Szünet után fordított a Haladás
2023.03.12 | 12:31
Szünet után fordított a Haladás

Igazi rangadót rendeztek péntek este Berettyóújfaluban, hiszen a Haladás az őt üldöző Mezei-Vill vendége volt. Mind a két csapat győzelemmel kezdte a rájátszást, így két pont volt a felek között, így egy hazai sikerrel Ráblék átvehették volna a vezetést. A találkozót a helyszínen tekintette meg a Debrecenben épp edzőtáborozó női és U19-es válogatott.

Jól is indult a találkozó a számukra, mivel Gál révén hamar megszerezték a vezetést egy gyors kontrát követően. Sokat nem váratott magára a válasz. Szalmás lövésénél meg segített a kapufa, de fél perccel később Henrique lövése utat talált a hazai kapuba. A folytatásban is lüktető volt a játék, mind a két csapat próbált kezdeményezni, így élvezetes volt a mérkőzés, annak ellenére, hogy a következő gólra a játékrész utolsó percéig kellett várni.Ismét egy gyors kontrát vezetett a vendéglátó és Matheus remekül hozta helyzetbe Nagy Imrét, aki közelről nem hibázott. A maradék 20 másodpercben a Hali eljutott lövésig, de egyenlíteni nem sikerült.

A térfélcserét követően is maradt a nagy iram, mind a két fél próbált fogást találni a másikon. Ez a szombathelyieknek sikerült, három perc elteltével. Egy vendég szögletnél figyelmetlenek voltak a Mezei játékosok, és Szalmás lőhetett senkitől sem zavartatva a hazai kapuba, így ismét döntetlen volt az állás. Ahogy telt az idő, egyre többet volt a Halinál a labda, de ennek ellenére, a vendéglátók is több nagy helyzetet kialakítottak, de Alasztics rendre a helyén volt.

A félidő derekán Trencsényi mester meghúzta a váratlant és öt a négyre váltott, amiből hamar több nagy helyzetük is akadt, de nem céloztak elég pontosan. Aztán nem sokkal később rosszul sült el a kockáztatás. Egy labdavesztés után Vatamaniuc mehetett az üres kapura, de Rafinha lerántotta, így jött a jogos piros lap. Talán jobb lett volna hagyni gólt szerezni, hiszen így még jött a két perces emberhátrány, amiből Dróth Zoltán megszerezte a vezetést a címvédőnek. A hátrány tudatában nem volt kérdés, hogy folytatják a hazaiak a vészkapus játékot. Meg is voltak az egyenlítési lehetőségeik, de a vendégkapus többször védett nagyot, így a Haladás megőrizte minimális előnyét és begyűjtötte a három pontot. Magas színvonalú, igazi rangadót láthattak nézők, a futsal minden szépségével.

Ezzel a sikerrel nagy lépést tettek a bajnoki döntő és a rájátszás megnyerése felé Juanra tanítványai. A Mezei-Vill csak saját magát okolhatja, hogy pont nélkül maradt, hiszen jól játszott, de gyakorlatilag három gólt ajándékozott ellenfelének, ami egy ilyen meccsen nem fér bele.

MVFC BERETTYÓÚJFALU - HALADÁS VSE 2-3 (1-2)
Berettyóújfalu, 500 néző
Játékvezetők: Szilágyi, Takács, Goneth

Mezei: Sándor - Rábl, Matheus, Szabó, Takács
Cserék: Mezei - Erdei, Nagy I., Rafinha, Iszák, Magyar, Gál, Nagy D., Tifán
Vezetőedző: Trencsényi János

Haladás: Alasztics - Szalmás, Luiggi, Herinque, Sipos
Cserék: Gyimesi - Kovács, Nagy, Vatamamiuc, Dróth, Hajmási, Fehér, Vas
Vezetőedző: Juanra Calvo

Sárga lap: Luiggi, Herinque

Piros lap: Rafinha

Gólszerzők: Gál, Nagy I. illetve Henrique, Szalmás, Dróth

Fotók: Haladás Facebook

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.02.12 | 09:15
Férfi válogatott
2024.02.10 | 08:00
2024.02.04 | 14:45
Férfi válogatott
2023.12.16 | 18:24
Férfi válogatott
2023.12.15 | 22:59
2023.12.14 | 20:57
Támogatóink

Partnereink