Születésnapi ajándék Fehér Zsoltnak
2016.03.18 | 12:25
Születésnapi ajándék Fehér Zsoltnak
Kiütéses, tízgólos győzelmet aratott a Déli FC elleni találkozón a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata a bajnoki alapszakasz utolsó előtti fordulójában.
A Nyírgyulaj elleni kínos vereség után hazai környezetben folytatta a bajnokságot a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata, mely a siker reményében várta a Déli FC elleni összecsapást. A futsal NB I alapszakaszának utolsó hazai mérkőzésén meglepő módon egyből vészkapussal kezdett a Déli FC a Dunaferr elleni találkozó első perceiben, de ezzel a helyzettel egyik csapat sem jutott előnyhöz. A folytatásban óriási lehetőségeket dolgozott ki a hazai csapat, de azok rendre kimaradtak. A legnagyobb gólszerzési lehetőség a 8. percben nyílott Fehér Zsolt tanítványai előtt, de a remek labdaszerzés után túlcifrázták fiai az akció végét. De ami ott kimaradt, két perccel később már bement. Mint utóbb kiderült, ezzel megnyílott a hazai gólzsák szája. A Dunaújváros egyik válogatott játékosa, Horváth Norbert indult meg nagy erővel a baloldalon, aki keményen meglőtt labdával vette be Kovács kapuját (1-0). Szente egyenlíthetett volna szabadrúgásból, de lövése jócskán fölé szállt, majd Nagy próbált kisodródott helyzetből, szinte az alapvonalról a kapuba tekerni. A végig fölényben játszó Dunaferr kapufát is eltaláló lövése után Varga már pontosabb volt, ezzel bebiztosítva az előnyt (2-0). Horváth célzott pontatlanul, majd Nagy Attila remek előkészítését Hosszú Ádám újabb góllal köszönte meg (3-0). Két perccel később az előbbi előkészítő gólszerzővé lépett elő, akinek a melléről vágódott a kapuba a labda (4-0). Ekkor már felszabadultan játszott a Dunaferr, aki kapusát lehozva Klacsák Bence révén már az ötödik találatát jegyezhette (5-0). A fordulás után azonnal, harminc másodperc elteltével gólt szerzett a hazai alakulat, ismét Varga volt eredményes (6-0). Ezzel alakulni látszott a kiütéses siker a Vasas ellen, akik nem tudtak mit kezdeni a hazaiak letámadásaival szemben. Alig két perc elteltével kipasszolták a vendég védelmet , így Nagy Attila könnyedén perdítette a labdát a hálóba (7-0).  Könnyedén szerezhettek volna újabb gólt, de ekkor már maguknak, és a lelkes közönségnek is játszottak. Nagy Attila azonban nem állt le, sem a motiváltságban, sem a gólszerzésben, így triplázni tudott (8-0). A vendégek Lukács szabadrúgásával veszélyeztettek, de Rigó nagyszerű védést mutatott be. Klacsák lőtt alig fölé a 29. percben, majd a házi gólkirály, Hosszú Ádám talált be, aki ezzel összesítésben már 25 gólnál jár, és vezeti a hazai gólszerzők listáját (9-0). Ruzicska szeretett volna szépíteni, Rigó viszont másként gondolta, majd Aradi emelt saját térfeléről az üresen tátongó kapu fölé, aki fél perccel ezután nem hibázott (10-0). A végjátékban kapusát lehozva szorította be a Déli FC-t a Dunaferr, majd a vége előtt 8 másodperccel a spori az ünnepelni készülő Nagy Attilát leküldte a pályáról. Ezzel azonban nem tudta megfosztani a Dunaferrt az örömtől, akik kapott gól nélkül húzták be a meccset, ezzel is köszöntve születésnapján Fehér Zsolt edzőjüket. Dunaferr DF Renalpin FC – Déli FC 10-0 (5-0) Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Vezette:Futó T - Czene-Joó - Faragó Dunaferr DF Renalpin FC: Rigó László – Varga Csaba, Klacsák Bence, Horváth Norbert, Hosszú Ádám. Cserék: Reveland Zoltán – Nagy Attila, Gorjanácz Márió, Fridrich Dávid, Bognár Bálint, Csányi Dávid István, Aradi Csaba. Edző: Fehér Zsolt. Déli FC: Kovács Áron Dániel – Szente Tamás, Lukács Levente, Horváth Benedek, André Béla. Cserék: Gál József – Dobos Dávid, Kaczor Patrik, Ruzicska Attila, Lak Imre. Edző: Csernai Gábor László. Forrás: dunaujvaros.com  
 
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink