Dr. Juhász Viktor
Ki ez az úr? Jogász? Sebész? Valamelyik tudomány kandidátusa? Nem, õ a bajnok DVTK-Vénusz, elnöke, tulajdonosa. Azt a nõi futsalban járatosak tudják, hogy a tûzbe menne a csapatáért, ez a mindenkor nyugodt, higgadt úriember. Nem is fõleg errõl érdeklõdünk most ebben a riportban, hanem a hétköznapi Viktort, vagy akár doktor Juhászt szeretnénk bemutatni a kedves olvasónak.
Honnan jött, milyen családból a fiatal Juhász Viktor?
- Szüleim egy vidéki községbõl települtek be Kazincbarcikára, eleinte mindenért meg kellett küzdeniük, de én már egy viszonylag nyugodt és biztos családi háttérben születtem meg. Nem kimondottan sportos családból származom, hiszen sem édesanyámnak, sem édesapámnak nem volt sportolói múltja, legfeljebb a hétvégi Barcika mérkõzésre látogattunk ki néha. Legközelebbi kapcsolatom a labdarúgással ebben az idõben az volt, hogy az osztálycsapatban védtem, és a késõbbi NB I-es labdarúgó Csillag Krisztián csapattársam volt. Engem az elsõ kiválasztó edzésen kirostáltak, mivel kapusnak alacsony, mezõnyjátékosnak lassú voltam, így a súlyemeléssel próbálkoztam több, kevesebb sikerrel.
Mikor, és hol találkozott a futsallal, mi volt az elindító ok?
- Azt szokták mondani, hogy keresd a nõt! Esetemben is így volt, bár az elsõ idõszakban nem különösebben érdekelt, hogy a késõbbi párom Kovács Aliz milyen szenvedélynek hódol. Talán olyan is elõfordult, hogy az általam kiadott feladatok miatt nem tudott menni edzésre, de arra is volt példa, hogy én vittem ki az MVSC pályára. Jellemzõ erre az idõszakra, hogy míg a sógorom többször látta Alizt nagypályán focizni a Rimaszombat csapatában, addig én még nem láttam egyszer sem, sem ott, sem máshol. Ez most is nagy szívfájdalmam, ezért különösen sajnálom, hogy kiestünk a nagypályás Magyar Kupából.
A futsal... Egyszer nagy nehezen beadtam a derekam és elkísértem egy focitornára Salgótarjánba. Ott a Rimaszombat csapatát erõsítette. Ha jól emlékszem rácsodálkoztam, hogy ezek a csajok még focizni is tudnak és, mint nézõt maga a futsal is megfogott. Jött az Univerzum elleni mérkõzés, ahol a Rimaszombat simán kikapott 15:0-ra. Természetesen volt ott minden, elég legyen annyi, hogy Aliz a mérkõzés végét már velem nézte a lelátón. Tudtam, hogy volt Miskolcon nagypályás csapat, ezért megkérdeztem tõle, hogy miskolci lányokból tudnánk-e olyan csapatot összerakni, amely az Univerzumot is meg tudná szorítani. A válasz igen volt, bár azt nem tette hozzá, hogy az elsõ Univerzum elleni gyõzelemre 2 évet kell majd várni.
Ebben az idõszakban már gondolkodtam azon, hogy jó lenne valamit csinálni, letenni valamit az asztalra, nem csak élni a világban. Találkozott ez az érzés a tenni akarással és így a „civil" szféra felé mozdult el az életem. Ezután kezdtünk bele a szervezésbe és kerestük meg a lányokat. Felkészülés gyanánt indultunk a kazincbarcikai Téli Kupán, amit megnyertünk, majd emlékezetem szerint a Szekszárdi Pünkösd Kupán, aztán Salgótarjánban 3.-ok lettünk. A többi már ment magától, bár az egyesület bejegyzése körül volt egy kis bonyodalom a bírák szabadságolása miatt.
Hol él, milyen a civil élete, amikor nem a futsallal foglalkozik?
- Ha jól számolom már három éve Miskolcon élek, „civilben" ügyvéd vagyok, aminek elég nagy hasznát veszem sportvezetõként is. Nagyjából számon tartom az egyesületen belül, hogy ki hányszor van edzésen és a napokban gondoltam bele, hogy minden bizonnyal nekem a legjobb az edzéslátogatottságom, ugyanis én szinte minden utánpótlás és felnõtt edzésen ott vagyok. Elég nehéz másra idõt találni, de én nagyon szeretem a történelmet, mind könyvben mind a számítógépes játékok terén, ez azonban már az éjszaki sávba kerülõ idõtöltés, hobbi lett. Ha tehetem, valamelyik termálvizes strandot is szívesen felkeresem, próbálom az igényesebb vagy különlegesebb helyeket felkutatni és meglátogatni.
Mit szól a baráti köre, családja (szülei, testvérei) ehhez a „hóbortjához"?
- Van olyan barátom, aki csak szimplán hülyének nézett és azt gondolta, hogy elment a józan eszem. Van, aki idõvel elfogadta és egyik törzsszurkolója lett a csapatnak. Édesanyám eleinte hóbortnak gondolta, most már, ha teheti õ is eljön a mérkõzésekre, mivel neki is nagyon megtetszett. Fõleg az utóbbi idõszakban, mert a bajnoki döntõ hangulata õt is megfogta. Ezért is sajnálom, hogy a miskolci döntõre való meghívásomat az MLSZ vezetõi közül senki sem tudta elfogadni, pedig ha anyukámat meg tudta gyõzni...
Mi a hitvallása, milyen értékek mentén próbálja végezni a munkáját?
- Nem mindig egyszerû megfelelni annak az erkölcsi mércének, amit örökségül hoz magával az ember. Nem is mindig sikerül, mert épp nekem is lehet rossz napom. Mások tiszteletét, más munkájának az elismerését fontosnak tartom. A felelõsségvállalást a rád bízottakért, hogy maradandó értéket teremtsünk és építsünk valamit, ami rajtunk túlmutat.
A teljesség igénye nélkül, mondjon pár nevet, akit becsül, értékel a magyar nõi futsalban, és miért?
- Egy kicsit, hagy beszéljek haza.... Amennyiben nem megyek messzire akkor Kovács Alizt, a páromat mondanám legelõször, hiszen ketten építettük fel ezt az egyesületet és végezzük most is a háttérmunkát. Sárréti Géza, aki belecsöppent a nõi futsalba és ott is ragadt szerencsénkre. Négy év alatt két bronzérem egy bajnoki cím, mi kell még... Még egy bajnoki cím...! Neki is és nekem is, úgyhogy teljes az összhang. A tolnai vezetõket, Simon Ferencet és Folk Györgyöt mindenképpen meg kell említenem, hiszen amit felépítettek Tolnán az számomra is példaértékû. Évekkel ezelõtt, amikor még volt idõm férfi meccsekre járni megismerkedtem Kasza Jánossal, aki a nõi válogatott „szülõapja" volt, és akinek az értékrendszere hasonló az enyémhez. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindig mindenben egyetértettünk, de õt is az építés, a jobbító szándék vezérli. Sokan vannak még a nõi futsalban, akik ugyanígy rengeteget tesznek azért, hogy a sportág fejlõdjön és életben maradjon, egészen Kiskunfélegyházától Budaörsig, Berettyóújfalutól Salgótarjánig. Nem szabad elfelejteni a sportoló lányokat sem, hiszen sokan nem kevés áldozatot hoznak, amikor edzésre vagy mérkõzésre jönnek. Iskola, tanulás, munka, gyerek mellett nem egyszerû feladat, mindezt a sport szeretetéért. Minden tiszteletem az övék!
Rengeteg energiát fektet a futsalba. Mit gondol, megéri, kap vissza valamit a közegtõl, újrakezdené?
- Aki anyagi hasznot remél a nõ futsaltól, labdarúgástól azt egyelõre ki kell ábrándítsam, ebbõl nem lehet meggazdagodni, de szerintem aki belevág nem is ezért csinálja.
Más a motiváció, az az érzés, hogy teremtünk valamit, ami sok mindenkinek örömet okoz, és én úgy gondolom sok mindenért kárpótol. Sporttörténelmet is írtunk a bajnoki címünkkel, hiszen talán I. osztályú csapatsport bajnokból van az egyik legkevesebb Miskolcon és nekünk 54 év után sikerült újra miskolci csapatként elérni ezt az eredményt. Van úgy, hogy néha elfáradok vagy az emberi butaság elcsüggeszt, de ilyenkor elég kimennem a „kicsik" edzésére, hogy feltöltõdjek. Hazudnék, ha azt mondanám, nem örülök annak, hogy Miskolcon is egyre inkább elismerik erõfeszítéseinket, hiszen ebben az évben az Egyesület Nívódíjat, pár napja pedig a Vénuszos sportolók, edzõ, vezetõ munkásságát ismerte el Miskolc Városa. A legnagyobb elismerés mégis az, amikor a szülõk egyre többen hozzák le edzésre a lányukat, vagy amikor hétrõl hétre több száz nézõ elõtt játszik NB.I-es csapatunk. Mindenképpen jó érzés, hogy elértük, hogy Miskolcon mi vagyunk A VÉNUSZ! Újrakezdeném...
