Tóth visszatérhet
2009.10.19 | 00:00
Tóth visszatérhet

Az elmúlt hetekben csak a lelátóról figyelhette új csapatát Tóth Szabolcs, a magyar futsalválogatott csapatkapitánya.

„Egyre jobban vagyok, már a többiekkel edzem. A Fradi ellen még nem játszhatok, de utána a tervek szerint pályára lépek a második csapatban. Köszönettel tartozom a vezetõknek, hogy sérülésem ellenére is bíztak bennem, és Holanek Zoltánnak, aki mindent megtesz azért, hogy visszatérhessek."

A játékos többekkel együtt Székelyudvarhelyrõl érkezett a Duna Takarék ETO-hoz.

„Jól érzem magam Gyõrben, sokat számított, hogy nemcsak a volt csapattársakkal ismertük egymást, hanem többekkel találkoztam már a válogatottban. Új csapat épül az ETO-nál, igazából mindenkinek be kellett illeszkednie, de úgy gondolom, ez jól sikerült. Rossz volt úgy nézni a társakat, hogy én nem lehettem köztük. Kicsit akadozik még a játékunk, van hová fejlõdnünk. Az FTC elleni mérkõzéssel kezdõdnek a rangadók, bízom benne, hogy az elvégzett munka meglátszik a csapat játékán, és hozni tudjuk ezeket is."

Tóth Szabolcs a magyar válogatott rekordere, nála többször senki sem szerepelt a nemzeti csapatban.

„Nem igazán foglalkozom a rekordokkal, persze nagy megtiszteltetés, hogy válogatott lehetek, sõt, egy ideje én vagyok a csapatkapitány is. Ez minden sportoló álma, a legmagasabb elismerés, ami csak érhet valakit" - mondta szerényen.


Lakner Gábor
Forrás:
www.kisalfold.hu






Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink