Továbbra is hibátlan a Pécs és az ELTE
2024.10.09 | 15:45
Továbbra is hibátlan a Pécs és az ELTE

Az NBII nyugati csoportjában a 4-2 volt a slágereredmény, hiszen három találkozónak is ez lett a végeredménye. Mind az öt találkozón érvényesült a papírforma, így nem volt meglepetés. A Pécs otthon tartotta a három pontot a forduló rangadóján a Dunaújváros ellen. A játéknap legnagyobb arányú győzelmét a Kanizsa érte el, akik kiütötték az újonc Sárbogárdot.

PTE-PEAC - DUNAÚJVÁROS FUTSAL 4-2 (2-1)
A forduló rangadóján a Pécs fogadta az újvárosiakat. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ahol a vendéglátó előnyével mehettek szünetre a felek. A fordulás után hamar megduplázta előnyét a Pécs, ahonnan nem volt visszaút a vendégek számára, főleg, hogy a hajrában egy újabb hazai gól végleg eldöntötte a három pont sorsát. Veresége ellenére a Dunaújváros továbbra is dobogós, míg a Pécs őrzi első helyét.

 

NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB - SÁRBOGÁRDI SE 8-1 (3-1)
Legutóbb kikapott a Kanizsa a fővárosban, így javítani szerettek volna, főleg hazai pályán, amire megvolt minden esélyük az újonc ellen. Így is alakult a találkozó, hiszen már az első félidőben vezettek két góllal, ráadásul a sárbogárdiak két játékosa is piros lapot kapott az első felvonásban, így nehéz helyzetbe kerültek. Nem is volt esélyük a folytatásban, ahol a hazaiak végig dominálva végül fölényes győzelmet arattak.


TIHANYI FC - AIRNERGY FC 3-4 (0-3)
A fővárosiak voltak a találkozó esélyesei, amit az első játékrészben maximálisan bizonyítottak. Esélyt sem adtak ellenfelüknek és úgy tűnt, szünetre eldöntötték a három pont sorsát, hiszen három góllal vezettek. Viszont a térfélcserét követően az Airnergy visszaesett és tihanyiak hamar feljöttek egy gólra és vérszemet kaptak, ami után az egyenlítés is összejött. A hajrában mind a két fél megszerezhette volna a győztes találat, ami végül a vendégeknek sikerült, így ha nehezen is, de elvitték Tihanyból a pontokat és csak rosszabb gólkülönbségük miatt szorulnak le a dobogóról.

MAD DOGS FUTSAL - TOLNA-MÖZS FSE 4-2 (1-1)
Jól kezdett a Tolna és hamar megszerezte a vezetést, és úgy tűnt, jó esélye van egy jó eredményre, annak ellenére, hogy a hazaiak a félidő közepén egalizáltak. Döntetlennel fordultak a csapatok, ami a második játékrész derekán dőlt el. Ekkor a vendéglátó két perc alatt két gólt szerzett, ami sokba került a Tolnának. Próbáltak támadni az egyenlítésért, de csak szépítésre futotta, ráadásul a végén a Mad Dogs negyedik gólja eldöntötte az összecsapást. A Mad Dogs megszerezte első győzelmét, míg a vendégek továbbra is nyeretlenek.

ASTERIX SC - ELTE-BEAC 2-4 (1-3)
A hazaiak pont nélkül, míg az egyetemisták hibátlanul álltak meccs előtt a tabellán, így nem volt kérdés, hogy az esélyek a vendégek mellett szóltak. Gyors gólváltással indult a meccs, de a folytatásban az ELTE akarata érvényesült, legalábbis ami a gólokat illeti. A kétgólos hátrány tudatában próbálkozott az Asterix, de nem tudott újra betalálni, így nem forgott veszélyben az egyetemisták sikere, akik így tartják a lépést a Péccsel, míg az érdiek továbbra is utolsó helyen állnak szerzett pont nélkül.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

ÉLŐ közvetítés! SG Kecskemét Futsal Club - MFA
2024.10.21 | 10:21
Bosnia and Herzegovina - Hungary Futsal World Cup qualification
2024.10.18 | 13:04

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
Támogatóink

Partnereink