Turzó József, az év edzője
2014.06.20 | 00:00
Turzó József, az év edzője

Miután a Mezei-Vill megnyerte a bajnokságot, várható volt, hogy Turzó Józsefé lesz az év edzõje kitüntetés, melyért Madarász Jánossal voltak nagy harcban. Turzó mester duplázni tudott, hiszen tavaly is õt választották a legjobbnak a kollégák.

FH: - Gratulálunk, hiszen ismét Te lettél az év edzõje. A bajnoki cím után egy újabb elismerés. Mit jelent számodra ez a díj?
Turzó József:
- Sokat jelent, hiszen a kollégák szavazatai alapján lettem elsõ, de mint minden csapatsportágban a csapat sikere a legfontosabb, így ez már csak bónusz ebben az évben. De nagyon jól esõ érzés, hogy a tavalyi után, most is így látták.

 FH: - 10 csapatból 9 rád szavazott. Ez elég nagy elismerése a hazai szakmának, nem?
- Természetesen nagyon jól esik, hogy ennyi szavazatot kaptam, igaz ehhez kellett egy nagyon jó hajrá (bajnoki cím). Mert nálam, - ahogy sok mindenkinél - Madarász János végzett kiemelkedõ munkát ebben az évben. Ami lehet a mi sikerünket is generálta. De meg kell említenem a Frank Tomi munkáját is, aki ezer sebbõl vérzõ klubjában, kissé lesajnált csapatát a dobogóig vezette. De meg kellene említenem minden kollégát, hiszen edzõnek lenni sokszor nem olyan könnyû.

FH: - Néhány hete kérdeztük a bajnoki címet követõen, hogy alakulnak az erõsítési tervek. Akkor azt mondtad korai még errõl beszélni. Jelenleg hogy áll a dolog? Azt hallani, hogy itthonról nem könnyû játékosokat igazolni.
- Igen, elég sok játékost megkerestem, akikrõl azt gondoltam, hogy segítség lenne a csapatunknak, mert elég rövid a kispadunk minõségben, és a következõ év iszonyatos nehéz lesz. Bajnokság, kupa, UEFA FUTSAl CUP és persze a válogatott, emiatt el kellene az erõsítés csapatnál. De sajnos nagyon kevés játékos kötelezi el magát a futsalnak, és még kevesebb akar Berettyóújfaluban futsalozni, ami kissé elkeserítõ. (Persze volt olyan játékos is, akit nem kerestünk meg, mégis ezzel a hírrel akarja az árát feljebb srófolni. De szerencsére a klubok vezetõivel jó kapcsolatot ápolok.) Tehát úgy tûnik, maradunk ugyanígy, ami jó, mert a szakmai munka töretlen maradhat játékos szinten, és remélhetõleg, akik itt vannak, tudják miért is jó Berettyóújfaluban futsalozni.

 

Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink