Új induló az ETO-nál
2009.09.02 | 00:00
Új induló az ETO-nál

A Kozma Mihály szakmai igazgató által irányított zöld-fehérek kevesebb mint egy hét múlva debütálnak a bajnokságban. A szakvezetõ elárulta, az elsõ mérkõzésen ugyan még több játékosára sem számíthat, de a sérülésébõl felépült Madarász és Gyurcsányi már ott lehet a rajton. A gárda a tervek szerint harcban lesz a bajnoki címért, tehát érdemes lesz kilátogatni a mérkõzéseire.

A szakmai igazgató és a társadalmi elnök, Horváth Cs. Attila, valamint a klubigazgató Vincze Ottó is sok nézõre számít a rajton, jövõ hétfõn este hét órakor a Magvassy-csarnokban.

A csapat hazai összecsapásait egyedülálló módon a Sport Televízió élõben közvetíti, ezért sem mindegy, mekkora nézõsereg lesz a lelátókon - mondták a klub vezetõi, akik a futsal és az ETO szimpatizánsai mellett a zene szerelmeseire is gondoltak: a mérkõzés szünetében ugyanis a megasztáros Fekete Dávid énekli el a klub vadonat- új indulóját, a gyerekek pedig találkozhatnak a csapat vaskakas kabalafigurájával is.
A napokban elkészült a zöld-fehér klub õszi menetrendje, ahogy azt említettük, a Duna Takarék ETO szeptember elsõ hétfõjén, hazai pályán rajtol a Szentes csapata ellen, a több válogatott mérkõzéssel is taglalt szezon - ez azért érdekes, mert a nemzeti együttes gerincét a gyõri játékosok alkotják - pedig kereken három hónap múlva, december 7-én ér majd véget.

A rajtot és a Duna Takarék ETO összes hazai mérkõzését az ETO FC bérletesei ingyen tekinthetik meg. A belépõjegyek sem lesznek drágák: a normál belépõk 300, a nyugdíjasjegyek 200 forintba kerülnek.


Szeitz Tibor

Forrás: kisalfold.hu


Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink