Tovább robog a Fradi!
2018.11.27 | 13:44
Tovább robog a Fradi!     NB II női Nyugati csoport   VIADUKT SE BIATORBÁGY – KRSE LUDOVIKA - ELMARADT A vendég KRSE péntek este jelezte, hogy nem tud különböző okok miatt kiállni a mérkőzésre, így vélhetően a Viadukté lesz a három pont.   ATOMERŐMŰ SE - ELTE-BEAC 0-2 (0-0) A paksiak első pontjaikra készültek hazai pályán az egyetemisták ellen, és sokáig úgy tűnt, ez akár össze is jöhet, hiszen a második félidő közepéig nem született gólt. Ekkor az ELTE megszerezte a vezetést, amire nem tudtak válaszolni a vendéglátók. Nem adták fel a paksiak, küzdöttek az egyenlítésért, de a hajrában jött az újabb vendéggól, és el is dőlt a találkozó, amivel az egyetemisták megerősítették második helyüket a tabellán.   PAFC – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 0-5 (0-3) A két csapat az első körben is izgalmas meccset játszott, ahol a Fradi megszenvedett a győzelemért. Ahogy akkor, most is a zöld-fehérek akarata érvényesült, irányították a mérkőzést, a Piliscsaba elvétve jutott el ellenfele kapujához. Nem is volt meglepő, hogy a Ferencváros három góllal vezetett szünetben. A fordulás után kissé megváltozott a játék képe, a hazaiak több veszélyes támadást vezettek, és a Fradi kapusának több bravúrt is be kellett mutatnia, hogy érintetlen maradjon a hálójuk. A nehéz percek után a zöld-fehérek visszavették az irányítást, és hajrában újabb két gólt szerezve magabiztos győzelmet arattak, megőrizve hibátlan mérlegüket. [gallery ids="106255,106256,106257"]     Keleti csoport   EGER SE - MVFC BERETYÓÚJFALU 1-10 (1-6) Az Eger eddig nem szerzett pontot a bajnokságban, és hamar kiderült, hogy ezúttal sem fog megszakadni a rossz szorozat. A Mezeis lányok hamar két gólos előnyre tettek szert, ami után szépíteni tudtak a hazaiak, de ezzel el is lőtték minden puskaporukat. A Berettyóújfalu szünetig fél tucat gólig jutott, így már a második félidőre csak a különbség volt a kérdés.   NYÍRSÉG NSC – SZOLNOK FANATIC SE 4-6 (0-5) A forduló rangadóját rendezték Újfehértón, ahol a tét az volt, hogy a vesztes lépéshátrányba kerül a dobogósokkal szemben. Az első félidő meglepően simára sikeredett, legalábbis szolnoki szempontból, hiszen remek helyzetkihasználásuknak köszönhetően 0-5 volt az eredményjelzőn szünetben. A nyírségieknek jót tett a szünet, mert fordulás után sikerült zárkózni, de mielőtt azt gondolták volna, hogy van esély az egyenlítésre, a Szolnok egy újabb találattal lezárta a mérkőzés végkimenetelét. A vendéglátók ennek ellenére küzdöttek tovább, ami után újabb két találatra futotta, ami a szépítéshez és a tisztes vereséghez volt elég. A szolnokiak ezzel a sikerrel két pontra megközelítették a DEAC-t és tartják a lépést a Rubeolával.   BÉKÉSCSABAI WANTED SC – RUBEOLA FC CSÖMÖR 0-7 A hazaiak hosszú idő után végre ismét pályára léptek, legutóbbi bajnokijuk egy bő hónapja volt. A sok halasztás miatt ez még mindig csak a harmadik meccsük volt, pedig a 9. fordulóban járunk... A találkozó esélyese a Rubeola volt, akik érvényesítették is a papírformát, és hamar eldöntötték a három pont sorsát. Végül 7-0-ra diadalmaskodta, Lengyel Zsanett vezérletével, aki összesen négy találatig jutott. A Rubi ezzel a győzelemmel átvette a vezetést keleten, bár a vesztett pontok alapján csak harmadikok.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink