Tizennégy gól a kupavisszavágón
2016.01.09 | 17:35
Tizennégy gól a kupavisszavágón Magabiztosan jutott tovább a Mezei-Vill Pénteken este az MVFC a Rubeolát fogadta a Magyar Kupa négy közé kerülésért. Az oda-visszavágós párharc első mérkőzésén, hétfőn Csömörön 6-4-re az újfalui csapat nyert, így Trencsényiék nyugodtan várhatták a második felvonást.  A hazai együttes szakvezetésének idegállapotát maximum a klubtól kurtán-furcsán távozó Nagy Imre borzolhatta, aki egy kedvező osztrák nagypályás szerződés és a tanulmányai folytatása miatt kérte elengedését, majd nagy meglepetésre a Nyírgyulaj futsalcsapatánál tűnt fel… Bár azt nem mondhatjuk, hogy Imre meghatározó játékossá nőtt volna a nyári szerződtetése óta, ám jó úton haladt afelé, az újoncok közül ő volt az egyik, aki ehhez a pályán a legtöbb lehetőséget kapta. A kupamérkőzéshez visszatérve, az előjelek alapján legfeljebb egy jó meccsre, de különösebb izgalmakra, sziporkázó játékra nem lehetett számítani. Igazából nem is lepődtünk meg, hogy első félidő eléggé felejthető színvonalat hozott, a játékrészt talán Dávid Richárd két hatalmas bombagólja miatt lehet mégis pozitívan értékelni. A Mezei hamar vezetést szerzett és jó néhány ziccert is kidolgoztak, de ahelyett hogy négy-öt gólra növelték volna az előnyüket, sorra elpuskázták a helyzeteiket. A játékrész felére aztán teljesen kiegyenlítetté vált a mérkőzés, a csömöriek egyre többször adtak melót Tihanyinak, akinek egy alkalommal bravúrra is szüksége volt. A vendégek hálóőre, Varsányi sem unatkozott, a védőmunka mellett a támadásokban is aktívan részt vett, kimerészkedett a kapuja előteréből és az öt a négy elleni felállásban övé volt a vészkapus szerep. portal0109 A félidő utolsó hat-hét perce újra a Berettyóé lett. A 13. percben Klochkot buktatta a hatoson belül Varsányi, a megítélt büntetőt Rábl magabiztosan értékesítette (2-0). A hajrá perceiben ismét Dávid villant, újabb bombagóljával már háromra nőtt a Mezei előnye (3-0). A második játékrész, ha minőségben nem is lett sokkal jobb, de lényegesen élvezhetőbbé vált, köszönhetően a sok gólnak. A hazaiak kapujában Tihanyit váltó László Márkot a csömöriek Józsa révén már az első percben felavatták (3-1), amire Szabó Péter villámgyorsan válaszolt (4-1). Ismét a vendégeken volt a sor, Pirik a 24. percben szabadrúgásból szépített (4-2). A góloknak ezzel még közel sem volt vége, az igazi gyártás csak a 30. perctől indult be, innentől szinte egymást érték a találatok. A félidő felénél előbb Rábl vette be távolról Varsányi kapuját (5-2), majd Trencsényi volt közelről eredményes (6-2). Ám a Rubeola sem adta fel, Maruzsi a Mezei harmadik kapusát, Mezei Dávidot is felavatta (6-3). A 36. percben Rábl megszerezte csapata hetedik, önmaga harmadik gólját (7-3). A csapatok egyre kevesebbet törődtek a védekezéssel, Érsek és Tősér találataival már-már szoros lett az eredmény (7-5), ám Stanic duplájával újra meggyőző lett a különbség (9-5).  Férfi Futsal Magyar Kupa, Berettyóújfalu MVFC-Berettyóújfalu - RUBEOLA FC  9-5 (3-0) Pálfi István Rendezvénycsarnok 2016.01.08, 19:30 Jkv: Szilágyi Norbert, Veres János, Papp Ferenc MVFC: Tihanyi Csaba - Dávid Richárd , Trencsényi János,  Gál István,  Szabó Péter Csere: Rábl János, Mezei Dávid, Nagy István, Klochko Dmytro, Sánta János Attila, Vulovic David, Stanic Srdan, László Márk Vezetőedző: Turzó József Rubeola: Varsányi Áron - Érsek Róbert, Józsa Tamás, Tősér Gábor, Pirik Tamás Csere: Maruzsi Máté, Gyárfás Tamás, Husz Attila, Miletics Zsombor, Nehéz Krisztián József, Méhes Pál Tamás Vezetőedző: Takó Csaba Góllövők: Rábl János 3, Dávid Richárd 2,  Stanic Srdan 2, Trencsényi János és Szabó Péter ill. Józsa Tamás, Pirik Tamás, Maruzsi Máté, Érsek Róbert, Tősér Gábor  Sárgalap: Rábl János ill. Varsányi Áron  - Molnár Ákos, berettyóhír.hu -   
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink