Újpest – Fradi derbivel folytatódik az NB II rájátszása!
2019.04.08 | 10:42
Újpest – Fradi derbivel folytatódik az NB II rájátszása! A Férfi NB I-ben közel egy havi szünet következik a bajnokságban, ezért minden figyelem az NB II felé irányulhat, már a mai napon is. Mérkőzés bőven lesz, és érdekesebbnél érdekesebb találkozókra hívjuk fel a figyelmet mostani beharangozónkban.   Keleti csoport   Felsőház   ÚJPEST FC-220 VOLT – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 20:30 Budakalász, Városi Sportcsarnok Újabb futsal derbi következik, méghozzá az ötödik. Az alapszakaszban az első körben találkoztak a felek, most az utolsóban. Az Újpest miután bekerült a felsőházba, nagy reményekkel vágott neki, és úgy tűnt, nem alaptalanul, hiszen jól is szerepelnek. Három meccsen hét pont, és úgy tűnt, ők lesznek a Fradi első számú üldözői, de aztán Kecskeméten beleszaladtak legutóbb egy pofonba, így visszacsúsztak a harmadik helyre. A lila-fehérek számára nagy érvágás, hogy játékos-edzőjük, Póta Balázs megsérült és kidőlt a tavaszi hajrára, így már csak szakvezetőként tudja segíteni az együttest, pedig nagy szükség lett volna rá a Fradi ellen is. A zöld-fehéreket tartotta mindenki a rájátszás esélyesének, és ezt eddig igazolják is. Három győzelem mellett egy döntetlen a mérleg, így magabiztos, hét pontos az előnyük a Kecskemét előtt, míg kilenc az ősi riválissal szemben. A Ferencváros az őszi önmagához képest eléggé megfogyatkozott, de a megmaradt játékosok javarészt kellő rutinnal rendelkezik, aminek köszönhető leginkább a győzelmek. Amennyiben most is begyűjtik a három pontot, szinte elvehetetlen tőlük a bajnoki cím, de amennyiben ez nem sikerülne, még mindig jelentős előnyük marad, így nyugodtan játszhatnak, különösebb teher nélkül, ha csak a presztízsét nem tekintjük a találkozónak. A Póta legénység számára nagy dolog lenne egy érem a bajnokság végén, amihez még újabb bravúrokra lesz szükség, mint akár a Fradi legyőzése. A lilák minden minden bizonnyal nagy elánnal fognak küzdeni, és próbálják meglepni ellenfelüket. Az alapszakaszban mind a kétszer a zöld-fehérek nyertek és most is ők az esélyesek, de a fölényük nem tűnik olyan nagynak, mint akkor. Póta Balázs, Újpest: - Nagyon várjuk az 5. futsal Derbyt! Próbáljuk a csapatommal megnehezíteni majd a Ferencváros dolgát, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű, bármennyire is voltak náluk komoly távozók. Amit láttám meccset tőlük, könnyedén lehozták és egységesebbnek tűnnek, mint korábban. Mi szépen fejlődünk és hónapról-hónapra erősebbek vagyunk, nagy volt a játékosmozgás felénk is, és úgy gondolom, hogy jó és egységes csapat van Újpesten is. A szezon vége felé kevesebbet tudunk készülni,  érződik, hogy nehéz év van mögöttünk, de ha odatesszük magunkat és tudunk végig koncentrálni, akkor egy nagyon jó mérkőzés várható hétfőn. A Fradi is és mi is jól szerepelünk a rájátszásban, bizakodó vagyok, ami nehezítheti még a helyzetünket, hogy sajnos hónapokra kidőltem a Kartalon szerzett térdsérülésem miatt, de a játékosaimnak ezt a helyzetet most meg kell oldaniuk, én pedig próbálok az oldalvonal mellől segíteni nekik! Szeretnénk nyerni, készülünk és várunk szeretettel minden futsal barátot Budakalászra! Felipe Matos, FTC: - Mindig jó érzés erre a meccsre készülni. Az alapszakaszban is érezhető volt, hogy ez más mint a többi. Akkor a jó rajt volt a fontos, meg a presztízs, míg most a bajnoki pontok a legfontosabbak. Mindenki elkönyvelte már, hogy megnyertük a keleti csoportot, de ez nincs így. Sok meccs van még, és sok pontot lehet gyűjteni, így nem dőlhetünk hátra. Jelenleg nem is ezzel foglalkozunk, hanem mindig a soron következő mérkőzéssel, és ez most is így van. Nem számolgatunk, csak az Újpest elleni összecsapásra koncentrálunk. Akadnak hiányzóink, de szerencsére vannak olyanok, akik tudják őket pótolni. Van több olyan játékosunk, akik bizonyítottak már a rájátszásban, hogy lehet rájuk éles helyzetben is számítani. Tudjuk, hogy az Újpest is a dobogóért küzd, plusz mindent megtesz azért, hogy végre legyőzzön minket. Természetesen a célunk nem lehet más, mint hogy megőrizzük velük szebben hibátlan mérlegünket, ami igen nehéz lesz.   CSENGER FUTSAL – ENERGIA SC GYÖNGYÖS 19:00 Csenger, Városi Sportcsarnok A Csenger ezer sebből vérzik, sok a sérültje, így ennek fényében nem meglepő, hogy csak két döntetlenre futotta eddig a négy meccs alatt, így hatodikok jelenleg, de így is elérhető közelségben van a dobogó, hiszen a keleti csoport felsőháza eléggé kiegyenlített. Egy győzelemmel akár három helyet is előre lehet lépni, ha a többi meccs kedvezően alakul. A Gyöngyös legutóbb megszerezte első győzelmét, hazai pályán nagy csatában legyőzték a Kartalt, így az ő számukra is elérhető közelségbe került a dobogó, igaz ehhez újabb bravúrra lenne szükség. A Csenger otthonában ez nem lesz könnyű, annak ellenére sem, hogy a vendéglátók igen foghíjasok lesznek. A győztes versenyben marad a dobogóért, míg a vesztes nagy valószínűség szerint lemondhat róla,   KARTAL SE – SCOREGOAL KECSKEMÉT FC 19:00 Kartal, Kovács László sportcsarnok A Kartal győzelemmel kezdte a rájátszást, majd értékes pont a Fradi ellen, de azóta két váratlan vereség, aminek következtében lecsúsztak a dobogóról, de most itt a javítási lehetőség. A Kecskemét vereséggel kezdte a sorozatot, de azóta öt pontot gyűjtött és a többi csapat keresztbeverésének köszönhetően ezzel felléptek a második helyre. Jelenleg két ponttal előzik meg az Újpestet és mostani ellenfelüket, így egy pontszerzéssel vagy egy újabb győzelemmel megerősíthetik jelenlegi pozíciójukat. Ez nem lesz könnyű, mert a Kartal főleg hazai környezetben erős, de az újpestiek is megmutatták, hogy nem lehetetlen legyőzni őket. Simon Péter fiai ha szeretnének újra a dobogón állni, akkor kötelező a győzelem, így a nagyobb nyomás inkább rajtuk van. Három esélyes a találkozó, de a hazai pálya a Kartal mellett szól. Jó meccsre van kilátás.   Alsóház   NYÍRBÁTORI SC – KISTARCSAI VSC 18:30 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok A Nyírbátor jelenleg az utolsó helyen áll, de mindössze egy győzelemmel el tud kerülni a kieső helyről, mivel a két közvetlenül előtte álló rivális egymás ellen játszik. Ez nem lesz könnyű, az eddig remekül szereplő Kistarcsa ellen. A vendégek eddig hét pontot gyűjtöttek a három meccs alatt, és vezetik a tabellát a Mezeivel azonos pontszámmal. A nagy kérdés, hogy ezúttal milyen kerettel tudnak elutazni, mert amennyiben rövid lesz a kispad, megbosszulhatja magát. A Nyírbátor számára a hazai mérkőzések létfontosságúak, ha el akarják kerülni a kiesést, mert akkor kötelező a győzelem.   KAZINCBARCIKAI ÖRDÖGÖK SE – KINCSEM LOVASPARK SE 19:00 Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont Nem túl fényesen alakult eddig a Barcika rájátszása, mind a három mérkőzésüket elveszítették, ráadásul elég nagy arányban. Ennek köszönhetően már csak egy pontra vannak a kieső helytől, pedig első helyről várhatták a folytatást. Most az a Kincsem látogat hozzájuk, akik az alapszakaszt követően rendesen összekapták magukat, és hét pontot gyűjtve már nincsenek kieső helyen, igaz még nem dőlhetnek hátra. Ezek fényében akár ez egy sorsdöntő meccs is lehet, mert a vendégek egy újabb bravúrral még jobban elszakadnának a kiesőhelytől. A kérdés, hogy a Kazincbarcika mennyire tudta rendezni a sorait, mert ha ezúttal sem sikerül begyűjteni a pontokat, könnyen az utolsó helyre kerülhetnek.     Nyugati csoport   Felsőház   ETO SZC FUTSAL CLUB – MAGLÓDI TE 18:30 Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok Menetel a bajnoki cím elé a Győr, hiszen mind a négy meccsét hozta a rájátszásban, és már kilenc pont az előnye. Amennyiben a Maglód ellen sem hibáznak, szinte kijelenthető lesz féltávnál, hogy eldőlt a nyugati csoport győztesének kiléte. Persze ez nem lesz azért olyan könnyű, hiszen a Maglód a dobogóért hajt, és nekik is szükségük lenne a három pontra. A vendégeknél nagy kérdés, hogy milyen összetételben tudnak elutazni a mérkőzésre. Amennyiben teljes kerettel tudnak  kiállni, megnehezíthetik a győriek dolgát, ahogy az alapszakaszban is tették.   AIRNERGY FC – PTE PEAC R-BUS 19:30 Budapest, Gyulai István Sportcsarnok Ellentétes utat jár be a két csapat a rájátszásban, hiszen a hazaiak eddig egyetlen pontot szereztek, míg a pécsiek egy kivételével hozták az összes meccsüket, így meglepetésre a második helyen állnak. Most egy nehéz összecsapás vár rájuk a fővárosban, de ha ezt is sikerrel veszik, akkor jó eséllyel pályáznak a dobogóra a rájátszás végén. Persze ehhez az Airnergynek is lesz egy-két szava. A vendéglátók még nem adták fel, hogy felzárkózzanak, és egy győzelemmel ezt meg is kezdhetnénk. A pillanatnyi forma alapján a vendégek számítanának az esélyesnek, de a fővárosiak bárki ellen képesek megmutatni, hogy jó csapatuk van.  3 esélyes a találkozó.   TFSE - PAFC 21:00 Budapest, Fonyódi Antal Sportcsarnok Két olyan csapat találkozik hétfőn este, ahol mind a két fél jobb eredményre számított a rájátszásban. A Piliscsabánál visszatértek a brazilok, így joggal bíztak benne, hogy sikerül legalább a dobogón zárni, de egyelőre nem jönnek úgy az eredmények, hiszen 4 forduló alatt mindössze 4 pontot sikerült gyűjteni. Ennek ellenére mindössze egy pontra vannak a második helytől, így nincs veszve semmi, de ehhez szükség lenne bravúrokra. Ami az egyetemistákat illeti, ők is mindössze egyszer győztek, az Airnergy ellen, a többi meccset elveszítették, ráadásul igen sok gólt kapva. Jelenleg így ötödikek, de egy győzelemre vannak a dobogótól, így egy otthon tartott három ponttal akár fel is léphetnek rá. Az alapszakasz hajrájában már egyszer sikerült legyőzni a mostani riválist, igaz, azóta rendezte sorait a vendégcsapat. Ez a találkozó is három esélyes, aki jobban tud élni a lehetőségeivel, azé lehet a három pont.   Alsóház   NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB – 5 STARS-ÉRDI VSE 20:00 Nagykanizsa, Zsigmondy Sportcsarnok A Nagykanizsa magabiztosan vezeti az alsóházat, és nincs is nagyon izgulni valója, nem úgy mint ellenfelüknek. Az Érd nagyot botlott legutóbb, hiszen csak döntetlenre futotta hazai környezetben az UTE ellen, aminek a két pontja nagyon fog hiányozni a végelszámolásnál. Most a rájátszás legnehezebb mérkőzése vár rájuk, ahol nehéz elképzelni, hogy meglepjék a hazaiakat. A Kanizsa amennyiben hozza megszokott játékát, könnyedén tarthatja otthon a három bajnoki pontot.   UTE – TIHANYI FC 20:00 Kistarcsa, Városi Sportközpont A Tihany nem túl fényesen muzsikál a rájátszásban, így égetően fontos a három pont megszerzése, ami alap esetben rutinfeladatnak számít a sereghajtó ellen. Az UTE az előző játéknapon közel fél év után ismét pontot szerzett, de vélhetően ez sem segít rajtuk a kiesés elkerülésében. A vendégek a találkozó esélyesei, és vélhetően nem is fognak hibázni.   Pénteken játszották:   REAC – ELTE-BEAC 3-4 Tovább robog az egyetemi alakulat a rájátszásban, ezúttal a REAC otthonában gyűjtötték be a három pontot. A kiélezett összecsapáson felváltva vezettek a csapatok, de az utolsó szó a vendégeké volt, így övék lett a nagyon fontos három pont. Ezzel az ELTE szinte be is biztosította NB II-es tagságát a jövő évre nézve, míg a REAC izgulhat a folytatásra, hiszen csak egy ponttal előzi meg a mögötte álló Tihanyt és Érdet.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink