Tell Zsófia megállíthatatlan, a TFSE átvette a vezetést a bajnokságban
2020.01.07 | 19:26
Tell Zsófia megállíthatatlan, a TFSE átvette a vezetést a bajnokságban Ez volt az a mérkőzés ahol igazából mind a két csapat trénere elégedett lehetett a látottakkal. A Vénuszé azért mert főleg az első játékrészben nagyon magas szinten játszottak tanítványai, s abszolút pariban voltak a bajnoki aranyérem első számú várományosával, ami egy ilyen fiatal átlagéletkorú társaságtól mindenféleképpen megsüvegelendő. A TFSE edzőpárosa meg amiatt lehet boldog, mert egyrészt győztek, másrészt átvették a vezetést a bajnoki tabellán. Ki lehet jelenteni Tell Zsófiáék fordulóról-fordulóra egyre magasabb szinten játszanak, úgy is mondhatjuk a keret erősségéhez méltóan. S ha már Zsófinál járunk megjegyeznénk, hogy a látottak alapján elsősorban ő jelentette a különbséget a vasárnap esti összecsapáson. Egészen fantasztikus amit a rendkívül csinos futsalos nyújt az egész szezonban, hiszen amellett, hogy a védelem alappillére rendkívül fontos gólokat szerez, bejátssza az egész pályát, s rendkívüli játékintelligenciáját maximálisan kihasználja. Igazi vezéregyéniség, ugyanakkor a női futsal szempontjából nagyon fontos lenne, hogy ne csak klubcsapatában hanem a válogatottban is vállalja a szereplést, mert nem kétséges évek óta ő a magyar bajnokság messze egyik legkiemelkedőbb játékosa. Bokor Adrienn és Bobok Csilla találataival a 16. percben kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, de a Vénuszt ez nem törte meg, s Galambvári gólt rúgatott André Antóniával, majd Molnár Enikő értékesítette a jogosan megítélt büntetőt, így 2-2-re módosult az állás. Mégsem ez lett az első játékrész végeredménye, hiszen Tell Zsófia lehetetlen szögből talált Ádám Anna hálójába, ami lélektani szempontból a legjobbkor jött a látogatóknak. A második játékrész közepén Kovács Aliz kiegyenlített, de ezt követően egyre nagyobb fölénybe került a TF és természetesen Tell Zsófia volt aki újra feliratkozott az eredményjelző táblára. S ha egy üzlet beindul a szokásos Pádár gól sem maradt el, s ő volt az aki végképp eldöntötte az átlagosnál sokkal élvezetesebb bajnokit. [gallery columns="4" ids="115345,115344,115348,115346"] Női NB I, 12. forduló Miskolci Vénusz - TFSE-Szertarsport.hu 3-5 (2-3) Miskolci Városi Sportcsarnok, 150 néző Játékvezetők: Balla Levente, Nagy László, Vigh Tünde Vénusz: Ádám Anna - Galambvári Gréta, André Antónia, Kovács Alíz, Molnár Enikő Csere: Visnyánszki Dalma, Tirpák Zsanett, Berki Dzsesszika Bitia, Gáspár Fanni Edző: György Gábor TFSE: Ősz Csenge - Tell Zsófia, Bokor Adrienn, Pádár Anita, Folk Zsuzsanna Csere: Dióssy Dorottya Júlia, Winternitz Anna, Bobok Csilla Mária, Gruber Brigitta Edző: Horváth Gábor, Csernai Gábor László Gólszerző: André Antónia, Molnár Enikő, Kovács Alíz illetve Tell Zsófia (2), Bokor Adrienn, Bobok Csilla Mária, Pádár Anita György Gábor (Miskolci Vénusz): - Egy nagyon jó első félidőt játszottunk, ahogy szokták mondani: szikrázott a parketta. A második félidőben sikerült egyenlítenünk, sajnos a negyedik kapott gólra nem tudtunk válaszolni, és úgy gondolom, hogy ez a találat volt a meccs fordulópontja. Az ellenfél győzelme összességében megérdemeltnek mondható. Köszönet azoknak, akik ma kijöttek megnézni a csapatot, és szorítottak értünk.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink