Tóth Gyula a Fradiban folytatja
2008.07.15 | 00:00
Tóth Gyula a Fradiban folytatja

A tavalyi szezon során már lehetett hallani a Ferencváros vezetõitõl, hogy egy igazán ütõképes csapatot szeretnének a 2008-2009-es szezonra összehozni, amely harcban lehet akár a négy közé kerülésért is. Ennek az alapjait az elmúlt idényben le is rakták Németh Péterék, s tavasszal már igen tetszetõsen játszó Ferencvárost láthatott az egyre nagyobb számban kilátogató nézõsereg. Nos, az eddigi szerzemények, és a legújabb igazolás, Tóth Gyula  szerzõdtetése sokat segíthet az új célok elérésében. A válogatott kapus beszélt honlapunknak a váltás okairól.

- Elsõsorban a sok utazás miatt váltottam, a heti háromszori edzésre járás igen kimerítõ volt. A csapatban is adódtak változások, így a távozás mellett döntöttem. Azt hiszem, hogy egy jó félévet tölthettünk el az Euro-Mobilnál, jól éreztük magunkat, s azt hiszem kihoztuk a maximumot, amit az Ikrénybõl ki lehetett. Mindig is a Fradi volt a kedvenc csapatom, szerettem volna itt játszani, s most ez megadatott számomra a futsal révén. Gödöllõrõl is volt megkeresés, szimpatikus is volt az ajánlatuk, többek között azért is, mert Baranyai Pali és Takó Csabi is oda ment, de a Ferencvárosban a megújulást látom, s ez döntött a zöld-fehérek mellett. Szinte mindenkit ismerek a Fradinál játszók közül, az újonnan érkezett Csúri Csabát, Tóth Attilát, Czefernek Zsoltot valamint Biczi Gábort is, de a régiek közül is akadnak ismerõsök. Kénoszt Ferenccel még nem dolgoztam együtt, de csupa jó dolgot hallottam róla, így várom a közös munkát. Nagyszerû lenne a négy közé kerülni már az elsõ évben, ám a cél egy fiatal és egységes csapat kialakítása.


Címkék

Hírdetés

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink