Új csapatkapitányával a fedélzeten megizzadt a Székelyudvarhely
2022.09.12 | 09:30
Új csapatkapitányával a fedélzeten megizzadt a Székelyudvarhely

Ellenfele kétszer is vezetett, a végjátékban jobban kihasználta az adódó lehetőségeket a székelyföldi gárda, így behúzta szezon béli első diadalát.

Vasárnap délután hazai környezetben, a városi sportcsarnokban kezdte az új idényt a Futsal Klub Székelyudvarhely a teremlabdarúgó élvonalban. A Luceafărul Buzău ellen párharc a bajnokság második játéknapjához tartozott – a nyitófordulóbeli meccset elnapolták. A székelyföldiek vadonatúj, a klub történetében eddig még nem használt fehér mezben a Grigoraș – Miklós, Tankó, Iszlai, Kedei ötössel indítottak, a mérkőzésen pályára lépett még: Farkas – Küsmödi, Kanyó, Balázsi, Kerestély.

Ahogy azt várni lehetett a tavalyi bronzérmes irányított, szövögette támadásait, Iszlai ziccere kimaradt, majd Miklós kapufára bombázott. Ezzel szemben az első lehetőségüket gólra váltotta a vendégcsapat, Ion teljesen egyedül maradt, jó labdát kapott, a kimozduló kapus mellett elhúzta, begurította (0–1). Gyorsan jött az egyenlítés, Iszlai tartotta meg a játékszert a félkörnél, Tankónak készítette le, akinek csak be kellett pöccintenie (1–1). A gólszerző – ezen a mérkőzésen ő viselte a csapatkapitányi karszalagot – egyéni akciót követően duplázhatott volna.

A Luceafărul állta a sarat, viszonylag jól tömörült kapujának előterében, kevés területet engedélyezett ellenfelének. Nem is csoda, hogy az FK egy távoli lövéssel került előnybe, Balázsi löketét a hálóőr a kapufára tolta, de innen becsorgott (2–1). A vendégek is jegyeztek egy kapufát, aztán a pihenő előtt öt másodperccel Dobre fordult le védőjéről, a kapus mellett ellőtte, így 2–2 állt az eredményjelzőn.

Megérezhette a Buzău, hogy van keresnivalója Székelyudvarhelyen, ugyanis a második félidő elején már nem összpontosított annyira a védekezésre, ők voltak a veszélyesebbek. A 27. percben Kanyó lövése a felső kapufáról csapódott kifelé, túloldalt Grigorașnak kellett nagyot védenie. Egy pillanatig újból előnybe került a vendégcsapat, Crăciun nagy labdát kapott, ezt már nem hagyta kihasználatlanul. Szinte azonnal jött rá az udvarhelyi válasz – mezőnyjátékosra cserélték kapusukat – Kedei közelről bepasszolta (3–3)

A 34. percben kigyűlt a Luceafărul csapathibája. Egy minutumra rá ismét vezetett az FK, oldalberúgást követően Tankóról lemaradtak, ő pedig a bal alsóba bezúdította (4–3). Ugyancsak egy rögzített helyzetből szerzett találattal zárta le a meccset, szerezte meg szezonbeli első diadalát az FK Székelyudvarhely. Egy szögletből Kedei szolgálta ki Iszlait. Szórakoztató, szép mérkőzéssel indította az évadot a Jakab Zoltán által irányított csapat. A Buzău megmutatta, hogy képes bármelyik együttes orra alá borsot törni.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 2. forduló:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Luceafărul Buzău 5–3 (2–2). Gólszerzők: Tankó Levente (8., 35.), Balázsi Attila (15.), Kedei Barna (33.), Iszlai Richárd (38.), illetve Ion Dumitru (6.), Florin Dobre (20.), Răzvan Crăciun (32.).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as alapszakasz, 2. forduló
2022. 08. 11. 12:00 Dévai West Galaci United 1-6
2022. 08. 11. 18:00 Futsal Klub Székelyudvarhely Luceafărul Buzău 5-3
2022. 08. 11. 18:00 Dévai Autobergamo Temesvári CFR 1-2

Forrás: szekelyhon.ro

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink