Tovább folytatódik a Rubi csoda!
2018.02.15 | 13:01
Tovább folytatódik a Rubi csoda! A Rubeola annak ellenére, hogy jelenleg csak másodosztályú, bebizonyította az előző fordulóban, hogy bármire képes, hiszen kiejtette a címvédő Rába ETO-t. Ennek ellenére az előjelek számukra nem voltak a legjobbak, két meghatározó játékosuk, Füzy és Érsek sem szerepelhetett. A Fradinak „csak” Birinyit kellett nélkülözni, ezt leszámítva mondhatni legjobb összeállításban léphettek pályára. A hangulatra nem lehetett panasz. Teljesen megtelt a Major úti sportcsarnok, ahol a Rubi fanatikusai igazi hangulatot varázsoltak. Ahogy várható volt, a hazaiak átadták a területet a fővárosiaknak, hogy kezdeményezzenek, és várták a kínálkozó lehetőségek a kontrákra. Az már a mérkőzés elején kiderült, hogy a Fradiból igen sokat kivett a Hali elleni hétfői bajnoki. Mind az utazás, mind a találkozó. Fásultan és tompán játszottak, igaz ennek ellenére megvolt a lehetőségük a vezetés megszerzésére, de csak kapufáig jutottak. Az első játékrészben a Csömör többször is veszélyeztette Tóth Gyula kapuját gyors kontrákat követően, de a háló érintetlen maradt, így gól nélküli döntetlennel mehettek a felek pihenőre.

28109089_1992030344144380_950013762_n A fordulás után, ahogy telt az idő, egyre nagyobb volt a nyomás a hazai kapun, úgy tűnt, hogy csak idő kérdése, és megszerzi a vezetést a Fradi. A vezetés csak nem akart megszületni a vendég oldalon, hiába az újabb kapufák. A játékrész derekán aztán megszületett az első találat, de azt a Rubeola szerezte. A 2. félidőben először jutottak el az ellenfél kapujáig, és rögtön betaláltak, egy szép támadást követően. A zöld-fehérek rohamoztak tovább, de gólt ismét csak a vendéglátók szereztek egy szabadrúgás után. A hazaiak talán már ezzel az eredménnyel is kiegyeztek volna, de a vendégek megpróbáltatásaiknak ekkor még nem volt vége. Újabb két perc múlva egy buta szabálytalanságot követően kisbüntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Jenei gólra váltott. A szépítésre nem sokkal később alkalma volt a Fradinak, de az ő 10 méteresük a felsőlécen csattant. Már csak egy perc volt hátra, szinte mindenki elkönyvelte a három gólos Rubi sikert, de az igazi csattanó még hátra volt. Egy újabb gyors kontrát követően Józsa talált be, majd az utolsó másodpercben Nehéz rúgott lehetetlen szögből egy újabb gólt, amivel beállította az öt gólos különbséget. A Fradinak ezen az estén semmi nem sikerült, hiába a számtalan helyzet és a hat darab kapufa. A Rubeola hatalmasat küzdve, jó helyzetkihasználással megérdemelten nyert, és igen kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót, ahol a Ferencvárosnak kisebb csodára lesz szüksége, ha tovább akar jutni.

14508643_1180456828643670_122897131_nJávor István, Csömör: - Óriási élmény volt ez a mérkőzés! A játékosaink ismét mindent odaadtak magukból! Tudjuk, tudnunk kell, hogy még nyílt a párharc! Pontosan egy lépéssel vagyunk előrébb, de egy nagyon jól felkészített és fizikálisan erős csapat vár minket a visszavágón! Csak ezzel a mentalitással van esélyünk! És egy gondolat a szurkolóink felé... Hatalmas élmény, hogy ott vagytok, hogy velünk vagytok! Elképesztő élmény! FH Sáfár vezetőedzőSafar Tony, FTC: - Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani. Ahogy szokták mondani, ha karácsonyig játszunk, sem tudunk betalálni. Tudtuk, hogy mi lesz ellenfelünk erőssége, készültünk is rá, mégis abból kaptunk több gólt. Fásultak és tompák voltunk, ami leginkább a kapu előtt mutatkozott meg, hiszen számtalan lehetőséget puskáztunk el. Nehéz helyzetben vagyunk, de van még egy visszavágó, ahol ledolgozhatjuk a hátrányunkat. Egy percre sem adjuk fel, készülünk a második mérkőzésre, ahol megpróbálunk javítani.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink