Továbbra is a fiatalokra alapoznak a Bikáknál
2008.08.04 | 00:00
Továbbra is a fiatalokra alapoznak a Bikáknál

Ahogy a fõcím is jelzi, Gödöllõn továbbra is a fiataloké a jövõ. A frissen kinevezett játékos-edzõ, Baranyai Pali máris rengeteg fiatal újonc tesztelését végezte. Vannak köztük 18-19 éves, nagypályás játékosok is, akiknél a mesternek és Tóth Lászlónak még kicsit csiszolni kell a futsal technikát, de az új edzõ szerint ezzel nem lesz probléma, mert tehetségesek és nagy lelkesedéssel végzik a munkát. Vidák Balázs érkezésével mindenképpen erõsödik a keret. A csapat gerincét szintén fiatal játékerõ fogja alkotni. Harnisch Ákos, Horváth András, Póta Balázs, Száraz Szabolcs, Hegedûs Ferenc, Nagy Roland, Smeló Dávid szolgálataira továbbra is számíthat a klub. Õk a tavalyi szezonban is nagyon hasznos tagjai voltak a gárdának. A csapat egyébként július 21-én kezdte a felkészülést, heti három edzéssel, amelyet a jövõ hét végéig kemény erõnléti, alapozó munkával folytatnak, majd azt követõen a labdás és technikai edzésekkel. A vezetõség egy edzõtábort is beiktatott augusztus 25-tõl, napi két edzéssel. Reményük szerint ez még inkább egységessé kovácsolja majd a csapatot. Baranyai nagyon elégedett a játékosok és a vezetõség hozzáállásával:

- Nagyon tetszik a fiatal és új játékosok hozzáállása. Jó csapatszellem uralkodik az öltözõben és a pályán is. Kimondottan fiatalításra gondolunk, Berkes Lászlót és Takó Csabát mindenképpen szeretném még megszerezni a rutin miatt, a többiek kivétel nélkül fiatalok lesznek. A nagypályáról érkezõ 3-4 játékos nagyon tehetséges, csak még meg kell tanulniuk pár taktikai elemet és véleményem szerint nagyon hasznos tagjai lesznek a csapatnak. A cél egyelõre hogy bent maradjunk, de az álom hogy az elsõ 5 között végezzünk. A vezetõkkel szintén nagyon jó kapcsolatot ápolok, szívügyük hogy minél elõrébb végezzen a csapat a bajnokságban. Adottak is a lehetõségek erre, az anyagi háttér biztosított, köszönhetõen Lajos Péternek is az új technikai vezetõnknek. Több támogató is „bejelentkezett" idén, és hozzá kell még tennem, hogy egy nagyon jó szponzorral folytatok személyesen tárgyalást, akivel minden bizonnyal sikerül is majd megegyezni, már csak azért is, mert Õ maga keresett meg.

Baranyai Pál tehát igencsak szívén viseli a Bikák sorsát, hiszen a múlt szezon elõtt Gödöllõn játszott. A tavalyi „kirándulás" után tehát természetes, hogy a klub tárt karokkal várta vissza a 100-szoros válogatottat. Bár a dolog pikantériája, hogy Baranyai 1 éve még játékosként hagyta el a klubot, most pedig játékos-edzõként tért vissza. Így az új mester tudása edzõi tapasztalatokkal is bõvül. Errõl a következõket nyilatkozta:

- Nem olyan régen próbáltak már rábeszélni a Pecze Daniék, hogy vállaljam el a csapat vezetését, de akkor nemet mondtam. Akkor még fiatalnak éreztem magamat ehhez, mostanra viszont kedvet kaptam hozzá, és nagyon szívesen vállaltam a lehetõséget. Természetesen nagy kihívás számomra az edzõsködés, de egyúttal élvezem is a munkát. Ami még fontosabb, hogy a játékosaimmal is nagyon jól kijövök, hallgatnak rám a fiúk, és ha továbbra is ilyen jól megy minden, nem lesz probléma a tervek elérésében. Sõt, megígértem a játékosoknak, ha sikerül õsszel az elsõ négyben végezni, akkor egy külföldi edzõtábort szervezünk, ha az anyagi helyzet is engedi majd. Azt viszont közöltem a illetékesekkel, hogy ha nem tudok eleget tenni edzõi kötelezettségemnek, magam fogok felállni a kispadról, de reményeink szerint erre nem fog sor kerülni. Szeretném még, hogy az U21-es csapatunk ugyan azt a jellegû edzésmunkát végezze, mint a nagy csapat. Azért is, mert esetleges sérülés, vagy kihagyás esetén a „junior" gárdából felkerülõ játékos már rendelkezzen az elsõ csapat kondicionális, technikai, taktikai tudásával, hogy probléma nélkül lehessen bevetni. 

Gödöllõn tehát nem térnek le a korábban kijelölt útról. Továbbra is a fiatalok mellett teszik le a voksukat, csakúgy mint a tavaszi szezonban. Sok sikert kívánunk a szimpatikus tervükhöz.


Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink