Tatai mesterhármasával nyert a Veszprém
2018.03.13 | 07:39
Tatai mesterhármasával nyert a Veszprém Az 1. Futsal Club Veszprémnek nem okozott gondot a sereghajtó Bőny legyőzése az első osztályú bajnokság hétfői játéknapján. Utolsó hazai mérkőzését játszotta hétfő este az NB I alapszakaszában a hatodik helyen álló Veszprém, amely a válogatott játékosokkal megerősített, az utóbbi fordulókban felfelé ívelő teljesítményt produkáló Bőnyt fogadta. Az 1. FCV – amely sérülés miatt Boromisza Gábor és Tar Tamás játékát is nélkülözte – kezdett agilisabban, az első nagy helyzetet mégis a sereghajtó Bőnynél jegyezhettük fel: a sokszoros bajnok Harnisch iramodott meg a jobb oldalon, éles szögből lőhetett, ám a labda kevéssel elkerülte a kaput. Azonnal jött a válasz a túloldalon, de a mieink jóval hatékonyabbak voltak: Tatai kotorta be a felső kapufáról elé hulló labdát (1-0). Madarász János amúgy is szerény variációs lehetőségeit tovább szűkítette, hogy a bemelegítés során megsérülő Apatini nem tudta folytatni a játékot. A folytatásban is a veszprémiek akarata érvényesült, a rivális keveset villantott meg tudásából. A játékrész második felében sorra dolgozta ki helyzeteit az 1. FCV, de nem sikerült növelni az előnyt. Előbb Bencsik maradt le Tatai keresztbe lőtt labdájáról, majd Tatai lőtt a kapusba, Ruzicska pedig mellédurrantott. Az utolsó percekben Tatai egymaga eldönthette volna a három pont sorsát. Előbb Boromisza Dániel remek ütemű átadásáról maradt le, majd kétszer is telibe trafálta a kapufát. A második felvonás elején is beszorította kapuja elé ellenfelét a Veszprém, Tatai és Boromisza is próbára tette Kovács kapus reflexeit. A 26. percben aztán megtört a jég, ismét Tatai bombázott a hálóba (2-0). Aztán szinte a semmiből jött a kisalföldi szépítés, méghozzá Bognár öngóljának köszönhetően (2-1). Fél óra elteltével igen közel járt az egyenlítéshez a Lódi-csapat, ám a gyors kontra végén Zobák csak a kapufát találta el. A hajrában vészkapussal támadtak a vendégek, ám meglehetősen lassan, körülményesen tették ezt. A Veszprém ki is használta ezt, harmadszor is Tatai is villant (3-0). Futsal NB I, 17. forduló 1. FC Veszprém–Bőny 3-1 (1-0) Veszprém, 900 néző. Vezette: Kovács (Hartung, Szabó). Veszprém: Spandler – Tatai, Püspök, Boromisza D., Apatini. Csere: Schmidmajer (kapus), Kellner, Fehér, Ruzsicsak, Bognár, Bencsik. Vezetőedző: Madarász János. Bőny: Kovács – Lódi, Zobák, Harnisch, Peczár. Csere: Pinczés (kapus), Rajzinger, Nyíregyházky, Mógor, Nagy, Bogyó, Bieder. Játékos-edző: Lódi Tamás. Gólszerző: Tatai (6., 26., 39.), ill. Bognár (27. – öngól). Madarász János: – A végeredménnyel természetesen elégedett vagyok, noha a mérkőzés során többször is azt éreztem, hogy a játékunknak nincs üteme. Apatini kiválásával még nehezebbé vált a helyzetünk, ezért még értékesebb a győzelem. Lódi Tamás: – Izgalmas mérkőzést játszottunk. Mindent megtettünk, hogy nyerjünk, de ma ennyire futotta tőlünk. A végén olyan hibákat vétettünk, amiket nehezen emésztek meg. Gyakorolni fogunk, hogy kijavítsuk ezeket.  - vehírsport.hu -      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink