Több mint egy millió forintot gyűjtött a KEK!
2017.06.13 | 11:42
Több mint egy millió forintot gyűjtött a KEK! Az ELTE és a BEAC által rendezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK) szervezői ez évben ötödik alkalommal szerveztek gyűjtést egy rászoruló határon túli magyar intézménynek. Tavaly a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum után ismét Kárpátaljára kerültek az adományok. A rekordszámú, közel 700 sportolót megmozgató 2017-es Kárpát-medencei Egyetemek Kupája zárásaképp június 6-án kerültek átadásra azok az adományok, melyeket a játékosok, szurkolók és támogatók közösen gyűjtöttek össze egy határon túli magyar intézmény részére. 0dpano Idén a kedvezményezett a Péterfalvi Református Líceum lett, így immáron harmadik alkalommal kerültek egy kárpátaljai magyar közösséghez a jótékonysági programon belül összegyűlt felajánlások. Az átadóra a Tisza Stadionban került sor, ahol a tribünön több mint száz diák gyűlt össze. Az átadó "ceremoniális" része után a KEK szervezői a líceum diákjaival közösen kosaraztak és fociztak. Ezt követően a BEAC munkatársai segítségével az iskolai tanulói kipróbálhatták az új eszközöket: a kislabda- és gerelyhajítás mellett magasugrással is megpróbálkozhattak a fiatalok. A támogatók felajánlásaiból az iskolai testneveléshez szükséges sportfelszereléseket kapott az intézmény közel 400 000 Ft értékben, és 600 000 Ft-ot pénzbeni támogatásként. Köszönet illeti meg a gyűjtésben résztvevő támogatókat: - résztvevő intézmények, egyetemi és öregdiák csapatok - Országgyűlés Hivatala, Kövér László házelnök úr - ELTE Szolgáltató Központ – Sportiroda - Újbuda Önkormányzata, Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. - Ferencvárosi Torna Club - Nemzetstratégiai Kutatóintézet - BEAC Kosárlabda Szakosztály - BME FUTSAL - ELTE PPK - ELTE EHÖK - ELTE SPORT Kft. A szervezők a jövő évi rendezvény során is megszervezik a gyűjtést, így aki eddig is támogatta az ügyet, vagy esetleg lemaradt róla, 2018 tavaszán gyarapíthatja az adományok sorát! forrás: http://www.beac.hu/hirek/elte/tobb-mint-egy-millio-forintot-gyujtott-a-kek/ [gallery ids="84268,84270,84273"]  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink