Trencsényi János az MVFC új vezetőedzője
2021.07.14 | 03:00
Trencsényi János az MVFC új vezetőedzője
A július 13-án kezdődő felkészülést már az új vezetőedzővel, Trencsényi Jánossal kezdi meg a Mezei-Vill.
Játékosként tizenhat éven át szerepelt az MVFC-ben, ahol bajnok és kupagyőztes is lett a csapattal, a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 között csapatkapitányként vezette az MVFC-t. Játékospályafutása alatt már képezte magát, tudatosan készült az edzői pályára. Dolgozott már trénerként az MVFC női együttesénél, majd az MVFC NBII-es csapatának is vezetőedzője volt, s ezzel párhuzamosan Sergio Mullor Cabrera segítőjeként tevékenykedett az NBI-ben. Sok sikert Trenyó!

Trencsényi János: - Sergio távozása után a vezetőség úgy gondolta, hogy házon belül oldja meg az edzőkérdést, így esett rám a választás. Először meglepett a felkérés, de megbarátkoztam a gondolattal és elfogadtam az ajánlatot és az új kihívást. Az új stáb felállt, Tihanyi Csaba lesz a másod- és kapusedző, Daróczi Dávid az erőnléti edző, Derzsi Zoltán pedig a fizioterapeuta. A keretben is lesz változás, Diece, Sid és Alvarito távoztak, a külföldiek közül csak Rafinha marad. Egy érkező van, Tóth Attila a DEAC-ból igazolt hozzánk. Látható, hogy a magyar játékosok kerülnek előtérbe, a válogatott szempontjából is fontos lehet, hogy kulcsjátékosaink több szereplési és bizonyítási lehetőséget kaphatnak, valamint a fiataljainkra - akik már eddig is a felnőtt csapat tagjai voltak - is több szerep hárul. Célom egy olyan Mezei-Villt kialakítani és felépíteni, ahol a csapategység jelenti az igazi erőt.
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink