem lehet más célja, mint begyűjteni a három pontot, és tartani az előnyt az üldözőkkel szemben, és erre meg is van minden esélyük.   NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB – ELTE-BEAC 20:00 Nagykanizsa, Zsigmondy Sportcsarnok Ezt a találkozót tekinthetjük a nyugati csoportban a játéknap rangadójának, hiszen a második helyen álló Kanizsa fogadja a vesztett pontok tekintetében harmadik helyen álló ELTE-t. A Nagykanizsa hazai fanatikusai előtt még hibátlan, eddig mindig győztesen hagyták el a pályát és most is valami hasonlóra készülnek a Bagó-tanítványok. A hazaiak  legutóbb is rangadót játszottak, akkor a Péccsel találkoztak és hiába vezettek már négy góllal is szünetben, meg kellett elégedniük az egy ponttal. Ennek ellenére jó formában tudhatják magukat, hiszen előző négy bajnokijukat magabiztosan nyerték. Ami a formát illeti, az egyetemisták is hasonló szériában vannak. Legutóbbi három bajnokijukat és a múlt heti kupameccsüket is hozták, így bizakodhatnak ők is. A rossz rajt után csak a listavezetőtől kaptak ki, a többi meccset fölényesen hozták. Most ez egy jó erőpróba lehet, hogy hol is tartanak az alapszak egyharmadánál. A hazai pálya mindenképp a Kanizsa mellett szól, kérdés, ezúttal is tudják-e érvényesíteni.   HIDEGKÚTI SC – 5 STARS-ÉRDI VSE 20:30 Hidegkút, Klebelsberg Kunó Ált, Isk. Mind a két csapat jó eredménnyel hangolódott erre a fordulóra, hiszen mind a két fél továbbjutott a kupában. A Hidegkút számára ráadásul ez volt az első győzelem a szezonban, így hatványozottan örülhettek neki. A nagyobb tettet egyébként az Érd vitte véghez, hiszen az NBI-es Aramist ejtették ki egy jó mérkőzésen. Amennyiben azt a teljesítményt nyújtják, jó esélyük lehet lezárni a bajnokságban lévő rossz sorozatukat, hiszen öt meccs óta nyeretlenek, mindössze két pontot sikerült gyűjteni. A hazaiak kupasikere talán lendületet ad nekik és elhiszik, hogy képesek nyerni. Ennek ellenére a vendégek a találkozó esélyesei.   Pénteken játszották: TIHANYI FC – PTE PEAC R-BUS 0-7 A vendégek számítottak a találkozó esélyesének és ezt a pályán is elég hamar bizonyították, hiszen pár perc elteltével már kettő volt az előnyük. A hazaiak küzdöttek, de érvényesült a nagyobb tudás. A pécsiek végül magabiztosan nyertek, jó játékkal, míg a vendéglátóknak ezúttal a becsületgól sem jött össze. Ezzel a Pécs feljött jelenleg a harmadik helyre, igaz két meccsel többet játszott mint a legtöbb riválisa. A tihanyiak továbbra is az alsóházban tanyáznak.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink