Turzó József nyilatkozik a terrveiről
2018.03.21 | 14:10
Turzó József nyilatkozik a terrveiről
A Futsal-Hungary rendhagyó módon idő előtt lehozta a szövetségi kapitány váltást hetekkel ezelőtt. Magyarországon ez nem szokás, de mi gondoltunk egy merészet és megszellőztettük a belső információt. Persze akkor megkérdeztük erről Turzó Józsefet is, aki kategorikusan kijelentette, hogy nem érkezett megkeresés ez ügyben az MLSZ részéről. Ettől függetlenül már akkor is érződött, hogy a kiváló edzőnek minden vágya a megtisztelő pozíció. Mára a "pletyka" valóság lett, és most már mint hivatalos futsal szövetségi kapitány nyilatkozik (boldogan) honlapunknak.
Először is gratulálunk a kinevezésedhez. Már korábban oldalunkon olvasni lehetett, hogy Te vagy az első számú jelölt a válogatott kispadjára. Ekkor gondoltad, hogy valóban Te lehetsz Sito Rivera utódja? -          Először is nagyon szépen köszönöm. Nagyon furcsa volt olvasni, anélkül, hogy bármilyen megkeresés történt volna a Szövetség részéről. Emiatt egész hihetetlen tűnt a dolog, és az is, hogy most mi úgy beszélgetünk, hogy ez tényleg megtörtént, már most tavasszal.   Kikből fog állni a stábod? -          Madarász Janit kértem meg másodedzőnek, aki játékosként és edzőként is elismert múlttal és jelennel büszkélkedhet, ugyanez igaz a kapusedzőmre, aki Balázs Zoli lett. Mi más jellemezhetné az utánpótlásért felelő szövetségi edzőt is, Frank Tamást, akinek a munkáját szintén segíti Zoli. Azt hiszem, egy igen jó múlttal rendelkező és jelenben is elismert edzőket sikerült megnyernem, aki mind szakmailag, mind emberileg a szakma elismerését kivívták eddig is.   Mi alapján állítottad össze a Costa Rica elleni keretet? Elég sok olyan játékos nem kapott meghívót, akik alapemberei voltak a válogatottnak az elmúlt években. -          Egy hosszú távú terv része a mostani állomás. Fontos, hogy picit frissítsünk a kereten, persze megőrizve a válogatott gerincét, és ezáltal egy egyensúlyt teremtve. De olyan fiataloknak lehetőséget adni, akik a következő évek meghatározó játékosai lehetnek egy eredményes magyar válogatott számára. Nem könnyű a feladat, sokak számára most következik a mélyvíz, de most van időnk építkezni. Egy év múlva van a válogatott számára VB selejtező, addigra meg kell találnunk a legerősebb válogatottat, amelyikre hosszú időn keresztül számíthatunk.   Vannak-e olyan játékosok, akik most nem kaptak meghívót, de akár a jövőben számíthatnak rá? -          Egy huszonhatos bő keretet határoztunk meg, vannak rajta olyanok, akik az elmúlt időszakban meghatározó tagjai voltak a válogatottnak. Senkiről nem akarunk lemondani, de fontos, hogy olyanokat is lássunk, akik eddig nem voltak a válogatott környékén és/vagy az utánpótlás válogatottunk meghatározó tagjai voltak. Fontos, hogy mindenkiről lássuk, hogy a nemzetközi szinten megállja e a helyét.   Trencsényi távolmaradása után ki lesz a csapatkapitányod? -          Úgy gondolom, hogy Dróth Zoli, mind képességei, karrierje és személyisége miatt megfelelő személy, hogy viselje a magyar futsal válogatott csapatkapitányi karszalagját. Ezek a dolgok miatt esett a csapatkapitány helyettesre is a választásom, aki Dávid Richárd lesz. 330634_dsc_2284-800x450 Milyen válogatottat szeretnél látni a pályán? Mi lehet a Te általad irányított csapat erőssége? -          Aki ismer, az tudja, hogy "hátulról" építkezek. Nagyon fontosnak tartom a stabil védekezést, nemzetközi szinten még fontosabb a minőségi egyéni védekezés. Ehhez szeretném elsősorban megtalálni a megfelelő embereket. Ebből lehetne építkeznünk, egy olyan válogatottat felépíteni, aki magáévá tudja tenni a támadási alapelveket is, amit az optimális kockázatviselés mellett tudna alkalmazni. Nem lesz egyszerű megvalósítani, de én és a stáb tagok is hisznek benne, hogy sikerülni fog.   A Costa Rica meccs utáni időszak hogyan alakul? Megvan az év hátralévő időszakára a program? -          Nagyjából kialakult a jövő évi áprilisi VB selejtezőig a program. Tervben van egy augusztusi hármas torna, ahol az angolok, és a finnek lennének az ellenfelek. Szeptemberben a szokásos Visegrádi négyes torna. Októberben a dánok ellen, míg decemberben a grúzok ellen lesz páros mérkőzés. Január végén egy erőfelmérő a spanyolok ellen. Ezen kívül ha lesz rá lehetőség, lennének még összetartások.   A tavasz folyamán lesz lehetőséged a többi csapatot is megnézni, vagy csak a Hali aktuális ellenfeit? -          Igen talán a tavaszban ez a nehézség, hogy nem lehetek személyesen ott sok helyen, de az internetnek hála sok mérkőzést, így játékost is nyomon lehet követni a mérkőzéseken. Persze ez a helyzet ősszel változni fog, és nemcsak a meccsekre gondolok. Sok edző jelezte már, hogy  szívesen vár egy-egy szakmai eszmecserére, edzéstartásra, amit örömmel és szeretettel fogok megvalósítani. Az a tervem, hogy egy nagyon jól működő edzői kommunikációt, kapcsolat rendszert építsek ki, ahol erre igény van. HaladasVeszpremfutsal1016UT901-624x600 Mit gondolsz az újjá alakuló női válogatottról ? Ott számítanak-e a segítségedre, esetleg beszéltél Dombó Jánossal? -          Egyelőre nem beszéltünk, hiszen mindkettőnknek az első időszakban nagyon sok dolga van a saját területén. Persze nagyon örülök és szurkolok a női válogatott sikeréért. És azt hiszem Dombó mesternek ezen a területen jóval nagyobb tapasztalata van, hiszen nagyon eredményes klub múlttal rendelkezik, persze a szakmai konzultációra biztos lesz lehetőség és igény mindkét fél felől.   Az edzőképzés egyik fő előadója voltál. Ezt a posztot továbbra is be fogod tölteni? -          Igen, továbbra is fogom folytatni az edzőképzésen megkezdett munkámat, sőt ez bővülni fog, hiszen el kell kezdenünk a saját továbbképzési rendszerünket beindítani, aminek a terve már elfogadásra került. Valamint a nagypályás B és A licenszen is fogok a futsalról szakmai előadásokat és gyakorlati bemutatót tartani, hiszen felkérést kaptunk erre, aminek meg is volt a debütálása ezen a hétvégén a III. kerületi B licenszes edzőképzésen (többek között hallgatóként volt jelen Torghelle Sándor, Lipták Zoltán), ezzel is tovább szélesítve a futsalt szakmailag ismerők körét.   Sito mester több helyen is járt bemutatóedzésen, első vagy alacsonyabb osztályú csapatnál. Tőled is várható hasonló? -          Mindenre nyitott vagyok, ami a futsal megerősödését szolgálja. Minden meg fogok tenni, hogy sok helyre eljussak osztálytól függetlenül, amit az időm és lehetőségem biztosít. Eddig is küldetésként kezeltem a futsalt, nem változik semmi, hiszen voltam például nagypályán a Haladás csapatánál, Újpesten az Akadémián, futsal másodosztályban  Piliscsabán, Csengeren, vagy akár a hallássérült válogatottnál, a teljesség igénye nélkül. Ezután is megteszek mindent, ahol igény van hasonlóra, hogy a futsal népszerűsödjön és erősödjön.   A Costa Rica elleni válogatott keret: Kapusok: Alasztics Marcell  (RÁBA ETO) Sásdi Bálint  (SWIETELSKY HALADÁS VSE) Mezei Dávid  (MVFC BERETTYÓÚJFALU) Mezőnyjátékosok: Dávid Richárd  (RÁBA ETO) Boromisza Dániel  (FC VESZPRÉM) Komáromi Péter  (FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA) Pál Patrik  (DUNAFERR DUE RENALPIN FC) Horváth Norbert  (DUNAFERR DUE RENALPIN FC) Tatai József  (FC VESZPRÉM) Nagy Imre  (NYÍRGYULAJ KSE) Sánta Attila  (NYÍRGYULAJ KSE) Bencsik Roland  (SWIETELSKY HALADÁS VSE) Hajmási Milán  (SWIETELSKY HALADÁS VSE) Fridrich Dávid  (DUNAFERR DUE RENALPIN FC) Hosszú Ádám  (DUNAFERR DUE RENALPIN FC) Dróth Zoltán  (SWIETELSKY HALADÁS VSE) Sáhó Kristóf  (RÁBA ETO)    
Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
Támogatóink

Partnereink