Tóth Eszter döntött Száron, továbbra is pont nélkül az MVFC
2016.09.25 | 09:45
Tóth Eszter döntött Száron, továbbra is pont nélkül az MVFC A női NB II-ben a Nyugati-csoport pénteki esti mérkőzésén hiába vetette be norvég légióját a PTE, csak az első félidőben voltak egyenrangú ellenfelei a TFSE-nek. A fordulást követően a hazaiak esélyt sem adva ellenfelüknek ötgólos győzelmet arattak, így továbbra is minden tétmérkőzésüket megnyerték Bagdi Csilláék a mostani szezonban. A Kalafa - KRSE derbiről csak szuperlatívuszokban lehet irni és mi magunk ezt meg is tesszük tudósításunkban. Tóth Eszter döntötte el 20 másodperccel a vége előtt a három pont sorsát, pedig a hazaiak kétszer is vezetettek két góllal, de végül nem tudták megtartani előnyüket. Keleten tovább tart a létszámproblémákkal küszködő MVFC Berettyóújfalu vesszőfutása, ezúttal a Szent Mihály múlta felül őket. Hódi Zsuzsanna csapata talpra állt a hajdúböszörményi vereség után és értékes diadalt aratott. Női NB II, Keleti-csoport, 2. forduló Szent Mihály - MVFC Berettyóújfalu 6-4 (1-1) Deszki Sportcsarnok Játékvezetők: Túri Tamás - Minda Gábor - Török Sándor Szent Mihály: Horváth Melinda - Géczi Bettina, Varga Zsuzsa, Fehér Zsuzsanna, Redetzky Andrea Csere: Jankulár Zita, Harcel Boglárka, Szalai Ágnes, Szabó Edina Éva, Koncz Bernadett, Börcsök Ágota, Lovászi Zita Edző: Hódi Zsuzsanna MVFC: Tóth Renáta - Tóth Nóra, Tóth Anita, Petrik Szilvia, Pozsgai Kitti Csere: Tar Szilvia, Donkó Szilvia, Pozsgai Melinda Edző: Hódi Zsuzsanna Gólszerző: Fehér Zsuzsanna (3), Szalai Ágnes, Géczi Bettina, Varga Zsuzsa illetve Pozsgai Kitti (2), Tar Szilvia, Donkó Szilvia -------------------------------------------------------------------------------------------- Női NB II,Nyugati-csoport, 2. forduló TFSE - PTE-ÁOK Petőfi SE 6-1 (2-1) Budapest, Vasas Sportcsarnok Játékvezetők: Pintér Gábor - Tiringer Máté - Dósa-Rácz Kitti TFSE: Winternitz Zsuzsanna Ágnes - Farkas Klaudia, Winternitz Katalin, Molnár-Sáska Ilidikó, Winternitz Anna Csere: Császár Anikó, Bagdi Csilla, Kós Petra Klaudia, Juhász Andrea, Miklós Zsófia, Pintér Orsolya Technikai Vezető: Horváth Gábor PTE: Lénárt Eszter - Kett Veronika, Kovács Fanni Éva, Ystad Birgit, Hoel Júle Alexandra Csere: Tyrdal Tea Marie Synnove Gjerland, Tveitehagen Birgit, Hógli Claudia, Tamás Dóra, Molnár Andrea Edző: Reisz Josua Gólszerző: Bagdi Csilla (2), Farkas Claudia, Kós Petra Klaudia, Juhász Andrea, Pintér Orsolya illetve Ystad Birgit ------------------------------------------------------------------------------------------------------- Kalafa Futsal - KRSE 3-4 (3-2) Szári Sportcsarnok Játékvezetők: Stumpf Tamás - Makk Péter - Kovács Róbert
Kalafa: Boros Andrea - Szabó Zita, Pap Eszter, Szabó Katalin, Kovács Nikolett Csere: Sántháné Szamos Éva, Szilágyi Fruzsina Franciska
Edző: Szabó László
 
KRSE: Miklián Bernadett - Dura Mercédes, Vicai Katalin, Tóth Eszter, Tóth Bianka Csere: Benkő Tímea, Balogh Kármen, Tóth Csilla, Szamosy Ágnes Edző: Szamosy Csaba
Gólszerző: Szabó Zita, Pap Eszter, Szabó Katalin illetve Tóth Eszter (3), Tóth Bianka Mint beharangozónkban előre jeleztük, magunk is kíváncsiak voltunk az összecsapásra és nem bántuk meg döntésünket.  Nagyszerű mérkőzés volt, remek hírverése a női futsalnak, s bebizonyosodott, hogy a másodosztályban is vannak élvezetes találkozók, és olyan csapatok, akik érdemesek a fokozott figyelemre. A Kalafa és a KRSE edzői, játékosai megérdemlik a dicséretet, mert közönségszórakoztató, fordulatokban gazdag mérkőzést vívtak egymással, és a színvonal megütötte az élvonalbeli szintet, ezt nyugodt szívvel ki lehet jelenteni. A magas élvezeti értékhez sokat hozzátettek a játékvezetők, akik hiba nélkül, következetesen, nagyon jó felfogásban tették a dolgukat, remek összhangban. Csak a legjobbakat lehet róluk is elmondani. A Kalafa 3 perc után már 2-0-ra vezetett, Pap Eszter előbb Szabó Zitával rúgatott gólt, majd ő maga gondoskodott a befejezésről, miután ragyogóan lefordult védőjéről. A rendőrcsapatot megfogta ugyan a két gyorsan bekapott gól, de aztán rendezték soraikat, és Tóth Bianka találatával szépítettek. A hazaiak bánata nem tartott sokáig mert Szabó Katalin visszaállította a kétgólos különbséget, a gólpasszt adó az ellenállhatatlanul játszó Szabó Zita volt. Az első játékrész hajrájában némiképpen elkészült erejével Szabó László együttese, s ennek is köszönhető, hogy egykapuzott a KRSE, s megérdemelten szépített Tóth Eszter irtózatos erejű, remekül helyezett, távoli bombájával. A fordulást követően kapust cserélt KRSE és sokkal agilisabban kezdett, kapujához szegezte ellenfelét, és Tóth Eszter hamar ki is egyenlített. A házigazda leginkább csak védekezett, Szabó Zita azonban számtalan esetben tudott blokkolni, szerelni, és önfeláldozó játékával magával ragadta csapattársait - akik közül érdemes megemlíteni Szabó Katalint, aki rengeteget futott és sokat vállalkozott- s pár perccel a vége előtt majdnem ő szerezte a győztes találatot de néhány centit tévedett.. Nem úgy Tóth Eszter aki kapufás góllal 20 másodperccel a lefújás előtt feltette a koronát teljesítményére és eldöntötte a három pont sorsát.  A helyzetek száma alapján a látogatók sikere megérdemelt, de nincs miért szégyenkeznie a Kalafának sem, mert közel jártak a pontszerzéshez, de Fortuna ezúttal nem volt velük. A győztes alakulatból a mesterhármasig jutó Tóth Eszter és Benkő Tímea kapus mellett ki lehet emelni az igen mozgékony Dura Mercédeszt és a sokat dolgozó Vicai Katalint is, de a többiek is hozzátették a magukét a sikerhez, Szabó László ( Kalafa): -Nagyon vártuk az új szezon első bajnoki meccsét. Sajnos két meghatározó játékosunk nélkül kellett pályára lépnünk. Nagy iramú mérkőzést játszottunk, remek játékvezetés mellett. A zárt védekezésünkből indított kontráink ellen átlövésekkel próbálkozott a vendégcsapat. Sajnos rövid kispadunk behatárolta lehetőségeinket, míg az ellenfél csapatában az NB I-s nagypályás játékosok szerepeltetése eldöntötte a három pont sorsát. Le a kalappal játékosaim előtt, nagyot küzdöttek. Gratulálok a szimpatikus vendégeknek a győzelmükhöz. Szamosy Csaba (KRESE): - Gratulálok a remekül játszó és példaértékűen harcoló Kalafa játékosoknak és edzőjüknek is, de ugyanúgy dicsérni tudom a mieinket is, aki kétgólos hátrányból is fordítani tudtak. Nyilvánvaló, hogy a kevés cserelehetőség behatárolta ellenfelünk lehetőségét, ugyanakkor a második félidőben több helyzetet dolgoztunk ki, erővel is jobban bírtuk így egygólos sikerünk véleményem szerint megérdemelt. Még van miben javulnunk, tanulási fázisban vagyunk, de szerintem jó úton járunk és a lányok fogékonyak a munkára. Remek, hajtós kissé hektikus meccs volt, úgy gondolom mindkét gárda utolsó leheletéig küzdött, így a nézők jól szórakoztak. A játékvezetésről is csak a legjobbakat tudom elmondani. [gallery ids="65878,65881,65882,65884,65885,65887,65888,65891,65894,65896,65899,65900,65901,65903,65904,65906,65907,65908"]

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink