Továbbra is 100%-os az ETO
2016.09.20 | 18:40
Továbbra is 100%-os az ETO Keményebb ellenállásba ütközött a címvédő a Nyírgyulaj ellen, azonban a szenzációsan védő Tóth Gyula, valamint Jaison duplája megtörte a nyírségieket. A szünet után feljavult az ETO, és hat gólos győzelemmel zárt a jól felkészített és nagyot küzdő Nyírgyulaj ellen. Továbbra is 100%-os az ETO
Marcos Angulo nehéz mérkőzésre számított a Nyírgyulaj ellen, ami helyes jóslatnak bizonyult. Az első félidőben a Nyírgyulaj meglepte a bajnokot agresszív és céltudatos játékával. A nehezen játékba lendülő győri csapatban Tóth Gyula, a zöld fehérek kapusa azonban válogatott formában védett, így a Nyírségiek nem jutottak előnyhöz, de ehhez az is hozzájárult, hogy a hazaiaknak emellett minden kifelé pattant a mai napon.
A hajrában aztán a rutinos Jaison duplája viszont megtörte a derekasan küzdő hazaiakat. A brazil játékos első egy lepattant átlövésből született (0-1) a 10. percben, a második győri találat pedig újabb kimaradt hazai helyzetek után érkezett. Jobb oldali szögletből, Jaison kegyetlenül eltalálta a labdát, ami gyilkos erővel vágódott a hálóba (0-2) a 19. percben.  A szünet után szinte rögtön háromra növelte az ETO előnyét. Seidler bevetődve érkezett a bal kapufánál, és pöckölte a labdát a hálóba (0-3). A második félidőre elfáradó Nyírgyulaj hibáit azonnal büntette az ETO így a mérkőzés végéig még három találatot jegyzett. Leandrinho, Dávid Ricsi passza után a labdával együtt vetődött a kapuba (0-4), majd egy perccel később Davide Moura végig szlalomozott a pályán és hatalmas szóló után kilőtte a jobb alsót (0-5). Nem adták fel a hazaiak, és amikor 5 a 4 játékra váltott a Nyírgyulaj, fontos labdát szerzett az ETO, Davide emelt az üresen tátongó hazai kapuba (0-6). Második találatával hatra emelte a különbséget. A hazaiak közel voltak a szépítő találatukhoz, nagyon harcoltak érte, de a csereként beállt Alasztics is jól helytállt, ma az ETO kapuját nem lehetett bevenni. marcos-angulo_2016-09-03Marcos Angulo: - Örülök a csapatom győzelmének. Nehéz mérkőzés volt, de a Nyírgyulaj csak az első félidőben tudott velünk egy iramú futsalt játszani. A szünet után lejjebb esett a játékuk színvonala a miénkhez képest, így megérdemelten szereztük meg a 3 pontot. Annak is örülök, hogy majdnem mindenki pályára léphetett. A meccs végén érekezett hazulról a legjobb hír, Juanra sérülése nem súlyos, felépülése biztos az októberi Uefa Main Roundra. Kollázsok16Lovas Norbert: - 18 percig partiban voltunk a bajnokkal, a lepattanó első góljuk után, illetve előtte is voltak lehetőségeink, de nekünk ma minden kifelé pattant, az ETO-nak pedig befelé. A második góljuk után kissé megtörtünk, majd a szünet után elfáradtunk és Bajnokhoz méltóan a hibáinkat ki is használta a Győr. Gratulálok Nekik, sok sikert kívánok az UEFA Cup-ra! Férfi futsal NBI bajnoki mérkőzés

NYÍRGYULAJ KSE – RÁBA ETO 0-6 (0-2)

Nyírgyulaj: Pallai – Angyalos, Sánta, Siska, Nagy Csere: Lovas, Szép, Varga, Faragó, Szabó, Orosz, Gömze, Végső, Opre Vezetőedző: Lovas Norbert ETO: Tóth Gy. – Alex, Jaison, Davide M., Dávid R.  Csere: Drahovsky, Seidler, Leandrinho, Vas, Bognár, Sáhó, Alasztics, Matkovics Vezetőedző: Marcos Angulo

Gólszerzők: Jaison (10, 19), Seidler (21), Davide (27, 39), Leandrinho (28)

A 2. FORDULÓ EREDNYEI:

Swietelsky - Haladás VSE - FTC-Futsal-Fischer Klíma 2-2 Bőny-Szavill Consulting – FC Veszprém 0-7 Göcsej SK – MVFC-Berettyóújfalu 0-2 Dunaferr DUE Renalpin FC – Aramis SE 12-3 Nyírgyulaj KSE – Rába ETO 0-6 A Futsal NBI állása:
Hely Csapat M Gy D V R-K Pont
1. Rába ETO 2 2 0 0 14-3 6
2. MVFC-Berettyóújfalu 2 2 0 0 9-1 6
3. Dunaferr DUE Renalpin FC 2 1 1 0 13-4 4
4. Futsal Club Veszprém 2 1 1 0 8-1 4
5. Nyírgyulaj KSE 2 1 0 1 3-7 3
6. Aramis SE 2 1 0 1 8-13 3
7. Swietelsky-Haladás VSE 2 0 1 1 2-4 1
8. FTC-Futsal-Fischer Klíma 2 0 1 1 2-6 1
9. Göcsej SK 2 0 0 2 3-10 0
10. Bőny-Szavill Consulting 2 0 0 2 1-14 0
forrás:eto.hu    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink