Történelmi győzelmet aratott az ELTE-BEAC
2022.12.06 | 13:15
Történelmi győzelmet aratott az ELTE-BEAC

A klub történetének első NB1-es győzelmét aratták Béni Zoltán fiai.

Hatpontos mérkőzés várt az ELTE-BEAC csapatára a férfi Futsal NB1 14. fordulójában, hiszen a Rubeola otthonába látogatott. A csömöriek ezidáig öt pontot gyűjtöttek, amivel az utolsó előtti helyet foglalták el a tabellán – míg az ELTE-BEAC sereghajtóként várta ugyan az összecsapást, de legutóbb Budaörsön az Aramis ellen is csak nüanszokon múlt a pontszerzés, és további bizakodásra adhatott okot, hogy egyetlen pontjukat éppen a Rubi ellen szerezték egyetemistáink. Béni Zoltán ráadásul több visszatérővel is számolhatott, többek közt Gémesi Áron, Kiss Gábor és Sajben Marcell is ott volt az utazó keretben.

A találkozó ötödik percében szöglethez jutott a BEAC, a főszereplő pedig éppen az említett duó volt: Kiss Gábor remekül gurított vissza Gémesi Áronnak, aki kíméletlen erővel zúdított a kapu jobb oldalába (0-1).

Az előny birtokában még magabiztosabban játszott a BEAC. Öt percre rá Szini László szerzett labdát a saját térfelén, majd egy remek szólót követően lőtt és bár Csikós hárított, a kipattanót Fülöp Viktor kotorta a kapuba (0-2). A vendégek vezetőedzője, Jenei Ottó ki is kérte idejét, ám ez különösebben nem hozott változást a mérkőzésben, sőt, az első játékrész végéhez közeledve Béni Zoltán csapata tudta növelni előnyét, amikor Kiss centerezésénél már csak Szininek adott passza volt tökéletesebb, a csapat kapitánya higgadtan gurította el a labdát Csikós lábai között (0-3). Jenei öt a négy elleni játékra váltott, de most is a hazaik húzták a rövidebbet – vagy, ha úgy tetszik, a BEAC a hosszabbat – Oswald ugyanis nem engedte kigurulni a labdát az alapvonalon túlra, helyette inkább egész pályáról, kézből az üres kapuba emelt (0-4). A fordulást követően magasabb fokozatra kapcsolt a Rubi is, Rohrbeck helyzeténél az egyik pillanatban még Oswald védett óriási bravúrral, hogy aztán a másik oldalon Tóth passzát Spáth Márton váltsa gólra (0-5).
A 31 éves játékosnak ez volt az első gólja az NB1-ben. A folytatásban sem adták fel a csömöriek – akiket szurkolótáboruk is a végsőkig buzdított. Nyolc perccel a vége előtt elaludtak a cserélésnél a Rubeola-védők, Szekér Zoltán pedig ezt kihasználva, szemfüles módon gurított az üresen maradt kapuba (0-6). Néhány perccel később már hét volt a különbség, amikor Szekér szólója után Szokoli Milán – a múlt heti első NB1-es találata után – ismét bevette a kaput (0-7). Ezzel azonban még mindig nem volt vége, Gémesi lőhetett ismét simán egy szöglet után, Varsányiról azonban Szini elé pattant a labda, aki közvetlen közelről nem is hibázott (0-8). Béni Zoltánék a klub történetének első NB1-es győzelmét aratták.

NB I, 14. forduló

Rubeola FC-ELTE-BEAC 0-8 (0-4)
Dunakeszi, Magyarság Sportcsarnok
Vezette: Szilágyi - Takács - Goneth

Rubeola FC: Csikós Erik – Szabó Zsolt, Sóvári Benedek, Gál Máté, Józsa Tamás
Csere: Varsányi Áron, Maruzsi Máté, Kovács Balázs, Nagy Norbert, Rohrbeck Balázs, Beteschek Krisztián, Oláh Kristóf, Krizsán György, Katona Noel
Edző: Jenei Ottó

ELTE-BEAC: Oswald Dániel -  Szini László , Fülöp Viktor, Szekér Zoltán, Tóth Dávid.
Cserék: Sajben Marcell, Gémesi Áron, Szokoli Milán, Spáth Márton, Dauner Kristóf, Kiss Gábor, Tarjáni Péter, Kovács Gergely, Panyi Kristóf.
Edző: Béni Zoltán

Gólszerzők: Szini (2), Gémesi, Fülöp, Oswald, Spáth, Szekér, Szokoli.

Forrás: beacfoci.hu
Fotó: Simó Szabolcs

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink