Újabb győzelmével megnyerte a keleti csoportot a Fradi!
2019.01.23 | 14:35
Újabb győzelmével megnyerte a keleti csoportot a Fradi! Rangadóra került sor hétfőn este, ahol a listavezető Fradi a dobogón álló Kecskeméthez látogatott. A hazaiak az ősszel is megszorongatták ellenfelüket, de most nagyobb álmokat szövögettek, de ez nem ígérkezett könnyűnek. SCOREGOAL KECSKEMÉTI FC – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 1-5 (1-4) Kecskemét, 300 néző Játékvezetők: Zimonyi, Tiringer, Strehó Kecskemét: Peltzer – Sallai, Bánóczki, Dobosi, Rutai Cserék: Csővári – Szabó, Márk, Marsa, Kovács, Deák, Marozs Vezetőedző: Koós Károly FTC: Tóth – Jenei, Öreglaki, Roni, Cseri Cserék: Bajusz – Soltész, Bita, Temesi, Csanády, Safar Vezetőedző: Felipe Matos Gólszerzők: Sallai, illetve Soltész (3), Sáfár, Öreglaki IMGL1176 A fővárosiak kezdték a mérkőzést, és előttük adódott az első nagy lehetőség, de ezzel még nem tudtak élni, viszont nem kellett sokat várni az első góljukra. A negyedik percben Soltész talált be egy szöglet figura végén, megszerezve a vezetést. A listavezető maradt lendületben, és pár perccel később megduplázták az előnyt. Soltész passzából Sáfár volt eredményes. Továbbra is a zöld-fehérek voltak fölényben, de egy egy szép támadás végén szépített a Kecskemét. Kovács tálalt remekül Sallai elé, aki közelről nem hibázott. A gól fellelkesítette a hazai csapatot, és több egyenlítési lehetőségük is akadt. Marsa járt legközelebb az egyenlítéshez, de lövése kivágódott a kapufáról. A nehéz percek után a hajrára visszaragadta magához a kezdeményezést a Fradi, és Soltész percei következtek ismét. Előbb közelről talált be, majd egy szép megindulás után 10 méterről lőtte ki a hosszú sarkot, így már három volt szünetre a Fradi előnye. IMGL1556 A szünetben, amíg a csapatok pihentek, a szurkolóké volt a főszerep, akik plüssmacikkal árasztottál el a játékteret. A hazai alakulat a játékokkal és a teljes bevétellel a helyi kórház gyermekosztályát támogatták ezen az estén. A térfélcserét követően a Fradi az előny tudatában nem rohant és inkább tartotta a labdát. A sok mozgásos labdatartással nem nagyon tudott mit kezdeni a Kecskemét, sokszor hosszabb időre eldugta a labdát a fővárosi csapat. Telt az idő, ami Öreglakiéknak kedvezett. A türelmes játékuk újabb helyzeteket eredményezett, de gólt nem sikerült szerezni. Ugyanez igaz volt a hazaiakra. Többször kerültek helyzetbe, de hol Tóth Gyula, hol a helyére beálló Bajusz védett remekül. A vendéglátók a hajrára megpróbálták a vészkapus játékot, hiszen veszítenivalójuk nem volt. A kockáztatás nem igazán jött be, és az első labdavesztésből gólt is kaptak. Öreglaki lesett le egy keresztpasszt, amit az üres kapuba ívelt. Ezután a Kecskemét visszavitte, míg a Fradi levitte kapusát. A zöldek próbálták megmutatni, hogyan is kell ezt a játékot játszani, de ők sem tudtak belőle előnyt kovácsolni, így végül maradt az 1-5-ös végeredmény. IMGL1630 Ezen az estén a Ferencváros megmutatta, hogy miért vezeti magasan a csoportot, és hogyan kell játszani egy bajnokesélyes alakulatnak. A Kecskemét küzdött, de ezen a találkozón kiütközött a tudáskülönbség, így csak tisztes helytállásra futotta. FH Felipe MAtos vezetőedzőFelipe Matos, az FTC edzője: - Az ősszel is nehéz meccset játszottunk a Kecskeméttel. Tudtuk, hogy jó csapat, nem véletlenül állnak a dobogón. Jól kezdtük a mérkőzést, mind támadásban, mind védekezésben jól működött a csapat. Frissen és szervezetten játszottunk, ami az eredményben is megmutatkozott. Kevés lehetőséget adtunk ellenfelünknek, és az első félidőben a helyzetek is jó arányban értékesítettük. A fordulás után tudat alatt kissé kiengedtünk, de a győzelmünk így sem forgott veszélyben. Gratulálok a csapatnak az alapszakasz elsőséghez, illetve fiatal játékosunknak, Soltész Istinek ezen az estén nyújtott remek játékához. Tudjuk, hogy mire képes, és ezt egyre többször meg is mutatja. DSC_5382Dobosi Zsolt, Kecskemét csapatkapitány: Nem volt ez lehetetlen küldetés, sajnos jóval a tudásunk alatt játszottunk. A közönség is látta, hogy sajnos nem a megszokott formánkat hoztunk, így aztán alulmaradtunk egy jól játszó Fradival szemben. Gratulálok a Fradinak az alapszakasz győzelemhez, és szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ennyien kijöttek. Ma fejet kellett hajtanunk a Fradi előtt, mert a mai mérkőzésen sokkal jobbak voltak, mint mi. Nálunk hiányzott a jó értelemben vett agresszivitás, amivel lehetett volna labdákat szerezni. A megszerzett labdák után az ötletek sem voltak az igaziak és a befejezésekbe is rendre hiba csúszott. Elkerülhető, könnyű gólokkal folyamatosan növelte az előnyét az FTC, be kell látni, hogy megérdemelten nyert. Tragédia nem történt, hiszen a célunk az, hogy az első hatban legyünk – nem utolsósorban éppen azért, hogy tavasszal sorozatban ilyen hőfokú és színvonalú mérkőzéseket tudjunk játszani –, és e tekintetben nem is állunk rosszul. A szereplésünkkel tehát nincs semmi gond, hiszen ott vagyunk az élmezőnyben, ennek ellenére egy kicsit mégis szomorú vagyok, mert én azért abban bíztam, hogy hazai környezetben ma is sikerül meglepetést okoznunk.

 
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink