Újabb nehéz meccs vár a TF-re; megkezdi a Haladás II is
2021.03.28 | 19:09
Újabb nehéz meccs vár a TF-re; megkezdi a Haladás II is

Az NB II Nyugati csoportjában a rájátszás 2. fordulójában hétfőn a feljutásra ácsingózó TF-nek újabb nehéz feladata lesz, ezúttal a Szigetszentmiklós ellen. Lejátssza első meccsét a Haladás II is, az ELTE-hez látogat, az UTE pedig a REAC ellen javíthat. Az alsóházban két meccset rendeznek meg.

FELSŐHÁZ

ELTE-BEAC – HALADÁS II
20:00
BEAC Sportcsarnok

Rosszul kezdte a rájátszást az ELTE, kikapott mumusától, a REAC-tól, amely az utolsó pillanatban csúszott be a felsőházba. Fontos három pontot veszített el ezzel Dunai András csapata, így ha harcban akar lenni a dobogóért, kell a bravúr. Más kérdés, hogy erre talán a Haladás II ellen van jelen pillanatban a legkevesebb esélye, a vendégek első csapata ugyanis ezúttal sem lép pályára, ha olyan összeállításban lép pályára a kis Hali, mint az alapszakasz végén, akkor nincs csapat az NB II-ben, amelyik megállítsa – még a TF-nek sem sikerült, hiszen oda-vissza kikapott rövid idő alatt. Nagy meglepetés lenne a hazai pontszerzés.

SZIGETSZENTMIKLÓS – TF
20:30
ÁJTI Sport-és Rendezvénycsarnok

Nagyon rosszul fejezte be az alapszakaszt a TF, és rettentően közel volt ahhoz is, hogy rosszul kezdje a rájátszást. Az utolsó percekben azonban megmenekült, és legyőzte az UTE-t. Most egy újabb nehéz meccs vár rá, és nem fér bele a botlás, ugyanakkor, ha győzni tud, nagy előnybe kerül a feljutást illetően. A hazaiaknak ez lesz az első meccsük a rájátszásban, és nagy bravúr lenne, ha otthon tartanának ponto(ka)t – a mezőny többi tagja viszont nagyon hálás lenne érte.

UTE – REAC
20:30
UTE Atlétikai Stadion

Az egyik győzelemmel, a másik vereséggel kezdte a rájátszást, mégis mindkettő büszke lehetett magára az első fordulót követően. Az UTE ugyanis nagyon közel állt a bravúrhoz a TF ellen, de a listavezető az utolsó percekben fordítani tudott. A REAC viszont harmadszor is legyőzte a szezonban az ELTE-t, és bár a felsőházba jutással már elérte elsődleges célját, most a dobogón van. Evés közben jön meg az étvágy? Meglátjuk, de azért valószínűbbnek tartjuk a hazai sikert.

ALSÓHÁZ

Az első meccse a Hidegkút ellen elmaradt a BAK-nak, ezúttal Pécsre látogat (20:00). A PEAC elvesztette az első találkozóját Érden, így muszáj lenne javítania, mert ha nem sikerül, bajba kerülhet. A vendégek a kevés sikerük egyikét januárban éppen Pécsen aratták, most ezt megismételnék, és nagy szükségük van a három pontra, különben leszakadnak a mezőnytől a Hidegkúttal együtt, amelynek a Nagykanizsa elleni meccse elmarad, így ezúttal sem szerez pontot. Az Érd ismét hazai pályán lép pályára (20:30), miután nagyon fontos sikert aratott a PEAC ellen, ezúttal a Tihanyt fogná meg, amely az első fordulóban Nagykanizsán ikszelt.

 

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC - TOLNA MÖZS (Stream Bajnoki döntő 2021-04-11-17:00)
2021.04.11 | 12:26
Ki mit vár a nagydöntőtől !
2021.04.10 | 18:50

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.04.06 | 15:45
Férfi válogatott
2021.04.04 | 22:45
2021.03.11 | 08:14
Férfi válogatott
2021.03.08 | 13:51
2021.03.03 | 15:30
Férfi válogatott
2021.03.02 | 13:57
Támogatóink

Partnereink