Továbbra sem tud nyerni a Kecskemét Debrecenben
2021.08.17 | 15:12
Továbbra sem tud nyerni a Kecskemét Debrecenben

Némi csúszással, 19:00 órakor kezdődött meg az első bajnoki találkozója az SG Kecskemét Futsalnak a 2021/22-es szezonban. A Debrecen kellemetlen játékstílusa, valamint a pálya borítása ezúttal is sok borsot tört a kék oroszlánok orra alá.

Mindkét együttes számára adódtak lehetőségek az első percekben, ám gólt nem jegyezhettünk fel, inkább a küzdelem dominált. A 9. minutumban Szentes Bíró tüzelt távolról, Rigó azonban a helyén volt, és lábbal védeni tudott. Nem sokkal később Szabó és Thiago is veszélyeztetett, ám a kecskemétiek hálóőre útjukat állta. Aleksic csinálta meg magának aztán a lehetőséget, a kontrából viszont a DEAC szerzett vezetést Harmati révén a félidő derekán, 1-0. Kezdeményezőbbé vált az SG Kecskemét Futsal a bekapott gól után, az átlövéseket viszont jól blokkolták a hazaiak. A 15. percben hatodik faultját követte el a Kecskemét, Thiago állhatott a labda mögé. Rigó bravúrral hárította a büntetőt, majd a kipattanó utáni lövést is. A félidő végére is maradtak még izgalmak, az eredmény azonban nem változott. Maradt az egygólos DEAC előny a szünetre, 1-0.

Rövid pihenő után nagy erőket mozgósított a Kecskemét: előbb Mánya lövését tolta ki akrobatikusan Dobi, majd egy szabadrúgás után Biró löketét is hárítani tudta. Klacsák is tesztelte aztán a DEAC portásának reflexeit kétszer is, de nem sikerült az egalizálás. A 31. percben egy tetszetős akció után megduplázta előnyét a hazai együttes. Vass volt kíméletlenül pontos, 2-0. Időkéréssel igyekezett felrázni tanítványait Koós Károly vezetőedző, és létszámfölényes játékra váltottak hat perccel a vége előtt. Sorra jöttek a hírös városi lehetőségek, ám a hazai retesz hiba nélkül működött, így nem sikerült a szépítés. 

DEAC – SG Kecskemét Futsal 2-0 (1-0)
2021.08.16., 19:00
Debreceni Egyetemi Sportaréna
Vezette: Szilágyi - Futó - Takács Á

Gólszerző: Harmati (11.), Vass O. (31.)

Elek Gergő: - A fiúk maximális akarattal tették a dolgukat, senki sem spórolt meg egy métert sem, bár ez a hozzáállás alapelvárásnak számít. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, viszont a szünet előtt kijött rajtunk a fáradtság. A második játékrészben kicsit visszább álltunk, ennek köszönhetően a Kecskemétnek több helyzete lett, ám szerencsére Dobi kiválóan védett, így mondhatjuk, hogy bejött ez a húzás.

Koós Károly:Csalódottak vagyunk, nem ilyen rajtot szerettünk volna. Egy rossz formát fogtunk ki. Fáj, hogy elkerülhető gólokat kaptunk, és természetesen az is, hogy nem tudtunk gólt szerezni. Ami szerencse lehet a szerencsétlenségben, hogy mindez az első fordulóban történt velünk, és amiben ma gyengén teljesítettünk, azt kijavíthatjuk a folytatásban. Gyorsabban kell játszanunk, és mentalitásban nem nőhet fölénk az ellenfél. A tavalyi szezon is hasonlóan indult, mégis szép eredménnyel zártuk. Nem szabad csüggednünk, mindent bele kell adnunk, hogy augusztus 23-én, az első hazai meccsünkön győzni tudjunk.

Fotók: Derencsényi István

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink